Katonatiszt, matematikus és rendalapító – Boldog Francesco Faà di Bruno

Francesco Faà di Bruno 1825. március 9-én született Alessandriában (Piemont régió), arisztokrata családban, Ludovico Faà di Bruno márki és Carolina Sappa dei Milanesi tizenkét gyermeke közül utolsóként. Bruno egy kisváros Asti vidékén, ahol a családi kastély állt.

Francescónak gondtalan, boldog gyermekévei voltak, ugyanakkor a hívő katolikus családban már korán megtanulta, hogy a kiváltságok ellenére – vagy inkább épp azért – segíteni kell a szegény, kiszolgáltatott embereket.

Mint legkisebb fiú katonai pályára lépett; a torinói katonai akadémián tanult. Elegáns katonatisztként Francesco feltünést keltett a piemonti arisztokrácia szalonjaiban. Azonban szívesebben járt Valdoccóba, és azok közé tartozott, akik felpezsdítették Don Bosco óráit. 

Lelkesen vett részt a szárd–francia–osztrák háborúban (az olasz történetírás első olasz függetlenségi háborúnak nevezi). Mivel tehetsége volt a matematikához, vezérkari tisztnek nevezték ki; szakterülete a földrajz és a térképészet volt. Részt vett a háború egyik utolsó, fontos ütközetében, a novarai csatában (1849) – mindez mély nyomokat hagyott benne. Tanúja volt fiatal sebesült vagy haldokló katonák szenvedésének, és ez lecsillapította a lelkesedését; ő maga is megsebesült. Kitüntették, és kapitányi rangot kapott, de 1853-ban kilépett a hadseregből, megszakítva ezzel fényes karrierjét.

Párizsba költözött, ahol matematikából és csillagászatból szerzett mesterfokozatot Augustin Cauchy (francia matematikus, a matematikai analízis modern tárgyalásmódjának megteremtője) és Urbain Le Verrier (francia matematikus, aki az égi mechanikára specializálódott – az ő számításai alapján fedezte fel Johann Gottfried Galle német csillagász a Neptuniszt) irányítása alatt. Visszatérve Torinóba az egyetem professzora lett, de az antiklerikális légkör miatt nehezen illeszkedett be. Abban a korban a tudomány és a hit összeegyeztethetetlennek tűnt.

Francesco Faà di Bruno a kor egyik vezető matematikusa lett. Számos jelentős felfedezést tett a modellelmélet és az elliptikus függvények elmélete terén. Az ő nevét viseli a Faà di Bruno-képlet. Mintegy negyven tudományos cikk szerzője volt, amelyek francia, amerikai és olasz folyóiratokban jelentek meg. Matematikusként elért eredményei elismeréseként a párizsi és a torinói egyetem is doktora címet adományozott neki.

Mindeközben egyre inkább részt vállalt abban a szociális reformban, amely akkoriban Torinóban zajlott. Don Bosco közeli barátja és munkatársa lett. Segített hajléktalanszállásokat, valamint idős emberek számára otthonokat létrehozni. 

1862-ben magángimnáziumot alapított, ahová Don Bosco a legjobb diákjait küldte. Francesco Faà di Bruno egy bentlakásos intézetet is nyitott azoknak a papoknak, akiknek tanulmányi okokból vagy különböző kötelezettségek miatt távol kellett élniük otthonuktól.

Az ő kezdeményésére és felügyelete alatt épült fel a Nostra Signora del Suffragio e Santa Zita (a purgatóriumban szenvedő lelkeket segítő Szűzanya és Szent Zita) -templom azoknak a katonáknak az emlékére, akik az olasz egységtörekvések harcaiban vesztették életüket.

Különösen megérintette a kiszolgáltatott cselédek, egyedülálló leányanyák, prostítúcióra kényszerült, valamint idős vagy beteg nők sorsa. Támogatásukra 1859-ben létrehozott egy egész intézményrendszert, amelyet Szent Zita védnöksége alá helyezett. 

II. János Pál 1988-ban,Francesco Faà di Bruno boldoggá avatásakor így beszélt erről: „Megszervezte egy igazi »nők városának« megszületését, iskolákkal, műhelyekkel, bentlakásos iskolákkal, gyengélkedővel, amelyeknek mind saját szabályzata volt. Ebben a bátor és prófétai kezdeményezésben teljesen odaadta magát, és elköltötte minden vagyonát.” 

Francesco már a negyvenes éveiben járt, amikor megérett benne a papi hivatás gondolata. Elkezdte teológiai tanulmányait, ám akkoriban nem fogadták szívesen a kései hivatásokat. Lorenzo Gastaldi torinói érsek sem támogatta e téren; a főpásztor úgy gondolta, egy egyetemi tanár és világi hívő ember hasznosabb tanúságtevő.

Francesco Faà di Bruno végül IX. Piusz pápánál föllebbezett, akinek külön engedélyével 51 éves korában mégis pappá szentelték. Ugyanebben az évben publikálta legfontosabb tudományos munkáját is, A bináris formák elmélete (Párizs 1876) címmel.

1881-ben megalapított egy női jótékonysági szervezetet, amely később kongregációvá alakult (Sœurs Minimes de Notre-Dame du Suffrage), hogy a segítsék a nők érdekében végzett munkát.

63 évesen, 1888. március 25-én, egy bélfertőzés következtében hirtelen meghalt. 

Száz évvel később, 1988. szeptember 27-én avatta őt boldoggá II. János Pál pápa, aki úgy foglamazott:

Francesco Faà di Bruno „a hit és a szeretet óriása” volt. 

Forrás: szaleziak.hu; Wikipedia

Fotó: infoans.org; Wikipedia

Magyar Kurír