Kényszerű együttműködés és belső szabadság – Nagy László életműve a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A sokoldalú alkotó emberek közé tartozik Nagy László is, aki idén ünnepelné századik születésnapját. A Petőfi Irodalmi Múzeum nem először vállalkozik egy veretes életmű teljes körű bemutatására. Az elmúlt években szintén remek kiállításokat láthattunk Polcz Alaine-ről, Kormos Istvánról vagy épp a Nagy Lászlóhoz hasonlóan jól rajzoló Cseh Tamásról is.

A „bőrömön ország süt át” – Nagy László művészete címmel időszakos kiállítás nyílt a Károlyi-palota bemutatótermeiben, amelyek egyikében az alábbiak beköszöntő olvasható: „Kiállításunk Nagy László sokoldalú és kísérletező művészetének felfedezésére hívja a látogatót gyerekkori rajzaitól profán ikonjain át a hetvenes évek vizuális költészetéig, a neoavantgárd határvidékéig. Betekinthetünk a költő-műfordító-képzőművész műhelyébe, ahol egymást alakítják a párhuzamosan készülő versvázlatok, álomskiccek, faragott tárgyak és képversek. A hatvanas-hetvenes évek kísérletező európai művészeihez hasonlóan Nagy László számára a vizuális kifejezésmód a verssel egyenrangú, azt kiegészítő és értelmező gondolkodási forma volt. Munkáinak összetettségét a rituális-archaikus gyökerek, a képszerkesztői munka és a médiajelenlét, a belső emigráció és a közszereplés feszültsége alakította ki. A kiállításon számos, korábban nem látható kézirat, grafika és személyes tárgy enged betekintést a magyar értelmiségi lét életkörülményeibe és dilemmáiba a negyvenes évek második felétől a hetvenes évekig. Levelei, naplórészletei, műfordításai és kiállításmegnyitó beszédei tanúskodnak Nagy László önreprezentáló stratégiáiról és a kádári irodalompolitika „türelmi zónáiban” folytatott autonómia küzdelmeiről”.

Nemrégiben írtunk Kő Pál művészetéről, ahol eljátszottunk a gondolattal, hogy egy szobrásznak milyen könnyű azonosulni ezzel a névvel, és milyen találó  az éppen egy évvel ezelőtt a kilencvenedik születésnapját ünneplő Gyémánt László neve is, akinek szinte úgy „ragyognak a képei”, akár a gyémánt… Mindez nem mondható el Nagy Lászlóról, mert milyen sok embert hívnak Nagynak meg Lászlónak, ám ebből is látszik, hogy igazából nem ez, hanem a kvalitás, az alkotói minőség számít!

A kiállítás legelején, nem messze a bejárattól egy komor bika vázlatrajza néz velünk farkasszemet, nem kifejezetten barátságosan, sőt, mintha egyenesen ránk akarna rontani. Aztán hamar tudatosul bennem, hogy a bika az elmúlást szimbolizálja, amit a rajz címe is megerősít: A halál. Nagy László e vázlata Miguel Hernandez egyik verséhez készült 1967-ben. Később egy másik tusrajz ragadja meg a figyelmünket, az Első elégia – „Federico Garcia Lorcának, a költőnek”, szintén 1967-ből. Vágtató lovasok egymás mögött, nagy kavarodásban, öldöklő harcban a győzelemért… A lovak patái alatt a földön egy gazdátlan gitár… Azt szimbolizálva talán, hogy mégsem halt meg teljesen a líra, a költészet? Aztán ugyanez gitár-téma egy festményen is felbukkan, csak itt zöld színben pompázik a földön heverő hangszer.

Nagy László bemutatott rajzai között számos, a műfordítói tevékenységéhez kapcsolódó illusztrációt is találunk, hiszen egész pályáját végigkísérte egyfajta komplex alkotói folyamat. A korabeli hazai gyakorlatnak megfelelően többnyire nyersfordítások segítségével, felkérésre fordított. 1968-ban jelent meg önálló, ötszáz oldalas műfordításkötete, amelyben többek közt spanyol, amerikai, kubai, francia, bolgár, román, orosz és kínai versek szerepelnek, illetve bolgár és más délszláv nyelvű népköltészeti alkotások, tudjuk meg a kiállításon, ahol életrajzának legfontosabb elemeit szintén megismerhetjük.

Nagy László 1925. július 17-én született Felsőiszkázon. Édesapja Nagy Béla, édesanyja Vas Erzsébet, öccse pedig a szintén költő Ágh István. Tízéves korában csontvelőgyulladást kap (ennek következtében élete végéig járógép használatára kényszerül), ami a tehetségesen rajzoló diákot még inkább a művészet felé fordítja. Iskoláit Felsőiszkázon és a Pápai Református Kollégiumban végzi. 1943-tól rendszeresen fest és verseket ír, 1947-től publikál. Grafikusnak készülve Budapestre költözik, és előbb az Iparművészeti, később a Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként a népi kollégium mozgalom tagja lesz. 1948-ban pályát vált, és a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar-szociológia-filozófia, majd orosz szakára iratkozik be. 1952-ben feleségül veszi Szécsi Margit költőt. Fiuk, András 1953-ban születik meg. Ugyanebben az évben lesz a Kisdobos című folyóirat szerkesztője, később főszerkesztője. A Szabad Nép újságírói állását nem fogadja el. Gyakorlatilag ezek a hallgatás évei voltak számára, amikor elsősorban műfordításokból kényszerül megélni. 1959-ben lesz az Élet és Irodalom (ÉS) képszerkesztője, majd főmunkatársa. Megújítja a lap arculatát, és ahogyan már utaltunk rá, teret és alkalmi munkalehetőséget ad számos fiatal képzőművésznek a megjelenésre. 1966-ban Kossuth-díjat kap, népszerűsége egyre nő, közszereplővé válik, hatást gyakorol az irodalmi életre. 1978-ban szívinfarktust kap, és január 30-án meghal.

Ahogy említettük, Nagy László nemcsak szerző, költő, grafikus, hanem képszerkesztő is volt egykor az Élet és Irodalom című hetilapnál, az 1950-es évek végétől kezdve egészen haláláig. Az ÉS nem csak egy átlagos hetilap volt a sok közül, hanem meghatározó kulturális műhely is, és rangos dolognak számított, ha valaki megjelenhetett a lap hasábjain. Grafikus barátaim közül nem kevesen vitték be hozzá rajzaikat, linómetszeteiket, kisebb-nagyobb grafikáikat. Nagy László kiválogatta, amiket közlésre érdemesnek ítélt, és ezek aztán meg is jelentek nyomtatásban, sokszor kis bemutatkozó ajánlás kíséretében, a művész rövid életrajzával. S ami egyáltalán nem mellékes, mindezért járt némi honorárium is, ami egy kezdő fiatalembernek ugyancsak jól jött. Hasonlóan ahhoz, mint amikor annak idején, az 1910-es években a Művészet című folyóirathoz kopogtattak be pályakezdő fiatalok, hónuk alatt a rajzaikkal. Lyka Károly volt a lap főszerkesztője, és amikor csak tehette, le is közölte ezeket a rajzokat a folyóiratában. Egry József később nagy hálával emlékezett vissza Lyka Károlyra, ezekre az évekre, amikor a korai rajzai megjelenésért kapott honoráriumot a mélyszegénységben élő családjára és a maga szűkös megélhetésére költhette.

Nagy László előszeretettel készített portrérajzokat kortársairól. Jó néhányat itt is megnézhetünk belőlük, például Dylan Thomas walesi költő arcképét 1966-ból, amelyen jól látszik, hogy Nagy László a költőtárs belső világát is igyekszik megjeleníteni. A grafikán jól kitapintható Kondor Béla hatása, a cinkkarc lendületes vonalvezetése. A Weöres Sándorról készített portrévázlat már egészen más megközelítésű, kifejezésmódja könnyed, vázlatos, játékos. A képen nyuszik, madarak, bábuk, lovacskák, leskelődő emberek láthatók, vizuálisan megjelenítve a költő barát gondolatvilágát. Kemény, határozott vonalakkal megrajzolt portré Móricz Zsigmondé, keskeny szemek, vaskos orr, valóságos parasztember néz ránk átható tekintettel.

Nagy László remekül rajzolt lovakat, és látszik, hogy közelről is megfigyelte a lábukat és a patájukat, amit maradéktalanul  igazol az Ágaskodó csődör című vázlata, amely egyébként szemceruzával készült. Állatokat rajzolni azért nem egyszerű, mert könnyen elmozdulnak, méghozzá akkor, amikor ők akarnak. Ezért legtöbbször csak krokikat, skicceket lehet róluk készíteni a szabadban. Nagy Lászlónak azonban ez nem okozott gondot, kitűnő érzékkel tudta megragadni a lényeget.

A kiállítótérben láthatunk egy satupadot, rajta egy vitrinnel, amelyben kisméretű faragott tárgyak kaptak helyet. Középen Nagy László nagymamájának ceruzával készített portréja 1943-ból. Balra fából faragott lovacskák, némelyik guruló kerekekkel. „Szülőfaluja, Felsőiszkáz szellemi és vizuális nyersanyag is volt Nagy László számára – olvassuk a terem falán. Faluszéli házban született, ez a peremlét, a természet és a közösség határvidéke alapélményévé vált. Iszkázról hozta az állatok anatómiai ismeretét festészetéhez, a földművelő lét szívósságát szerkesztői és alkotói munkáihoz, azt a kézműves tudást és gyakorlatot, amelyet a helyi mesterektől lesett el, később a fa és a fémek megmunkálása közben hasznosított. (…) Elzárkózott attól, hogy a »népi író« kategóriájába sorolják. A folklórra robbanékony energiaként tekintett, gondot fordított a helyi népszokások és dallamkincs tovább örökítésére, népdalokat is gyűjtött. (…) Lírájának népköltészeti ihletettsége nem nosztalgia vagy múltba révedés, hanem Zrínyi, Berzsenyi, Vörösmarty és Ady világirodalmi rangú, sorsformáló költészetének a folytatása.”

A kiállítótérben megszemlélhetjük még Nagy László saját faragású karosszékét is, amelyet a budapesti Árpád  fejedelem úti otthonukba saját tervei alapján ő maga készített el csapolással, a kertjükben nőtt vadcseresznyefából hajlított és faragott lécekből.

Végezetül szólnunk kell Szécsi Margitról is, hiszen Nagy László feleségeként méltó társa volt a hétköznapi életben és a költészetben egyaránt. „A világ női vagánya” – Így emlegették kortársai a költőnőt (Szélig Margit, Budapest, 1928. május 28. – Bp. 1990. november 23.), aki a néptáncmozgalom lelkes résztvevőjeként karakteres fellépésével és költészetével a világ újrafelfedezésére törekedett.

Pestszentlőrinci asztalosmester lányaként indult, korai költészetét a népi kollégiumi mozgalom és a Dunai Vasmű építkezésén végzett fizikai munka alakította. Bár 1953-ig a Szociáldemokrata Párt tagja volt, politikai illúzióval leszámolva kilépett a pártból, s fiuk születésétől kezdve kizárólag írásaiból élt, alkotói szabadságát mindvégig megőrizve. Szécsi Margit és Nagy László házassága két öntörvényű alkotó szövetsége: Nagy László nemcsak társa, hanem köteteinek illusztrátora is volt, míg nem a hetvenes évektől fiuk, Nagy András grafikusművész vette át a családi könyvműhely tervezői feladatait. Szécsi Margit az 1980-as években az irodalmi ellenzék aktív tagjaként részt vett a rendszerváltást előkészítő lakiteleki találkozón.

A kiállításon rengeteg fénykép látható nemcsak róla és feleségéről, hanem kortárs írókról, költőkről, barátokról, akikkel kapcsolatban volt élete során a művész házaspár.

Huszár Dániel grafikus-animátor készített egy teljes teret betöltő digitális animációt, amelyben megelevenednek Nagy László grafikái, Kondor Béla és Kass János vizuális alkotásai és a versekben megjelenő karakterek is. A remekül megrendezett kiállítás kurátora Bartal Mária.

A „bőrömön ország süt át” – Nagy László művészete című kiállítás október 31-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.