A pilisszántói templom kincse
A pilisszántói templom és a körülötte lévő épületek alatt réges-régi, ismeretlen rendeltetésű alagutakat és pincéket találtak néhány éve, ahonnan feljárat nyílik a templom közepén.
– Áss már! Gyerünk, gyorsabban! – kiáltotta Ajtony.
– Csönd, mert meghallanak! – suttogta a mellette álló kabátos alak.
– Ugyan, ki a fene hallana meg? A föld alatt vagyunk – mérgeskedett Ajtony.
– De akkor is! – sziszegett a kabátos. – Rossz érzés.
A templom alatt egy alagút van, ami onnan a kastélyhoz vezet, ami ma már óvodaként nyúl a magasba. Az alagút már régen beomlott. Senki se tudja, miért építették ezeket a folyosókat.
A kabátos, akit egyébként Vörös Ákosnak hívtak, mérgesen csapta földhöz az ásóját.
– Ez így nem lesz kész soha! Én mondtam, hogy záráskor bújjunk csak elő a Mária-szobor mögül, de te a föld alól akartál jönni! Őrület!
– A Mária-szobor elég kicsi, meg magasan is van, Vöröske! – ordította Ajtony, és biztos, hogy a hangjától egy macska odafent az úton ijedten elrohant.
Végül Ákos kissé lenyugodott, és verejtékezve tovább ásott. 58 perc múlva a templom alatti alagutat fedő üveg nagy reccsenéssel betört, és egy piszkos, fekete, izzadt üstök bukkant fel. Ajtony volt az.
– Ááhhh! Pilisszántói Szent Antal-templom, jövök!
Ezzel kimászott a földalatti folyosóból. Hamarosan egy szőke fejbúb és egy verejtéktől csillogó sovány arc is előmászott, lerogyva a bíborszínű szőnyegre.
– Felkelni! – mormogta Ajtony, fekete bajuszát pödörgetve. – Meg kell szereznünk a kincset! Én találtam meg azt a térképet a temetőben egy fa ládában, ami azt mutatta, hogy a kincs a Szent Antal-szobor mögött van.
– Jó, megyek már! – nyögött Vörös, húzva magát a padlón.
– Na, én azt nem várom ki – mérgeskedett Ajtony, és bekukkantott a szobor lógó fehér ruhája mögé. – Az ásót! – türelmetlenkedett. – Gyerünk, az ásót!
Vörös végre odavonszolta magát Ajtonyhoz egy sötétbarna nyelű ásóval, és lerogyott. Ajtony felkapta az ásót, és a falba vágta.
– A fenébe! Ez így nem fog menni – csikorgatta a fogait Ajtony. Sötétbarna szemei szinte vöröslöttek a méregtől, szájából nyál csorgott a földre.
– Ott! – lihegte Vörös.
– Mi van? – kérdezte a dühtől kipirosodva Ajtony.
– A falban… A falban… egy fekete tégla!
És csakugyan, a levert vakolat alatt, a fehér falon a Szent Antal-szobor mögött egy ébenfekete tégla árválkodott magában.
– És, mi van vele? – zúdított nyálzuhatagot Vörösre Ajtony.
– Talán… talán… próbáld lenyomni vagy elfordítani.
Ajtony megnyomta a fekete téglát. Semmi. Újra próbálta, de teljes erőből, és erre a gyóntatószék mellett megnyílt a fal, és egy faláda repült ki rajta a szőnyegre.
– Ez az, a kincs! – kiabált Ajtony, és a ládához rohant. Épp ki akarta nyitni, amikor egy kék farmernadrágos, zöld pulóveres fiatal férfi toppant elé. Ajtony úgy meglepődött, hogy a bíborpiros szőnyegre huppant.
– Téged még sosem láttalak ebben a templomban – csodálkozott a farmergatyás. – Ki vagy te?
Ajtony azon kapta magát, hogy gépiesen ez mondja:
– Páfrányosi Ajtony.
– Én pedig a sekrestyés vagyok. Dicsértessék! – válaszolt vidáman a farmernadrágos férfi. – Egyébként hívj csak Imrének. De mit keresel itt? A templom zárva van. Ööö, úgy értem, volt.
– Nos, nem tudtam, hogy… izé, bezártak ide a templomba, mert elaludtam.
– Ugyan, én magam néztem meg a padokat. És mondtam, nem láttalak még itt.
– De a padok alá estem álmomban – bizonytalanodott el Ajtony, kérőn a fekvő Vörös felé nézve.
– És a Vörös? – kérdezte Imre.
– Honnan tudod a nevét? – kérdezte most már rémülten Ajtony.
Imre mintha meg sem hallotta volna, a törött üvegre mutatott. Ajtony látta, hogy a sekrestyés bőre eléggé fakó fehér, mintha csak egy szellem lenne.
– Az üveg betörése? És az ásók? Az mi volt?
– Nem én… – nyöszörgött Ákos a földön fekve.
– Akkor ki? – kiáltott Imre hirtelen teljesen fehérré válva. Ajtony még mintha fehér koronát is látott volna a fején az idegennek. – És a láda? A kincs?
Imre farmergatyája és zöld pulóvere eltűnt, és helyette fehér köpeny jelent meg rajta.
– Én, én nem… – remegett Ajtony.
– Nem? Nem? Parancsolatot szegő hitvány tolvaj! – Imre szeme kifehéredett, és fölemelkedett a földről. S ekkor az angyalok aranyozott szárnyai csapkodni kezdtek, Szent Erzsébet szobra felsikított, és minden irányból hangok hallatszottak. Egy bárány bégetni kezdett valahol a sarokban. Mintha Szent Antal szobra felkapta volna Vörös Ákost, és Ajtony mellé hajította volna.
– Nem? Tényleg nem? – süvített el felettük Imre koronával a fején.
A Mária-szobor is mozogni kezdett.
– Áááá! – ordított Ajtony, de a következő pillanatban két angyal felkapta őt és a Vöröst, és nagy lendülettel bedobták őket a betört üveg alatti alagútba.
– Nem? Nesze nektek, törvényszegők! – kiáltotta utoljára Szent Imre szobra, a kőbárány újra felbégetett, az üveg összeforrt, és magától becsukódott. A rablók nem szóltak egymáshoz, csak rohantak végig a föld alatti folyosón.
– Megóvtuk a ránk bízott kincset – mondta Szent Antal szobra, miután az üveg összeforrt. – A pilisszántói templom kincse megmaradt.
Ajtony remegett a félelemtől, miután kiért az alagútból.
– Ez boszorkányság – hajtogatta.
– Ajtony, nem gondolod, hogy jó útra kellene térnünk? – kérdezte Ákos lerogyva az óvoda betonjára.
– Mi? Ugyan már, Vörös! – válaszolt Ajtony haragosan.
Pár hét múlva Ajtony a gyerekeket bámulta tanári asztala mögül, aztán felállt és a táblához lépett lépett.
– Tehát ismételjük át az anyagot! – mondta az újdonsült történelemtanár.
Ákos pedig felcsapott bányásznak.
– Már úgyis annyit ástam Ajtony kedvéért. Megszoktam – mondta piszkos képpel.
Fritsi Bertalan 10 éves, Pilisszántón lakik, a Pilisszántói Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola ötödik osztályába jár.
Keltsd életre a templomodat! – Meseíró-pályázat gyerekeknek
Berg Judit A holló gyűrűje címmel meseregényt írt gyerekeknek a Mátyás-templomról. Arra hívunk, hogy olvasd el a könyvet, és ennek mintájára keltsd életre a templomodban szereplő ábrázolásokat (festményeket, szobrokat, domborműveket…).
A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok… Ezek az éjszakánként megelevenedő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.
Arra hívunk, hogy az írónőhöz hasonlóan barangold be a templomot, ahova jársz, a pincétől a padlásig, fedezd fel rejtett kincseit. Keresd meg a neked legkedvesebb ábrázolásokat, lehetnek szentek, angyalok, állatok, növények, bármi, ami megtetszik – és képzeld el, mi történne, ha ezek az alakok életre kelnének.
Korhatár: 6–14 év
Terjedelem: legfeljebb 5000 karakter
Beküldési határidő: szeptember 30. (Folyamatosan várjuk a meséket, a legjobbakat közben megjelentetjük.)
A meséket az mk@katolikus.hu címre várjuk.
A pályázat mellé írd oda nevedet, életkorodat, osztályodat, városod és templomod nevét. Örülünk, ha fotót is küldesz a templomról, a megelevenedő alakokról.
A legjobb három mese szerzőjét könyvjutalomban részesítjük. A legjobb meséket folyamatosan megjelentetjük a Magyar Kuríron, néhány mese helyet kap az Új Ember hetilapban is.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria