Kárpáti Tamás festőművész kiállítása a Józsefvárosi Galériában

Kultúra – 2015. szeptember 19., szombat | 18:01

Szeptember 18-án, pénteken, az Ars Sacra Fesztivál keretében Kárpáti Tamás festőművész Borostyán című kiállításának megnyitójára került sor a Józsefvárosi Galériában. A tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg.


A kiállítás címéről elmélkedve P. Szabó Ernő emlékeztetett rá: a borostyán a legegyszerűbb, legszívósabb kúszónövények közé tartozik, amely nagyon szép, amikor zöld levelei beborítják a falat vagy a törzset. A borostyán örökzöld levélzetével „a halhatatlanságra utal, a titkos életöröm szimbóluma. Mivel szorosan odasimul támaszához, a hűséges szerelem és a barátság jelképe, s miután a kiszáradt fára is felkapaszkodik és az ettől tovább zöldell, a középkori kereszténység szemében a léleknek a testi halál után is folytatódó életét vagy az abba vetett hitet szimbolizálta.”


A kiállítás címét adó növény tehát csupa olyan dologról beszél, amely Kárpáti Tamás művészetének alapkérdései közé tartozik. Az ő festményeinek igazi kötőanyaga ugyanis a lélek erejéből táplálkozó hit. „Hit a szépségben, hit a morálban, hit a munkában, hit a festészetben, hit abban, hogy a művész a szép megragadásával mutathat meg valamit a Teremtésben megjelenő teljességből, amelyhez a test esendősége, az emberi lét szüntelenül megismétlődő drámája éppen úgy hozzátartozik, mint a krisztusi példázat, amely a megváltásról, az emberi lélek, az emberi értékek halhatatlanságáról beszél.” A borostyánt különösen fontos jelképpé tette az utóbbi időben Kárpáti Tamás számára a személyes gyász, melyet felesége, Márti idei elvesztése miatt érez, aki 34 évig volt hűséges társa.


A művészettörténész kiemelte, hogy Kárpáti Tamás festményeinek többségén továbbra is a magányos figura a meghatározó, valamint az emberi alakot körülvevő fény, amely a festő számára a „valóságon túli létezőt” jelenti, ahogyan egy interjúban fogalmazott: „vannak olyan helyek, ahol elszürkül a fény, ahol félhomály van, béke, csönd, ott olyan, mintha nemcsak az létezne, ami látható, hanem van valami derengés, valami szellemi vagy lelki jelenlét, amit inkább érezni lehet, mint látni.” A „valóságon túli fényre” rátalálva a művész arra a pontra ért, ahonnan két irányba vezet tovább az út: „a figura utolsó részleteinek eltűnése, a teljes nonfiguráció-, vagy újra vissza a figura felé” – mutatott rá P. Szabó Ernő. Hozzátette: a tárlaton látható képek az absztrakció még erőteljesebbé válására utalnak, a művek alig-alig mutatnak be egy-egy részletet a történésből, az abban részt vevő, vagy még inkább a várakozás állapotában megjelenő figurából, a festő a néző képzeletére alapozva citálja a bibliai történéseket vagy festi azokat a szubjektív tájképeket, amelyek közé a Borostyán is besorolható. „Petrus alakja mellett szinte csak felsejlik a kakas, amely hajnalban megszólal, miután Péter harmadszor is elárulta Krisztust, a Golgota bal felső sarkában Jézusnak csak néhány arcvonását érzékeljük, a Hidegvölgyön ugyancsak sejtésként tűnik föl a bárány szimbolikus alakja.”


P. Szabó Ernő végül így összegezte a látottakat: Kárpáti Tamás a lét teljességéről beszélve „a gyászt, a drámát és a hit, a szeretet örömét folytonos kölcsönhatásban jeleníti meg, a boldogság ősállapotát keresve vagy éppen erre az ősállapotra való rátalálás lehetőségén vagy lehetetlenségén elmélkedve.”

A kiállítás megnyitóján El Camino-anno címmel középkori spanyol zarándokénekeket adott elő Gyüdi Eszter, akit furulyán kísért Haraszti Dóra.

A tárlat október 8-ig látható, hétköznapokon 9-18 óra között a József körút 70. szám alatt.

Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül a Józsefvárosi Galéria még egy rendezvényének lesz központi alakja Kárpáti Tamás: október 6-án este 18 órakor „Művésztársakról filmnyelven” címmel mutatják be a róla készült portréfilmet. A vetítést beszélgetés követi a művésszel.


Kárpáti Tamás 1949. december 25-én született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolát 1974-ben végezte el, mesterei Sarkantyu Simon és Barcsay Jenő voltak. Munkácsy-díjas, Kiváló Művész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Művei megtalálhatók többek között az Esztergomi Keresztény Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Szentendrei Képtárban.

Kárpáti Tamás festészetét kezdettől fogva áthatja a transzcendens hit, nem csupán abban az értelemben kapcsolódik a szakralitáshoz, mint ahogy minden alkotás – az alkotó is teremt, létrehozza a művét és szellemi tartalmat jelenít meg az anyagban, –, az ő művészete közvetlenül kapcsolódik a hithez, témájában és tartalmában is. Tisztában van azzal, hogy itt és most csak tükör által homályosan látunk, mégis, megpróbálja megragadni a megragadhatatlant, megállítani így a múló időt, rögzíteni a jövendőnek a pillanatnyi létállapotot, ahogyan azt ő látja: a hit és a szépség eszközeivel.

Wehner Tibor művészettörténész, Kárpáti Tamás festészetének monográfusa így jellemzi a munkásságát: „A sejtelmességek, a látszatszerűségek, a ’talán’ és a ’ha’ kezdetű kérdésfelvetések világa ez. Szűk és mégis rendkívül tágas, egyszerre köznapi és ugyanakkor mélységesen mély legendák övezte, külső és belső, valóságos és lelki tájakon, de mindig misztikus árnyaltságú, szakralitással áthatott terekben járunk. A bokor, a fa, az ág, a lomb, a kert, a bozót, az erdő, a rengeteg és a bárány, a fiatal férfiarc és az emberi alak (alak-árny), az emberi test a varázslatosan megjelenített, a nagyvonalúan elénk tárt, az elénk bontakoztatott, a fel-felvillanó, tengernyivé szűkült ég fénypászmái alatt. Az ezekre utaló, az ezekkel emlékező és emlékeztető, az ezekből emlékképekké váló isteni természet a festői közeg, amelynek kitapinthatatlan dimenzióiban, végtelenbe vesző mélységeiben megváltó-bárányok, angyal-arcok, szelíd szent-alakok és nehéz terheket hordozó, törékeny Krisztus-testek derengenek elő a folyamatos alkony állandósult szürkületében, az izzó vörösek, a lágy okkerek, a szédítő mélységű zöldek és a feketeségekkel dacoló barnák árnyalat-átmeneteiből.”

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria