Katona István püspök: A Szeretet köteléke

Katona István püspök szerint csodálatos története van az eucharisztikus kongresszusoknak. Elsőként természetesen az Isteni Gondviselésnek köszönhető ez a „páratlan eseménysorozat”. Isten gondviselő szeretete azonban embereket használ fel a kongresszusok megrendezésére.

A kezdeményező egy fiatal francia lány, Emilia Tamisier volt, aki 1834-ben született Tours-ban. Megismert egy szorgos papot, Duppon abbét, aki rendkívül lelkesen terjesztette az Eucharisztia tiszteletét. 1849-ben bevezette az éjszakai szentségimádást. Emilia ekkor tizenöt éves volt, és óriási hatást gyakorolt rá a rendszeres szentségimádás. Emilia fiatalon apáca akart lenni, de Istennek más tervei voltak vele. Húszévesen Eimard Szent Péter Julián lett a lelkivezetője. A szent életű pap ekkor már megalapította a szentségimádó papok társulatát. Az Istentől egyre jobban eltávolodott világban Emilia próbálta összefogni a híveket, buzdítva őket, hogy együtt vallják meg hitüket. Ezzel erősödik saját meggyőződésük, és egyúttal gátat vethetnek az Isten és az Egyház elleni támadásoknak. Emilia kezdetben eucharisztikus zarándoklatokat szervezett. Ennek eredményeképpen 1874 júliusában nagy hívősereg gyűlt össze Avignonban. Ugyanez év augusztusában új zarándoklat indult Arsba, hogy Vianney Szent János halálának évfordulóján eucharisztikus kegyelettel hódoljon „a Szentnek”.

Az egymással kapcsolatot alig tartó eucharisztikus zarándoklatokat Emilia Tamisier közös rendszer szerint akarta irányítani. Mermillod, a száműzött genfi püspök volt az, aki ezzel kapcsolatban továbbment, és az eucharisztikus kongresszus gondolatával foglalkozott. 1875 májusában már kongresszusnak nevezhető az az eucharisztikus zarándoklat, amely a francia Douai-ban öt püspök elnöklésével és ötvenezer hívővel sereglett össze. Itt elhatározták, hogy minden évben nemzeti eucharisztikus zarándoklatokat szerveznek, és azt külön kongresszussal zárják le. A következő években azonban Franciaországban nyílt egyház- és keresztényellenesség kezdődött, tízezer szerzetes lett földönfutóvá. Emilia Tamisier és a francia katolikusok azonban nem hátráltak meg, s mivel XIII. Leó pápa is melléjük állt, buzdítása alapján 1881. július 28-án megtartották az I. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Lille-ben.

Emilia Tamisier még huszonegy kongresszust élhetett meg, mindegyiken részt vett, de soha többé nem szerepelt, csak a hívőseregbe vegyülve imádta ő is az Urat, „akinek a modern világ rengetegében utat készített a társadalmi diadalra”. Emilia 1910. június 12-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

Az 1938-as, budapesti eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban Katona István felidézi: a kongresszus diadala nem képzelhető el azon szorgos munka nélkül, amely évtizedekkel előtte indult meg a katolikus gondolat győzelméért. Az Egyház „bátran szólt a magyar néphez, hogy a vallástól eltávolodott embereket visszatérítse a Krisztusba vetett hitre, az igazi keresztény életre. Ezért szólt a tudomány világának embereihez, hogy ismerjék meg a katolikus igazságokat. A magyar falvak hívei őrizzék meg Krisztus iránti hűségüket. Bátorította a katolikus mozgalmakat, a hitbuzgalmi egyesületeket”. Különösen nagy jelentősége volt az Actio Catholica szervező munkájának. Az előkészületekben kiemelkedő szerepe volt Serédi Jusztinián bíboros hercegprímásnak, aki megismerte és a magyar körülményekre alkalmazta XI. Piusz pápának azt az elgondolását, hogy a világi hívek is minél nagyobb számban vegyenek részt az Egyház munkájában. A kongresszusnak három fő témája volt: Krisztus és a gyermek, Krisztus és a család, Krisztus és a magyar falu; A család az emberi élet Istentől rendelt közvetlen kerete, a társadalom alapsejtje. A szervezők azt akarták, hogy az egész magyar katolikus élet megtisztuljon.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Állandó Bizottsága levelet intézett a világ katolikus püspökeihez, és mindenkit meghívott az eseményre: „Ebben a világban annyifelé támadnak az emberek Isten ellen, hadat üzennek neki, és üldözik hívőit kegyetlenül. Azért tehát az Eucharisztikus Kongresszuson ajánljunk fel elégtételt és engesztelést Istennek, és kérjük őt, hogy fordítsa meg ellenségeink szívét, gyújtsa lángra a hívők szívét, és mindnyájukat az Eucharisztia mint a szeretet köteléke vezesse vissza Istennek és felebarátainknak szeretetéhez.”

A könyv szerzője emlékeztet rá: 1938 márciusában a németek megszállták Ausztriát, és Németországhoz csatolták. Ez félelmetes esemény volt. Sátáni erők valóságos frontja mozdult meg a kongresszus ellen, rossz hírek, valótlanságok, rágalmak áradata, amelyek eleinte csak ezreket rendítettek meg, később tízezreket, százezreket. Távoli kontinensen akadtak olyan híresztelések, hogy nálunk már háború dúl. A bizonytalanság miatt tízezrek maradtak távol az ünnepségtől. Ennek ellenére hazánk, bízva az isteni Gondviselésben, hűséggel és fegyelmezetten készült tovább a nagy eseményre.

Részleteket olvashatunk a könyvben Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz, akkor pápai legátus megnyitó beszédéből is: „Ennek a kongresszusnak feladata hirdetni a megváltás alapvető igazságait, amelyeket az Oltáriszentség misztériuma magában rejt. Hirdetni a tudatos meghódolást az Oltáriszentség törvénye előtt, elősegíteni a szeretet kereszteshadjáratát, az egyetértést, a boldogulást attól a testvéri szeretettől áthatva, amelyet az Oltáriszentség, a Szeretet köteléke áraszt magából… Válasz ez azoknak, akik megtagadják a hitet és a tiszteletet a Teremtőtől és az irgalmas megváltás misztériumától…”.

Katona István meggyőződése: az, hogy a magyar nép túlélte a II. világháború borzalmait és az azt követő szörnyűségeket, az 1938-as eucharisztikus kongresszusnak is köszönhető, „a reményt soha nem szabad feladni!” Most pedig adjunk hálát Istenünknek, hogy hazánk immáron másodszor is vendégül láthatja az Eucharisztiát ünneplő katolikus Egyház képviselőit szerte az egész világról, „Napkelettől Napnyugatig!”

Katona István püspök atya: A Szeretet köteléke
Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír