Mit nevezhetünk egyáltalán keresztény irodalomnak? Van ilyen? A szerző személye a meghatározó vagy a mű témája, netán a kontextusa? Vagy olyan metafizikai kérdések merülnek fel a műben, amelyek szétfeszítik a költészet határait? – ezek a kérdések merültek fel a Görföl Balázs, Halmai Tamás, Mekis D. János, Szénási Zoltán és Vörös István részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetésen.
A kérdésekre egyértelmű választ nem, útmutatást azonban kaphattak az érdeklődők. A jeles irodalmárok egyetértettek abban, hogy napjainkban a „felforgató”, az emberi élet legfontosabb kérdéseire választ kereső szerzők művei a leginkább izgalmasak.
„Akit egyszer megrázott Isten áldozatának nagysága, annak az emberről alkotott képe megnő, kiteljesedik s ezentúl mindig a dráma ,,tétje” lesz. Nem Isten, hanem az ember léte kérdéses! Az embernek vannak szomjúságai, amiket csak emberen túli források oltanak. Van olyan világosság igénye, amit nem tud szolgálni sem az értelem, sem a társ, sem a látás szenvedélye.” (Vasadi Péter)
„Én istenem altass el engem,
felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed csukd be kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress kérlek sehol engem,
tegyél úgy, mintha nem vagyok.” (Borbély Szilárd)
„Ott is lehetnél, ahol vagy.” (Győrffy Ákos)
Három költő, három idézet, három egészen eltérő életpálya és személyiség. Mégis összeköti őket valami – vagy valaki. Ezért is nevezhették a beszélgetés résztvevői Vasadi Pétert, Győrffy Ákost és Borbély Szilárdot a keresztény magyar irodalom nagyjainak. Emellett az est folyamán Székely Magda, Takács Zsuzsa és Gergely Ágnes munkásságában keresték a kapcsolatot teológia és költészet, hit és művészet között.
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria