Katolikus programokat is szerveztek a Temesvári Magyar Napok keretében

Külhoni – 2022. szeptember 28., szerda | 12:01

Szeptember 23-án este a temesvári Román Nemzeti Operaház színpadán ökumenikus imával és áldással nyílt meg a Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat, amelyet hetedik éve szervez meg szeptember utolsó hétvégéjén a Várbástya Egyesület.

Az ünnepélyes megnyitó keretében Pál József Csaba temesvári megyéspüspök is szólt a jelenlévőkhöz. „Te mondottad, Uram, hogy ha Isten nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők, ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Úgy akarunk itt lenni, hogy ne legyen hiábavaló a törekvésünk, a küzdelmünk, a harcunk, az életünk. Segíts, hogy Rád figyeljünk, hogy kedved szerint, akaratod szerint tudjunk élni, és tartsd meg a Te népedet egységben, egészségben és szeretetben” – fohászkodott a főpásztor.

Az egybegyűlteket üdvözölte Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja; Ruben Lațcău alpolgármester; Alexandru Proteasa, a Temes Megyei Tanács alelnöke; valamint Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul nevében Demeter Kata konzul.

A megnyitó táncjátékkal zárult, Carl Orff Carmina Burana című művének zenéjére a Szegedi Kortárs Balett előadását tekintette meg a közönség.

Magyar katolikus jelenlét a világban címmel állított össze kiállítást a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium. A tíz tablóból álló tárlat eddig több Kárpát-medencei városban volt látható.

A Temesvári Magyar Napok keretében a Gerhardinum Római Katolikus Líceumba érkezett vándorkiállítást szeptember 24-én, Szent Gellért vértanú püspök ünnepén Kocsik Zoltán lelkipásztor, a tanintézet igazgatója nyitotta meg. Ezt követően Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója mutatta be a tíz tabló tartalmát: fotókat és néhány soros ismertetőket a magyar szentekről, kegyhelyekről, kiemelkedő személyiségekről, missziós tevékenységről. A vallásdiplomáciai szakértő előadásából azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy Argentínában Ferenc pápa több emigrációba kényszerült magyar apáca lelkivezetője volt, és tőlük néhány szót, üdvözlést meg is tanult magyarul.

„A szemeddel figyelj, anya!” Vagyis: „Tedd le a főzőkanalat, és figyelj már ide!” – ez a nagyon személyes tapasztalat, lánya kisgyermekkori megjegyzése csupán az egyik szemléletes képe volt annak az előadásnak, amelyet Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató tartott szintén szeptember 24-én a Gerhardinum Római Katolikus Líceum nagytermében. Az előadót a Temesvári Magyar Napokat szervező Várbástya Egyesület és a TEKMEK (Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége) hívta meg a Bega-parti városba.

Mire jó/való az érzelmi intelligencia? – Uzsalyné Pécsi Rita ezt a témát járta körül, és ehhez kapcsolódóan számos egyszerű, hétköznapi esetet, tevékenységet, viselkedésmódot, magatartást, módszert ismertetett, amelyet bárki naponta gyakorolhat ahhoz, hogy az EQ-ját (emotional quotient), vagyis az érzelmi intelligenciáját fejlessze. Mert míg az egyén értelmi képessége, az IQ felső határa adottság, az érzelmi intelligencia, az EQ korlátlanul és szinte kortalanul fejleszthető.

Az előadásban elhangzott, hogy az iskolarendszer, a társadalom, és benne a szülők is elsősorban kognitív készségekre, az IQ-ra koncentrálnak, míg az érzelmi intelligencia háttérbe szorul. Ugyanakkor az emberek túlnyomó többségének döntéseit az érzelmek befolyásolják.

A neveléskutató szólt az affektív készségekről is, amelyek azt mutatják, hogyan képes az egyén átélni az érzelmeket. Ugyanakkor kiemelte, fontos az is, hogy sírni, nevetni, örülni, megrendülni, gyönyörködni, dolgozni, énekelni, imádkozni közösségben sokkal jobb, mint egyedül.

Uzsalyné Pécsi Rita szerint az érzelmi intelligencia készségei nem információközléssel, hanem élmények, megtapasztalások, átélések révén fejleszthetők. És minél többször átéli, megéli az egyén az adott élményt, annál mélyebb szinopszis, „benyomódás” keletkezik az érzelmi hálón. Így nevelhető – iskolában vagy önnevelés útján – a kötődés, az együttműködési készség, az empátia, a tolerancia, az elfogadás vagy akár a vezetési készség. „Ezekre pedig az élet minden területén szükség van” – hangsúlyozta az előadás során többször is a neveléskutató.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria