Régiek, újak, klasszikusok – Keleti Éva fotóművész munkáiból nyílt kiállítás Gödöllőn

Kultúra – 2022. szeptember 26., hétfő | 20:50

Tizenhét új felvétel látható Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész Párban című tematikus kiállításán, amely október 30-ig tekinthető meg a gödöllői Művészetek Házában.

„Törőcsik Mariról mit mondjak?” – tette fel hat évvel ezelőtt a kérdést Keleti Éva, a magyar színházi fotózás nagyasszonyának tartott Kossuth-díjas fotóművész a legendát ábrázoló felvételéhez mellékelt információs táblán, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett életmű-kiállításon. Az akkor 85 éves alkotónak, aki az évforduló alkalmából nyolcvanöt, korábban még nem publikált képét tárta a nagyérdemű elé, volt mit mondania az Európa-szerte ismert és csodált színművészről: egy 1986-os felvételt, valamint ismeretségüket felidéző sorokat tett közzé.

Most, amikor a legújabb tárlatára vetődik az ember, nem láthatja az operettprimadonnaként – kalapban és tüllruhában, kezében rózsákkal – ábrázolt Törőcsik Marit, de ennek csupán prózai okai vannak. Az idén kilencvenegy éves Keleti Éva legfrissebb kiállítása ugyanis tematikus, címe pedig az, hogy Párban, így az ismert felvétel helyett a tavaly elhunyt színésznőről készített utolsó képsorok egyike került a gödöllői Művészetek Házába. Keleti, aki 1952-ben a Magyar Fotó képszerkesztőség gyakornokaként kezdett fotografálni, 1991-ben, hatvanegy évesen önként visszavonult hivatásának gyakorlásától. Igaz, a következő évtizedekben is releváns szakmai munkát végzett (oktatás, szervezés, kiállítások, szerkesztői és kurátori munkák, saját képügynökség), de 2017-ig nem publikált új felvételt. 2019-ben viszont életmű-kiállítást rendeztek a munkáiból a Műcsarnokban. Ezt egyetlen feltétellel vállalta – szerette volna meglátogatni Törőcsik Marit a velemi házában. Úgy gondolta, ha a barátságot és a közös munkát ott tudják folytatni, ahol annak idején abbahagyták, akkor a többi régi alanyával is sikerrel fog járni. A betegségei miatt jelentősen megváltozott színésznővel elboldogult, így felkereste a hazai színjátszás valamennyi nagy öregjét, miközben több fiatal alkotót is megörökített az Élet/Kép című tárlatára készülve.

E képek közül több is látható a gödöllői kiállításon, s mellettük tizenhét új portré is helyet kapott. A Szarka Klára állandó fotótörténészt váltó alkalmi kurátor, L. Péterfi Csaba kommunikációs és kulturális szakember, Gödöllő város Polgármesteri Kabinetjének vezetője, kommunikációs igazgató ugyanis azt találta ki, hogy az alanyok párban legyenek ábrázolva – ikonikus alkotótársaikkal, négylábú barátaikkal, családtagjaikkal vagy akár (mint Törőcsik esetében) önmagukkal. A kulturális szcéna újból vagy most először felkeresett alkotóit nem kellett félteni: Szilágyi Tibor lobogó ősz hajjal, kisfiús mosollyal Keleti autójának csomagtartójában ül, Gálvölgyi János megpuszilja a feleségét, Gálvölgyi Juditot, Peremartoni Krisztina pedig az Új Tükör hetilap több évtizedes példányát tartja a kezében, amelynek hátcímlapján a Keleti által készített régi portréja látható.

Az új felvételek nem az életmű legmaradandóbb darabjai, de akadnak köztük rendkívül értékesek, mint például Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófia egy bensőséges közös pillanata, Jordán Adél és élettársa, Székely Kriszta rakparti összekapaszkodása vagy a Trokán nővérek sóskúti portréja, amelyen egy csillogó szemű lovat fognak közre.

Hámori Gabriella és négyéves kislánya valóban igézően szép, az egy esernyő alatt kucorgó Molnár Piroska és Pogány Judit tényleg megkapó, alapvetően mégis azokra a régi munkákra fogunk emlékezni, amelyek Latinovits Zoltánt és Ruttkai Évát, Kemény Henriket és Vitéz Lászlót, az ölében izgő-mozgó macskával megörökített Passuth Lászlót vagy Gobbi Hildát és a kutyáját ábrázolják.

Szerző: Navarrai Mészáros Márton

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

 

 

 

 

Kapcsolódó fotógaléria