Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat

Egyrészt azt válaszolta a lelkész, hogy a szolgálat próbáljon segíteni az alkohol miatt bajbajutott ember életén, másrészt az, hogy ez elsősorban lelki segítés legyen. Jelmondatunk így szól: „Az alkohol rabságából Jézus a szabadító.” Kezdetben több volt az önkéntes segítő, mint a szolgálattal kapcsolatba került alkoholbeteg.

– Ennek mi volt az oka?
– A kapcsolatteremtés előfeltétele az, hogy az érintett személy beismerje: az alkohol neki problémát jelent. Idáig eljutni nagyon nehéz. Endre atya nagy küzdelmet folytatott azért, hogy eljusson embertől emberig, lélektől lélekig. Azután megtalálta az első embert, aki megszabadult az alkohol rabságából, és egy lelki napon a tanúságtételével nagy hatást tett a jelenlévőkre. A jó példa azt sugallta: ha nekem sikerült, akkor neked is sikerülhet.

– Ehhez azonban el kell érni, hogy a rászorulók részt vegyenek az ilyen lelki napokon. Hogyan lehet őket rávenni erre?
– Az a tapasztalatunk, hogy először a hozzátartozók jelentkeznek. Rajtuk keresztül könnyebb szót érteni a bajba jutott emberekkel, hiszen gyakran ők is érzik, hogy a szenvedélyük elviselhetetlen a környezetük számára.

– Sikerült bővíteni a kört?
– Igen. A hiteles emberek tanúságtételével lassacskán bővült azoknak a köre, akik már-már közösséget alkottak, és nagy örömünkre szolgált, ha valaki szabadulni tudott az alkoholizmus rabságából. Munkánknak nagy lendületet adott a Meszlényi házaspár, akik a kilencvenes évek elején megalakították a „Szomjazom” Baráti Kört. Idén a Szent Erzsébet Rózsája-díjat kapták áldozatos munkájukért.

– Õk hogyan kerültek a szolgálat látókörébe?
– Valamikor egy kórházban elvonókúrán vettek részt. Ott talált rájuk Halász Endre atya. Akkor még nem voltak házasok. Beszélgettek, és ekkor fogalmazódott meg bennük az a gondolat, hogy jó lenne létrehozni egy baráti kört azok számára, akik az alkoholizmus gondjaival küzdenek. Endre atya biztosította a helyiséget az összejövetelekhez, és a kör létrejött. Találkozóikon nem vett részt pap, nem voltak szakemberek, csak és kizárólag az alkohol által érintett emberek jöttek össze. Azután egyre többen vettek részt a szabadító lelki gyakorlatokon, amelyeknek végül a máriabesnyői Mater Salvatoris lelki gyakorlatos ház adott otthont 1996-tól.

– Ön mikor kapcsolódott ebbe a munkába?
– A történet úgy indult, hogy 1998-ban megkerestem Enedre atyát az alkoholproblémáimmal. Saját rászorultságom vezetett hozzá. Az ő közreműködésével ismerkedtem meg a Meszlényi házaspárral Máriabesnyőn.

–Ön is rabja volt az alkoholnak?
– Igen, és ez valóban rabság, amelyből szabadulni kell. Ennek az igénynek azonban belülről kell jönnie. Többször is próbáltam lerázni ezt a függőséget, de egyedül nem boldogultam.

– A közösség segített? 
– A közösség nagyobb erővel rendelkezik, mint az egyén. Én is a közösség segítségével szabadultam. Januárban lesz nyolc éve annak, hogy nem iszom alkoholt.

–  A gyógyulás eredményessége szempontjából van-e különbség a gyógyszeres, a kórházi kezelés, illetve a lelki gyakorlatos segítség között?
– Hibának tartom, ha ezeket összehasonlítjuk, és azt mondjuk, hogy a mi módszerünk jobb, mint a tietek. A kettő ugyanis kiegészíti egymást. Akinek egészségügyi kezelésre van szüksége, annak azon részt kell vennie. Vannak bölcsen gondolkodó orvosok, akik megteszik, amit tudnak, majd hozzánk küldik a szenvedélybeteget, hogy a közösségben folytatódjon a gyógyulás. Persze semmilyen beavatkozás nem lehet eredményes, ha nem párosul valamilyen erős elhatározással. Az embernek meg kell változtatnia az élet- és gondolkodásmódját. A továbbfejlődés szempontjából egyértelműen nagy jelentősége van az önsegítő csoportok munkájának.

– A szabaduláshoz vezető útnak milyen fázisai vannak?
– Az anonim alkoholisták tizenkét lépéses programja hangsúlyosnak tartja az úgynevezett spirituális utat. Az első lépésben beismerjük, hogy az életünk kezelhetetlenné vált. A második lépésben rábízzuk az életünket a mienknél nagyobb erőre, aki a gondviselésével segíthet, hogy a lelki egészségünk rendbe jöjjön. Azután következik a jóvátétel, az erkölcsi leltár az elmúlt dolgokról, tehát a múlt feldolgozása. Sokszor kiderül, hogy hiányzott az életünkből a szeretet. Ez leginkább a szeretet ünnepének időszakában tör fel a legerőteljesebben.

– A karácsonynak tehát e tekintetben is különös jelentősége van?
– Természetesen, hiszen Isten szeretetének nagy ajándéka, hogy Jézus születésével a szeretet születik a Földre. Ez megmutatkozik családias érzéseinkben, karácsonyi szokásainkban, az ajándékozás gyakorlatában. Az alkoholfüggő emberek, akik a szeretet hiányától is szenvednek, ilyenkor nem tudnak mást tenni: sírnak és isznak. Szolgálatunk igyekszik biztosítani számukra a családi meghittséget, az elfogadó hangulatot, és az a tapasztalatunk, hogy a szeretet ünnepének időszakában sokkal jobban megnyílnak mint máskor. Idegen emberek is ki-öntik egymásnak a szívüket, és utána már működik minden. Egy szeretetteljes közösség sok mindent képes pótolni abból, amiről úgy gondoljuk, hogy talán végleg elveszett.

– Az önök munkája felbecsülhetetlen értékű. Hogyan látja a jövőt? Biztosítva van a hosszú távú fennmaradásuk?
– Erdő Péter bíboros úr fontosnak tartja szolgálatunk tevékenységét, és bizalmat kaptam tőle arra, hogy folytassam ezt a munkát. Jelentős támogatást kaptunk az irodánk felújításához. A Főegyházmegye készségesen segít bennünket, és természetesen az adományoknak is nagy jelentősége van. Aggodalommal figyelem a jövő évi állami normatív támogatás sorsát, de nem félek, mert az önkéntesség, az elkötelezettség sok mindenre megtanított. Mindent egybevetve úgy gondolom, tovább kell dolgoznunk, hogy segítségre szoruló embertársaink számára megmutathassuk az egészséges életbe visszavezető utat.

Bánó Attila/Magyar Kurír

Forrás: Az Esztergom–Budapest karácsonyi száma