A kárpátaljai görögkatolikus egyház üldöztetését bemutató kiállítás nyílt Máriapócson

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A vándorkiállítás, amelyet Magyarországon bemutattak már többek között Budapesten, Kisvárdán és legutóbb a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, most Máriapócsra érkezett. A kiállítás megnyitóját a máriapócsi Családvár kiállítótermében tartották meg, amely az épület „nulladik rendezvényének” tekinthető, hiszen éppen itt jelentette be Kapin István kegyhelyigazgató, hogy a Családvár hivatalos átadására és megáldására június 12-én kerül majd sor.

A kiállítás megnyitójára közel nyolcvanan érkeztek Kárpátaljáról: papok, egyháztanácstagok és hívők is. Jelen volt az egyházi főméltóságokon kívül Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere is.

Elsőként Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntötte ukránul és magyarul a résztvevőket, majd örömét fejezte ki, amiért a kiállítás most Máriapócson is otthont kapott. Véleménye szerint a kárpátaljaiak helytállásából és tanúságtevéséből rendezett kiállítás a pócsi Szűzanya oltalma alatt válik igazán gyümölcsözővé és kegyelemközvetítővé, és ami jelentős, hogy missziós utat járt be az elmúlt időszak alatt.

Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke először vett személyesen részt a kiállítás megnyitóján. Beszédében röviden beszámolt a görögkatolikusság 40 évnyi illegalitásáról és az azt követő 25 évről napjainkig. Az elnyomás éveit „katakomba” életként aposztrofálta, amely alatt különböző papi jellemek formálódtak, s az Isten kegyelme sokféle módon mutatkozott meg ezekben a jellemekben. Külsőleg úgy tűnt, győzött a kommunizmus és az államegyház, hiszen az orosz ortodox egyház nem volt jelen a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye területén mindaddig, amíg 1945 januárjában a Moszkvai Patriarchátus egy úgynevezett „Új unió”-val joghatósága alá nem vonta a munkácsi egyházmegye területét, 1949-ben pedig az összes görögkatolikust Kárpátalján.

Milan Šašik üdvözölte a pápa és a moszkvai pátriárka találkozóját, amelyen együtt ítélték el az erőszakos uniatizmust, azt a módot, amikor az egyik egyházat hatalmi szóval a másik alá rendelik. A munkácsi püspök kitért arra is, hogy míg az Ungvári unió egy spontán folyamat volt, addig a Kárpátalján található ortodoxokat és görögkatolikusokat erőszakkal vonták az orosz ortodox egyház fennhatósága alá. Az ez által keletkezett könnyek, fájdalmak, szenvedések pedig benne vannak ebben a kiállításban. Számokban kifejezve: 128 papot ítéltek el ártatlanul, és további 50 papnak tiltották be a működését. 1989 decemberével kezdődött egy új korszak, amely a szabadság nagy ajándékát kapta. „Nem szabad a múlt szépítésének a bűnébe esnünk” – mondta el Milan Šašik. Lehet, hogy olcsóbb volt a kolbász, de most a szabadság gazdagságát kell értékelnünk. Hiszen a kárpátaljai görögkatolikus egyházat legalizálták, de nem rehabilitálták. Az egyház ugyanis a teljes vagyonát nem kapta vissza: a 400 templomból 120 került vissza hozzájuk, a parókiáknak pedig csupán a 30 százaléka. Jelenleg nincs anyagi bázisuk és tartalékaik, hivatalosan az ukrán állam sem nem segít, sem nem támogat egyetlen egyházat sem. Minden anyagi bevételük a hívek adakozásából és a határon túli segítségből származik. Külföldön nehezen értik ezt a szegénységet, őket viszont inkább alázatra tanítja, hiszen nem sok mindenük van, amivel eldicsekedhetnének. Az egyház jelenleg 210 templommal és kápolnával, 442 egyházközséggel rendelkezik, hívei között ott vannak a most megtérők, a papi hivatást választók, és a múltban is folyamatosan helytállók. Értük a főpásztoruk ebben a messze nem ideális, ám a múlttal összehasonlítva sokkal jobb helyzetben is hálát ad az Úrnak.

Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója kárpátaljai származású. Személyes emlékét osztotta meg a jelenlevőkkel, amikor egy gyermekkori húsvétjáról mesélt. Falujukban pászkaszenteléskor még rendőrök jártak az utcán, s nézték, hogy ki megy a templomba. Ám az utca ekkor is tele volt emberekkel, akik tanúságot tettek csupán azzal, hogy templomba jártak abban az időben! „Ma szabadon lehet templomba menni, de tudunk-e most tanúságot tenni?” – tette fel a kérdést Szocska A. Ábel, mert véleménye szerint nagy szükség van erre a mai időkben is.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is most látta először a tárlatot. Beszédében kiemelte, hogy a kiállítás nemcsak az egyház, hanem a magyarság üldöztetett nemzetrészének, ennek a közösségnek feltámadásáról is szól az elnyomás évei után. A vértanúk vére és az üldöztetés alatt állók szenvedése nem volt hiábavaló: erről is szól ez a nap. Seszták Oszkár felhívta a figyelmet, hogy további cselekvésre ösztönözzön minket ez az újjászületés, nemcsak anyagi értelemben, hanem lelki, szellemi, kulturális értelemben is, mert ez a kulturális és hitbéli örökség és kötelék köt össze minket a Kárpátalján élőkkel. Beszéde végén méltatta a Máriapócson nem régiben befejeződött beruházásokat, amelyek közül jó néhány a Görögkatolikus Metropólia jóvoltából, de egész Máriapócs város ékességére fog szolgálni.

A kiállítás megnyitó beszédét Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke tartotta. A kiállítást, amelyre nem elmenni kell, hanem amely eljön közénk, gondolatmenetében kiállásnak is nevezte. Olyan kiállásnak, amely világos beszéd a múltról, de mégsem csak a múltról szól, olyannak, ami tanúságot tesz, és egyértelműen üzenni akar: „a múltról beszél a jelennek szól, és a jövőnek üzen”. Seszták István a jövőnek szóló üzenetet tartja a legfontosabbnak: azért, hogy ne csak nekünk, hanem utódaink számára is tanúságtétel és kiállás legyen, s innen „Máriapócsról üzen most, hogy az erős hit, a megtartó hagyomány, az alázattal meg- és átélt bátorság az, ami képes a jövőt építeni.”

A tárlatot Marosi István beregszászi főiskolai lelkész mutatta be az érdeklődőknek. Beszédében megemlékezett Ortutay Elemérről, aki 100 évvel ezelőtt született, s aki az első munkácsi egyházmegyés görög pap volt, aki szabadon eljöhetett és prédikálhatott Máriapócson az egyházuk újjászületése után. Elmondta, hogy azok a tárgyi emlékek, amelyeket a kiállítás bemutat, az illegalitás korszakának forrásai és gyöngyszemei. A papok és papcsaládok életéről, tanúságtételéről szól, hiszen a 128 elítélt papnak nagyságrendileg 360 gyermeke volt, tehát ennyi embert érintett közvetlenül a tragédia. De figyelmeztetett, hogy nem szabad elfeledkeznünk a hitüket vállalók üldöztetésről és a hitüket kifelé megtagadók lelki gyötrelmeiről sem.

Jelképek, mint a szögesdrótkerítés és a sátor, tárgyak: könyvek, kelyhek, miseruhák és egyéb liturgikus kellékek és a fotók, sok értékes családi ereklye, nehezen fellelt és véletlenül előkerült dokumentumok, együtt alkotnak egy kerek egészet. Most így együtt a kárpátaljai görögkatolikus egyház legmegrázóbb korszakának mementói, amelyek Kárpát-medencei utazásuk során most Máriapócson, a Családvárban tekinthetőek meg június 15-ig, minden nap 9 és 18 óra között.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír