Kárpátaljai magyar óvodában nyújtott segítséget a Katolikus Karitász orvosmissziója

Külhoni – 2017. október 30., hétfő | 18:14

A karitász magyarországi orvosmissziója 45 óvodás gyermek szűrővizsgálatát végezte el október 30-án az aknaszlatinai Szent Anna Óvodában, ahol Écsy Gábor, a szervezet igazgatója és Vojcek László, az orvosmisszió vezetője tartott sajtótájékoztatót.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Ahol fiatalok, kamaszok, gyerekek vannak, ott jelen van az öröm, mivel ők jelentik az életet a maga legösztönösebb és legbőségesebb virágában” – idézte Szent II. János Pál pápát a Katolikus Karitász igazgatója Aknaszlatinán, ahol a helyi óvodában a szervezet orvosmissziója végzett szűrővizsgálatot, és az óvodásoknak, valamint várandós kismamáknak adták át a Karitász, a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület, valamint a Kismackó Alapítvány ajándékait.

Vojcek László professzor, a Karitász orvosmissziójának vezetője elmondta: önkénteseik az aknaszlatinai Szent Anna Óvodában negyvenöt gyermeket vizsgáltak meg. A gyerekek egészségi állapota általánosan jónak mondható, de többüknek lesz szüksége szemüvegre, lúdtalpbetétre, és egy olyan gyermek is van, aki súlyos születési rendellenessége miatt szemműtétre szorul. Vojcek László kiemelte: szeretnék elérni azt is, hogy azokban a magyar óvodákban, ahol már végeztek szűrést, megtanítsák a gyermekeknek a helyes fogmosást, az óvónők elsajátíthassák a lúdtalptorna alapvető gyakorlatait, és a téli időszakban láz- és fájdalomcsillapítót is biztosíthassanak az óvodásoknak.

Écsy Gábor hangsúlyozta, hogy a magyar óvodákba járó gyermekek a jövőt, a megmaradást jelentik a kárpátaljai magyarság számára. A segélyszervezet számára ezért is fontos, hogy rendszeres szűrővizsgálatot biztosítson a magyar kisgyermekeknek, kiszűrje a rendellenességeket, és segítse azokat, akiknek gyógyászati segédeszközre vagy más orvosi segítségre van szükségük. A Karitász igazgatója elmondta: a szűrővizsgálattal szeretnének eljutni minden magyar óvodáshoz Kárpátalján.

Az orvosmisszió tagjai ellátogattak Gyertyánligetre is, ahol a korábbi szűrésük nyomán negyven magyar óvodásnak és kisiskolásnak adtak át gyógyászati segédeszközöket.

A megfogant élet olyan ajándék, melynek világrajövetelét segítenünk kell, ezért külön figyelmet kell fordítanunk a várandós kismamákra – hangsúlyozta a Katolikus Karitásszal együttműködő Via et Vita Nagycsaládos Egyesület elnöke, Scheiling Tamás. A Kismackó Alapítvány jóvoltából most első alkalommal került sor arra, hogy gyermeket váró asszonyoknak ajándékokat adhattak át – ismertette. Utalt arra is, hogy a kárpátaljai gyermekek helyzetét nem lehet összehasonlítani az anyaországi gyerekekével. Itt komoly gondot okoz, hogy lesz-e mivel fűteni télen, és lesz-e meleg ruhája minden gyermeknek a családban. Köszönetét fejezte ki a nagycsaládosoknak és a szentendrei karitászcsoport önkénteseinek azokért az adományokért, melyeket az Aknaszlatinán és Gyertyánligeten élő nehéz sorsú gyermekeknek adhattak át.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria