Ebben az évszázadban került sor többek között a mercedáriusok által kiváltott rabszolgák szentévi zarándoklatára, a híres Spanyol-lépcső ünnepélyes felavatására. XIV. Benedek pápa az 1750-es szentév alkalmából bevezette a nagypénteki Via Crucist a Colosseumnál; ekkor állították fel az őskeresztény vértanúk szenvedésének helyén a 14 stációs keresztutat.
Az 1700-as jubileumot 1699. május 18-án XII. Ince a Regi saeculorum kezdetű bullájával hirdette meg, de a megnyitó szertartáson az idős pápa gyenge egészségi állapota miatt nem tudott személyesen elnökölni. Nyolcvanötéves korában, szeptember 27-én bekövetkezett halála után utóda, XI. Kelemen pápa zárta le a szentévet.
A „felvilágosodás korának” hajnalán a búcsúk történetének névtelen szerzője megállapította, hogy „manapság már nem járnak olyan sokan Rómába zarándokolni, mint régen, mert szokássá vált, hogy a jubileumi bűnbocsánatot a saját hazánkban szerezzük meg”. Háborúk, eretnekségek, a francia forradalom, majd később, a 19. század elején a napóleoni háborúk megakadályozták, hogy a korábbi szentévekhez hasonlóan a zarándokok tömegesen érkezzenek az Örök Városba. Vannak azonban olyan feljegyzések is, mint azé az angol zarándoké, aki XII. Ince pápa idején az 1700-as jubileumról a következő emléket hagyta ránk: „A tömeg továbbra is olyan nagy részvétellel halad át térden állva a Szent Péter-bazilika szent kapuján, hogy nekem idáig még nem sikerült bejutnom.”
Az 1725-ös jubileumi év a VI. Károly német–római császár és az új spanyol király, V. Fülöp között folyó béketárgyalások megnyugtató légkörében kezdődött. XIII. Benedek egy hónappal péteri szolgálata megkezdése után, 1724. június 26-án hirdette meg a szentévet Redemptor et Dominus noster kezdetű bullájával, majd a legkisebb részletekig kidolgozta a jubileum programját, arra törekedve, hogy egyre magasabbra emelje Róma erkölcsi és lelki színvonalát.
A cél érdekében a Vatikánban kezdte el a szabályok bevezetését: főpásztorainak, udvari prelátusainak megparancsolta, hogy minden szombaton vegyenek részt liturgiákon és hallgassanak szentbeszédeket, és szigorúan megtiltotta, hogy esténként világi szalonokat keressenek fel. Az egyházi személyeknek továbbá tilos volt a 18. században divatos parókát viselniük. A világi hívek sem maradtak mentesek a tilalmaktól, továbbra is fennállt a lakásbérleti díjak befagyasztása, ami a bérlőknek kedvezett, a bérbeadóknak nem. Az egyéb tilalmak általában a mulatságokra vonatkoztak, különös tekintettel a farsangi vigalmakra, az álarcosbálokra, valamint a szerencsejátékokra. Így a zarándokoknak be kellett érniük a lehető legegyszerűbb körmenetekkel, fáklyás világítás és a különféle biblia alakokat ábrázoló díszítések nélkül. XIII. Benedek betiltotta még azt a mai napig élő hagyományt is, hogy a hívek szőnyegekkel, selyemtakarókkal, hímzett terítőkkel ékesítsék az erkélyeket és az ablakokat a körmenetek elvonulásakor. Ezt a szokást a pápa a felesleges luxus hivalkodásának ítélte meg.
Ebben a szigorú légkörben a rómaiaknak megadatott egyetlen látványosság a mercedáriusok zarándoklata volt. Az 1218-ban alapított rend szerzetesei az iszlám országokban raboskodó keresztény foglyok kiváltásán munkálkodtak. A szentévben 370 különböző nemzetiségű volt rabszolgát hoztak el Rómába, akiket Tunéziában váltottak ki egy jelentős összeg (90 122 scudo) kifizetésével. A felszabadított rabszolgák együtt érkeztek júniusban Rómába, hogy közösen fejezzék ki hálájukat kiváltásukért. A Szentháromság Testvérületnél kaptak szállást, onnan vonultak körmenetben a Szent Péter-bazilikába, ahol XIII. Benedek fogadta őket.
A pápa mindegyiküknek adott egy teljes búcsúérmet „in articulo mortis”, a „halál pillanatában” felirattal, valamint az Isten Bárányát ábrázoló kis képet. Ezenkívül 200 ezüstérmét ajándékozott a testvérületnek, elrendelve, hogy osszák szét a legszegényebbek között, és saját pénzéből kifizette a Szentháromság Testvérület által befogadott egykori rabszolgák és zarándokok háromnapos étkezési és szállási költségeit. A római nemesség is nagylelkű volt az otthon és munka nélkül maradt volt rabszolgákkal; sokan közülük a főúri családok alkalmazásában kezdhettek új életet.
Az 1725-ös szentév eseményei közé tartozik, hogy XIII. Benedek pápa ünnepélyesen felavatta a Róma történelmi, IV. kerületében, a Mars mezőn (Campo Marzio) épült díszes lépcsősort, a Spanyol-lépcsőt, amely a város egyik leghíresebb terét, a Spanyol teret köti össze a felette emelkedő domboldalon lévő Santa Trinità dei Monti-templommal, Róma francia közösségének egyik nemzeti templomával.
Az 1750-es szentévet, amely a tizennyolcadik volt a jubileumok sorában, XIV. Benedek pápa hirdette meg Peregrinantes a Domino kezdetű bullájával. A korabeli krónikák arról számolnak be, hogy több mint egymillió zarándok ment Rómába, köztük több nagykövetség képviselői; érkezett csoport Nyugat-Indiából, Egyiptomból és Örményországból is. A zarándokok özöne olyan nagy volt, hogy a római karitatív és kórházi intézményeknek néhány főúri palotát is ki kellett bérelniük. A külföldi látogatók közül nagy érdeklődést keltettek az örmény hívek, akik 200-an zarándokoltak el Rómába, hogy a törökök véres üldözései ellen oltalmat kérjenek a kegyelmek helyén. Első alkalommal világították ki a Szent Péter-bazilika kupoláját és Bernini oszlopcsarnokát több ezer fáklyával, és városszerte háromezer keresztet állítottak fel.
XIV. Benedek pápa továbbá bevezette a nagypénteki Via Crucist a Colosseumnál, felszentelve az amfiteátrumot, az őskeresztények vértanúságának emlékét őrző helyet. Már a szentévet megelőzően, 1740-ben Jézus kereszthalálának emlékére elrendelte a péntek délutáni három órai harangszót.
Az 1750-es jubileumi szentév egyik főszereplője volt az életszentség hírében álló és 1867-ben a szentek sorába iktatott Porto Mauriziói Lénárd ferences szerzetes, prédikátor. Apostolkodásának egyik fő területe volt a keresztúti ájtatosság terjesztése, amely általa nyerte el 14 stációból álló mai formáját.
Nevéhez 572 keresztút felállítása fűződik, amelyek közül 42 Rómában található, a leghíresebb a Colosseumban, az 1750. december 27-én felállított Via Crucis és a hozzá tartozó nagy kereszt az aréna közepén.
A következő jubileumot negyedszázad elteltével 1774. április 30-án hirdette meg XIV. Kelemen pápa a Salutis nostrae Auctor kezdetű bullájával, de sajnos három hónappal az ünnepélyes megnyitás előtt, szeptember 22-én meghalt. Utódát, VI. Piusz pápát 1775. február 15-én választották meg a péteri székbe. Így ebben a szentévben a zarándokok tanúi lehettek az egyik pápa halálához és a következő pápa megválasztásához kapcsolódó szertartásoknak, ünnepségeknek.
VI. Piusz megkoronázása és a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház birtokbavételének a szertartása a szentév keretében történt, ez utóbbira 1775. november 30-án került sor, ünnepélyes lovasmenet keretében. Becslések szerint 300 ezer volt a zarándokok száma.
A 18. század végén bekövetkezett politikai események, a francia direktórium áldozataként VI. Piusz 1799-ben fogságban halt meg a franciaországi Valence-ben.
Pápaságához egy magyar szál is fűződik. A vatikáni grottákból, vagyis a Szent Péter-bazilika altemplomából kifelé jövet Vatikánváros területén eljutunk a VI. Piusz-ról (született: Count Giovanni Angelo Braschi) elnevezett Largo Braschi térre, ahol jobbra föltekintve a bazilikát a sekrestyével összekötő boltíven egy magyar emléktábla áll. A latin szöveg felidézi, hogy itt állt a magyar zarándokház, amelyet Szent István építtetett a Rómába igyekvő magyar hívek számára, Szent Péter sírja közelében. 1776-ban ugyanis VI. Piusz pápa lebonttatta az épületet, hogy helyére megépítsék a bazilika sekrestyéjét.
Az emléktáblát a lateráni egyezmény évében, 1929. december 17-én helyezték el XI. Piusz idején Serédi Jusztinián bíboros, Magyarország hercegprímása kezdeményezésére. Az emléktáblán látható XI. Piusz pápa címere, valamint a magyar címer Szent István koronájával. A ma Rómában működő Szent István Ház ennek az 1030-as évek idején épült zarándokháznak az utóda.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Chiesa Santa Trinità dei Monti; Wikipédia; Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria