Katekéták mentori képzése a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2015. december 1., kedd | 9:04

Szent Barnabásról kapta a nevét a Szeged-Csanádi Egyházmegye új kateketikai programja, amelynek keretében személyes segítő szolgálatra készítik fel a hitoktatókat.

A programban részt vevő katekéták a képzés első szakaszában, amely 2016 júniusáig tart, a mentori folyamatok elméleti alapjait ismerhetik meg.

Advent első hétvégéjén a domaszéki Zöldfás Lelkigyakorlatos és Ifjúsági Központ adott helyet az egyházmegye által indított képzésnek. A hároméves képzési idő keretében 23 katekéta kap olyan kompetenciaalapú felkészítést, amellyel a jövőben segíteni tudják a pályakezdő hitoktatókat. Emellett a leendő mentorok szakmai, módszertani és pasztorális segítséget tudnak nyújtani a már gyakorló hitoktatóknak. Az első évben öt hétvégén, tíz témában hallgathatnak előadásokat, amelyek egyben interaktív és kompetenciafejlesztő szakmai alkalmak. Előadóként főiskolai oktatók, keresztény elkötelezettségű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberek, lelkipásztorok és családpasztorációs munkatársak kaptak felkérést, hogy segítsék és mélyítsék a résztvevők gyakorlati és lelki ismereteit.

A képzést a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája szervezi, amelynek munkatársai nemcsak az előkészítésben, de a képzési alkalmak lebonyolításában is segítenek. A cél, hogy olyan segítő munkatársakat képezzenek, akik konkrét segítséget tudnak nyújtani az egyházmegyében szolgálatot teljesítő társaiknak. A programot az egyházmegye mellett a németországi Renovabis Alapítvány támogatja.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria