Katolikus pap, rabbijelölt, evangélikus lelkész és hindu szerzetes beszélgetése a megbocsátásról

Hazai – 2023. április 27., csütörtök | 9:44

Sokakat vonzott a szegedi Kaszap István Jezsuita Szakkollégiumban rendezett vallásközi kerekasztal-beszélgetés április 24-én, melyen a megbocsátás mibenlétéről és szükségességéről folytatott párbeszédet Cserháti Sándor evangélikus lelkész, Kendrusz Attila rabbijelölt, Fazakas Attila római katolikus pap és Leveles Zoltán Haridzsan hindu szerzetes.

Mi a megbocsátás, hogyan fogják fel a különböző vallások? – ezzel a kérdéssel kezdődött a Kaszap István Jezsuita Szakkollégium által szervezett beszélgetés, Cserháti Sándor evangélikus lelkész, Kendrusz Attila rabbijelölt, Fazakas Attila római katolikus plébános és Leveles Zoltán Haridzsan hindu szerzetes részvételével.

Az már az elején kiderült, hogy a különböző vallási vezetők más-más szempontok szerint közelítenek a megbocsátás témájához.

Ha mindent kapcsolatban látok Istennel, és ha egy fűszál sem hajlik el az Ő édes akarata nélkül, akkor hogyan érhetne bármi olyan esemény, ami miatt meg kellene bántódnom? Ha szeretetalapú egy kapcsolat, akkor a másik nem tud megbántani – fejtette ki az első kérdésre válaszolva Leveles Zoltán Haridzsan. Mindamellett nem tagadta a megbocsátás létjogosultságát. Véleménye szerint a megbántódás egy jelzés, hogy még tökéletlenek vagyunk a szeretetben embertestvéreink iránt.

Fazakas Attila katolikus pap Jézus tanítását idézte, amely szerint „nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer” kell megbocsátani embertársainknak.

Nyitottnak kell lennünk a bennünket ért bántások elengedésére – hangsúlyozta a plébános, aki a beszélgetés során azon meggyőződésének adott hangot, hogy a lelki terhek idővel testi tünetekhez vezetnek. Kórházi ágyak mellett számos hasonló tapasztalatot szerzett. Ha nem is másokért, de Istenért és magunkért mindenképpen érdemes gyakorolni a megbocsátást – mondta a plébános. Gyónásra és önvizsgálatra buzdított mindenkit, arra hivatkozva, hogy ha nem szembesülünk időről időre a saját bűneinkkel, még elhamarkodottabban vagyunk hajlamosak megítélni másokat.

Kendrusz Attila elmondta, a zsidó vallásnak is fontos része az önvizsgálat: napi kétszer mondanak bűnbánó imát. Válaszában a teremtéstörténetre utalt, amikor Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből. Az Örökkévaló először el akarta pusztítani őket, de végül csak elűzte az első emberpárt, és megbocsátott nekik.

A rabbijelölt ismertette, hogy a zsidó vallásban külön szabályok vonatkoznak az Istentől és az embertől történő bocsánatkérésre. Az Örökkévalónak szóló bűnbánat ideje a jom kippur, az engesztelés napja; ezt megelőzően negyven nap áll rendelkezésükre, hogy az előírások szerint rendezzék emberi konfliktusaikat.

Cserháti Sándor evangélikus lelkész arról beszélt, hogy liturgiájukban az úrvacsora előtt közös gyónást tartanak. A liturgia legnehezebb kérdése hangzik el ekkor, hogy megbocsátottunk-e annak, aki vétkezett ellenünk – fogalmazott a lelkész.

Hangsúlyozta, hogy a bocsánatkérésnek mindig ideje van, a megbocsátást pedig nem lehet sem sürgetni, sem kényszeríteni vagy kiprovokálni, különösen nem a megbántott vallási elkötelezettségére hivatkozva.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a megbocsátás korántsem könnyű, de szükséges és jótékony gyakorlat, nem egyenlő azonban a megalázkodással.

Bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás: delmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Karnok Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria