A negyvennégy éves Joseph Csang Jin-lint az anjangi egyházmegye segédpüspökévé szentelték a több mint 5 milliós népességű közép-kínai település Szent Szív-székesegyházában. A kívül rekedtek közül több százan kivetítőkön követték az eseményt.
Csang 1996-ban végezte el a papi szemináriumot, és 2004-ben szentelték pappá. Új posztjára még áprilisban választotta a kínai katolikus szövetség, de már azt megelőzően megtörtént személyéről az egyeztetés a Szentszékkel.
A szentmise főcelebránsa a kilencvenéves Thomas Csang Huaj-hszin anjangi püspök volt. Koncelebráltak Joseph Sen-pin hajmeni, Joseph Jang Jong-csiang csoucuni és Vang Zsen-lej hszücsoui püspökök, akik valamennyien rendelkeznek a Vatikán jóváhagyásával. A szentelésen a Vatikán által meg nem erősített püspökök nem vettek részt.
Az ünnepi szentmisén közel száz pap, ezernégyszáz hívő és százhúsz nővér vett részt. Az állami hatóságok az egyházmegye tizenhét plébániájáról egyházközségenként huszonöt főben korlátozták a hívek számát, akik részt vehettek a szentelésen.
A papok szerint, akik a szertartáson jelen voltak, a helyi hatóságok nagyon szigorú rendőri jelenléttel készültek a szentelésre. A helyszínről több száz részvételi engedéllyel nem rendelkező hívőt távolítottak el.
Megfigyelők szerint Ferenc pápa határozott szándéka – írja az MTI – a Vatikán Kínához fűződő kapcsolatainak rendezése, s ezt elősegítendő informális diplomáciai egyeztetések zajlanak.
A kínai kormány álláspontja, hogy nem enged külső beleszólást immár bő tízmilliós katolikus népességének irányításába, püspökeinek kinevezésébe, azt a „független kínai katolikus egyházra” bízza. Mindezek elfogadtatása mellett Peking a diplomáciai kapcsolatok rendezésének feltételéül szabja azt is, hogy a Vatikán a Kínai Népköztársaságot (KNK) ismerje el Kína egyedüli képviselőjének, Tajvant pedig elválaszthatatlan részének tekintse.
A KNK 1951-ben megszakította kapcsolatát a Szentszékkel, amely kitartott a Kínai Köztársaság (Tajvan) elismerése mellett, s ma is Európában egyedüliként tart fenn diplomáciai kapcsolatot Tajvannal.
Fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria