Katolikus cigányközösségek zarándoklatát tartották Máriapócson

Előadásokkal, elmélkedéssel telt a délután. Az esti tábortűz helyett, az eső miatt, a Családvárban volt bőséges tapasztalatcsere, és a közös éneklés, gitározás, beszélgetés sem maradt el.

(Erről bővebben ITT olvashatnak.)

A vasárnapi liturgián több papi rész, valamint az énekes részek jelentős része is cigány nyelven hangzott el.

Az énekeket egy hodászi kórus vezette gitárkísérettel, és nem is mindig a megszokott dallamokon.

Ünnepi beszédet Balogh Győző János, a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs referense mondott. Homíliája az evangéliumban hallottakkal kezdődött: „Aki engem akar követni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!” (Mk 8,34).

„Ebben a világban fel kell emelni a tekintetünket a keresztre, amikor azt tapasztaljuk, hogy közösségeink sok esetben felbomlanak és az ember nem találja helyét a családjában sem. Magyarországon a kisebbségek sorában a cigány közösség a legnagyobb létszámmal rendelkező közösség. Feltétlenül abban kell gondolkodnunk, hogyan tudjuk felemelni tekintetünket a keresztre, hogyan tudunk a nehéz időkben belekapaszkodni a Jóistenbe – mondta. – Mindenki felveszi a keresztjét, amikor Máriapócsra jön. Elhozzuk magunkkal a szegénységünket, a bánatunkat, a gyászunkat, a családi viszályainkat, és kérjük a Jóistentől, hogy itt megbékélésre találhassunk. Máriapócsra zarándokolunk évről évre azért, hogy az Istenszülő Szűz Máriával, akit a cigányság királynéjának választott, találkozzunk.”

Később beszédét így folytatta: „Azért is imádkozunk, hogy az Egyházban közülünk minél többen találják meg a helyüket, találják meg a saját feladatukat, érezzék azt, hogy helyük van itt, otthonra találhatnak. Mert az Egyházban Krisztus keresztje az abszolút egyenlőséget kínálja mindenkinek, ahogyan ezt a Szentírásban is olvashatjuk. Az Isten Fia válogatás nélkül értünk, cigányokért is ugyanúgy odaadta az életét, mint bárkiért. Nem válogatott, ajándékba kaptuk ezt a kegyelmet.”

Felidézte a cigányság egyik eredettörténetét is, amelyet a cigány himnusz is megénekel. A legenda arról szól, hogy a Golgotán egy cigány ember is ott volt, és ellopott egy szöget, így akarta enyhíteni a Megváltó fájdalmát.

Később a cigányság egyik fontos kulturális eleméről, a testvériségről is beszélt, amely a liturgián, az Eucharisztia vétele során több értelmet is nyerhet. „Amikor én egy asztalról eszem valakivel, azt én a testvéremnek fogadom; a liturgián pedig akikkel én együtt áldozok, azokkal a vérségi köteléknél magasabb szinten kapcsolódok össze.”

„Azért vagyunk itt Máriapócson, hogy arra gondoljunk, milyen jó Istennek a családjába tartozni, ahol nem számít a bőrszínem, nem számít az anyagi hátterem, hanem csak az számít, hogy a fülem és a szívem nyitva legyen arra, hogy meghalljam az Istennek a hívó szavát, mert nekem otthonom van itt az Egyházban. Ahogyan azt VI. Pál pápa is megfogalmazta a cigányokhoz szólva:

»nem az Egyház a perifériáján vagytok, hanem az Egyház szívében«. És bizony ezt el kell hinnünk, hogy nekünk itt helyünk van, nekünk itt otthonunk van.

Ha a közösségeinkben nem megyünk el a templomba, az Isten házába, akkor hiányozni fogunk. Bizony nem kívülről kell várni a cigánypasztorációt, hanem nekünk, cigányoknak is megvan a felelősségünk azért, hogy ez működjön. Nekünk is szerveződni kell. Nekünk is keresni kell a helyünket, hogy mit tehetünk a közösségeinkért, hogyan lehetünk aktív részesei az Egyháznak.”

„Persze mindenkinek megvan a maga saját keresztje, gyásza, szegénysége – tette hozzá később Győző atya –, de aki élni akar, az belekapaszkodik tíz körömmel az Istenbe, benne keresi a megnyugvását. Szívből kívánom minden testvéremnek, hogy úgy tudjon imádkozni, úgy tudja a saját keresztjét cipelni, hogy érezze, ezzel soha sincs egyedül, mellettünk van az Isten. Amikor a keresztre emeljük a tekintetünket, akkor a mi megváltásunkat látjuk.”

Buzdítással zárta ünnepi prédikációját: „Vegyük fel és cipeljük a keresztünket arra gondolva, hogy a Jóisten számít ránk. A Jóisten személyesen hív bennünket, és feladatot ad. Így legyünk a tetteinkkel, az életünkkel – cigányként, magyarként, bármilyen nemzetnek a szülöttjeként – a Jóisten ikonja, aki rajtunk keresztül lesz megszólítható, felfogható, megérinthető. Így vigyük a Jóistent a saját testünkön keresztül a közösségünkbe, és imádkozzunk azért, hogy a mi cigány kultúránkat a maga értékeivel együtt a Jóisten megáldja és tudjuk annak a pozitív aspektusait kidomborítani.”

A búcsúi körmenet előtt a cigánypasztorációban kiemelkedő és áldozatos munkát végzőknek adományoztak díjakat.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye kitüntetését Seszták István főhelynök nyújtotta át Székely Bence tanárnak.

A Nyíregyházi Egyházmegyéből Magyar László atya részesült a kitüntetésben.

A Miskolci Egyházmegyéből ketten is kaptak elismerést: Porubjánszki Katalin, aki civilként több évtizede segítette a Rakacán élő cigány embereket, oktatja-neveli az ott élő gyermekeket, valamint Lipusz László atya a halmozottan hátrányos helyzetű közösségekben végzett munkájáért.

Az idei búcsúra a legnagyobb számban, mintegy háromszázan a Cserehát vidékéről, Szendrő, Martonyi, Boldva környékéről érkeztek zarándokok. A Rakacáról, Rakacaszendről, Baktakékről, Hernádvécséről, Encs-Fügödről, valamint Felsőregmecről induló zarándokok számára az autóbuszok bérlését a Belügyminisztérium támogatása tette lehetővé.

Többen közülük életükben először vettek részt máriapócsi zarándoklaton. A legmesszebbről pedig a Mátrából látogatták meg ez alkalommal az Istenszülőt. Látni lehetett az érkezők között gyermekét megmutató fiatal anyát és könnyező férfiakat is. Ahogy gyűltek a zarándokok a kegyhelyen, úgy telt meg virággal a kegykép előtti oltár lépcsője, többnyire hófehér virágokkal, csokrokkal, egy-egy szál rózsával, liliommal.

A körmenet után nem sokkal pedig már egészen más zeneszó csendült fel a bazilika udvarán.

Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt a Miénk a színpad! című zenés bemutatókat nem a templom előtti téren, hanem a templomudvaron tartották meg. Homrogdról érkező csapat dicsőítő énekeket hozott, a hernádvécsei fiatalok pedig már táncra is perdültek.

Igazi vidámsággal és feltöltődéssel térhetett haza minden zarándok.

Szerző: Varga-Juhász Bernadett

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír