Keletről jön a lux, nyugatról a luxus – Kiss-Rigó László a magyar püspökök ad limina látogatásáról

– Az ad limina látogatás idején találkozunk itt, a Vatikáni Rádió stúdiójában. Milyen élményekkel távozott a hétfői pápai audienciáról, amely egyben az egész hét csúcspontja volt?

– Az ad limina látogatás többnyire egy hétig tart, ennek folyamán mindig másként alakul, nyilván a pápának is a napirendjéhez, a lehetőségeihez igazodott a találkozás. Ez alkalommal úgy történt, hogy ez volt szinte az első hivatalos programpont, valóban nagy élmény volt. Korábban ad limina látogatások alkalmával az volt a szokás, hogy minden megyéspüspökkel külön-külön találkozott egy fél órát a pápa, és négyszemközt beszélgetett velük. Annak is megvoltak a jó oldalai is, kicsit gondolkodtunk is előre, hogy vajon milyen lesz, hogy most ez nem így van, hanem jelenleg az a szokás, hogy az egész püspöki karral egyszerre találkozik a pápa; de egyáltalán nem lett ez a találkozó kevésbé személyes, nagyon őszinte légkörű, nagyon közvetlen, nyitott, protokollmentes, formaságoktól mentes találkozó volt, ami tényleg nagy élmény volt mindannyiunk számára.

– Mit emelne ki a nagyon hosszú, kétórás beszélgetésből?

– A leginkább megvitatott téma talán az úgynevezett nyugati kereszténység helyzete volt, nagyon határozott szavakkal beszélt a pápa is arról a véleményéről, hogy ami például most Nyugat-Európában, konkrétan Brüsszelben történik, az egyfajta ideológiai és kulturális gyarmatosítás, aminek ellen kell állni, amellyel szemben fel kell lépni, meg kell védeni magunkat. Ez a téma gyakran előfordul otthon is, és teljesen azonos nézőpontból látta ezt a Szentatya is. Aztán érdekes volt, azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetek identitástudata, főleg az úgynevezett nyugati országokban a keresztény gyökerek tudatosítása alapvetően fontos, és ha ez nincs meg, akkor elveszti az immunitását a nemzet, és ebből semmilyen Európa nem lesz.

– Emellett a genderkérdés is szóba került...

– Igen, ennek keretében például az, hogy ha az identitását az ember megtagadja, feladja, vagy nem vesz róla tudomást, legyen az a nemiség, a család vagy bármi, például a nemzethez való tartozás, az tönkreteszi a személyt, és a közösséget is lealacsonyítja.

– Ezek szerint a pápai audiencián is szó esett erről, mondhatjuk azt, hogy van egyfajta identitásválság, a keresztény gyökerek feledésbe merülése. A Katolikus Egyház, konkrétan püspök atya saját egyházmegyéjében milyen eszközökkel igyekszik megerősíteni mégis ezeket a keresztény gyökereket? Tudjuk azt, hogy nagyon szereti a sportot, és ezt is eszközként használja fel talán.

– Azt hiszem, a sport önmagában nemcsak eszköz, hanem fontos az ember egészségéhez is, ezt sokan nem veszik még mindig tudomásul, pedig alapvető tény. De inkább visszatérnék még a Szentatya szavaira, amikor egyik kolléga feltette a kérdést például, hogy a rendszerváltás idején úgy gondoltuk, hogy majd a nyugati kereszténységtől sok mindent tudunk majd tanulni, erősödünk általa, és hát nem egészen ezt látjuk most Európában, nagyon érdekes szójátékot mondott: keletről jön a lux, a fény, nyugatról meg jön a luxus, azaz a társadalomnak mindaz a hordaléka, ami negatív, ami salak. És van ebben valami, hogy a fogyasztói társadalom utáni társadalom még rosszabb, mint amikor évtizedekkel ezelőtt sokat emlegettük a fogyasztói társadalom negatív hatását. Most már szinte egy ideológiai, erkölcsi nihilizmus, sőt a nihilizmus diktatúrája az, ami tapasztalható.

Tehát valóban, talán kicsit nagyképűnek tűnhet, amit sokszor hangsúlyozunk, hogy nemcsak mi közép-európaiak vagy közép-kelet-európaiak, hanem általában azok, akik még komolyan veszik a keresztény identitást, terápia, vagy gyógyír lehetünk Európa számára, még Nyugat-Európa számára is.

– Visszatérve az új evangelizációra, ahogy egy pápai tanács is képviseli ezt az irányt: milyen eszközökkel lehet megszólítani a mai társadalmat Magyarországon, illetve ezen belül is a fiatalokat? Ez talán a legnagyobb kihívás…

– A szabadság, ahogy mondani szoktuk, néha szabadosságba csaphat át, a mi esetünkben teljes szabadság van, minden eszközt használhatunk, csak rajtunk múlik, minden lehetőségünk megvan, és nyilván nincsenek egyedi receptek, minden közösség, minden plébánia, minden város, minden egyházmegye más sajátosságokkal rendelkezik. Nekünk kell nyitottan tekinteni ezeket, és adott esetben azzal élni, ami a legalkalmasabbnak tűnik. Túl általánosnak tűnhet, amit mondok, de valóban most már az Egyháznak mint közösségnek és mint intézménynek is, illetve egy-egy egyházmegyének is rendelkezésére áll a sajtó, a média, saját folyóiratai, újságai, honlapja, digitális médiája, minden lehetősége megvan. Vannak iskoláink, működhetünk a karitatív területen, minden lehetséges eszközzel szolgálhatjuk a társadalmat. Előre kell haladni, és bátran ezt tenni.

– Magyarországon gyakran kritika éri a stadionépítési projekteket, az egyházmegye ezzel is foglalkozik. Mi volt a kiindulási pont, ami erre ösztönözte, hogy ez mégis fontos?

– A Szeged-Csanádi Egyházmegye sajátossága, hogy rendelkezik egy úgynevezett futballakadémiával, ami nem egy varázsszó, hanem a mi esetünkben például közel hatszáz fiatalt érint, akikkel rendszeresen foglalkozunk, és nemcsak az oktatás területén (katolikus iskolába járnak ezek a fiatalok, nagy részük kollégista, tehát a kollégiumot is mi biztosítjuk a számukra), és a képzés a sportban, konkrétan a labdarúgásban is a mi szakembereink által történik. Tehát a fejlődésük biztosításának ez a három fontos területe: az oktatás (iskola), a kollégium (nevelés) és a képzés (a sportban), harmonikusan egy értékrendre épülve működik. Ennek egy része például, hogy közel tizenegyezer diákja van a saját iskoláinknak, egyházmegyei fenntartású katolikus iskoláinkról, felsőoktatási intézményeinkről nem is beszélve, de közel négyezer állami gondozott gyermek is ránk van bízva, igaz nemcsak az egyházmegyében, máshol is. Sokan nyilván politikailag – de minket ez különösebben nem zavar – támadnak bennünket és mást is azért, mert építünk egy kicsit több mint tíz hektáros területen Szegeden egy ifjúsági, családi, kulturális, sportrendezvényközpontot. Ennek része egy nyolcezres stadion, ami nemcsak sport-, hanem egyéb rendezvényekre is ad majd lehetőséget, illetve rengeteg játszótér, szabadtéri színpad, szálláshely valóban az egyházmegye intézményeinek, illetve azok közösségeinek szolgálatára áll majd.

– Milyen üzenettel tér haza erről az ad limina látogatásról, ami püspök atya számára nem az első?

– Az úgynevezett ad limina látogatás régi hagyomány az Egyházban, egy püspöki kar, ami nagyjából egy ország püspöki karát jelenti, elvileg ötévenként – ami esetünkben késett, mert kilenc éve volt utoljára – Rómába látogat. Ennek a látogatásnak van egy lelki oldala, van egy adminisztratív oldala, és hivatalos meg kevésbé hivatalos része, de mindig, ahogy erről beszéltünk is, a legfontosabb része, a legnagyobb élmény is és a legszebb szimbólum is mint az egység kifejezése, az egyház katolicitásának megjelenítése: a találkozás a Szentatyával.

Ez mindig megvan, ezenkívül a Szentszék különböző hivatalaiba látogatunk. Ott bemutatkoznak a munkatársak, elmondják, hogy mit tesznek a világegyház szolgálatában, mindig felkínálnak minden lehetőséget, segítséget, amire szükségünk van, de őszintén szólva ez már kicsit formálisabb találkozó minden alkalommal. És van egy kifejezetten lelki része, amikor testületileg ellátogatunk Szent Péter sírjához a Szent Péter-bazilikában, egyfajta zarándokút is egyúttal, aminek nyilván az a célja, hogy a saját szolgálatunkban mint apostolutódok megújuljunk, és még hitelesebben, hatékonyabban tudjunk pásztorai lenni a ránk bízottaknak otthon.

Lejegyezte: Körössy László

Fotó: News.va

Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el

Magyar Kurír