Keresztutunk házaspárként – Hogyan erősödhet, gyógyulhat a kapcsolatunk a keresztutat járva?

A házasság szentsége a Szentháromság ikonja – tanítja Ferenc pápa. Isten annyira fontosnak tartja a házasságunkat, hogy úgy alkotta meg ezt a többezeréves „intézményt”, hogy a férfi és nő életreszóló szövetsége a legmélyebb és legigazibb szeretetkapcsolatot tükrözze vissza, arra törekedjen, amennyire emberi valónkban ez lehetséges. Krisztus keresztjéből erőt lehet meríteni a házas élet keresztjeinek hordozásához is. Merjük bevallani, hogy még a szentségi házasságban is a boldog pillanatok, az áldozatkész, nagylelkű szeretet mellett megjelennek az ítélkezések, az újbóli elesések, a könnyek, a tövisek, az értetlenség, a magány, a maró ecet, a kilátástalan helyzetek is. Mindezektől nem kell megijednünk, ezek az emberi létünk velejárói.

Viszont ezek a szeretteinknek ácsolt keresztek nagyon nehezek lehetnek, még akkor is, ha alapvetően nem rosszindulattal faragtuk őket, sőt. Nem az az utunk, hogy eldobjuk a keresztünket, majd egy könnyebbet, jobban hozzánk simulóbbat keresünk, hanem meg kell tanulnunk elhordozni, szeretettel, szép lassan valahogy magunkhoz ölelni.

A keresztutat járva Tilmann atya gondolatai segítenek az elfogadásban, hogy fel tudjunk nézni egymásra

sok gyengeségünk, gyarlóságunk ellenére, a csalódás után a megbocsátásban, a kísértések után az újrakezdésben, az egymásra és segítőkre találásban, a mindennapi kereszthordozásban, a lekicsinylésekkel, lenézésekkel való találkozások elviselésében.

Mély és gyakorlatias gondolatok, melyek tovább lendítenek, hogy ne csupán egy ájtatos szertartáson vegyünk részt, hanem felemelik a lelket, értéket és értelmet adnak a fájó történéseknek is, és segítenek abban, hogy a kisebb-nagyobb összeomlás után, talán harmadnapon, fel tudjon támadni a mi szeretetünk is.

Uzsalyné Pécsi Rita a következő szavakkal ajánlja a könyvet: „A házasságkötés mindannyiunk számára az a fényes, nagy remény, hogy egymásba fűzve életünket megsokszorozódik az erőnk, a kedvünk, az örömünk. Nagy vágyunk, hogy Isten áldásával gyümölcsözőek lesznek erőfeszítéseink, áldozataink is. Egyszerűbben fogalmazva: nem keresztútra indulunk, még ha valahol tudjuk is, hogy nem lesz minden útszakasz problémamentes. Igen, ez nem hamis ígéret, férfi és nő szövetségének kiegészítő egysége képes arra, hogy Isten arcát tükrözve ezt a minőséget hozza a hétköznapjainkba.

Ugyanakkor, ha merjük vállalni, hogy az »ember az akadály gyermeke«, így a termékeny – egymást és a rábízottakat is gazdagító – házasság nem dicsőséges bevonulás, nem »lejtmenet«, akkor bizonyára közelebb járunk a valósághoz. Ahogyan egyéni döntéseinket is számos kísértés kezdi ki, a lehúzó erők különböző fortélyokkal hálózzák be közös életünket is. A közös cél felé való zarándoklatunk tele van felsülésekkel, bosszúsággal, kudarcokkal. Ilyenkor jó Gyökössy Endre bátorítását felidéznünk: »Árnyék mögött fény ragyog / Nagyobb mögött még nagyobb, / S amire nézek, az vagyok.«

Éppen ezekben az élethelyzetekben tapasztalhatjuk meg az árnyékaink mögött felragyogó fényt. Ennek a látásnak nagy mestere Tilmann atya. Szelíd erővel, egyértelműen, néha – a rá jellemző, és még ilyen komoly témában is felszabadító – finom humorral vezeti tekintetünket, hogy észrevegyük, hogy közös életünk megpróbáltatásai valójában Krisztus stációiba oltanak be minket. Megérezzük, hogy keresztutunkon a »Te kezed vezet kísértéseken át« – és megfogva ezt a kezet bízhatunk abban, hogy »lefejti rólunk a gonosz járomát” (Hun Miatyánk). Megjelenik „az emberi síráson átragyogó isteni mosoly« – ahogyan éppen a sírbatétel stációnál olvashatjuk.

És amint szentségi házasságkötésünk kezdetén a fényes közös jövő ígéretét szívünkben megéreztük, úgy jön el a húsvét a kapcsolatunkba. Tilmann atya szavaival ez »azt jelenti életünkben, hogy felragyog bennünk a feltámadott világossága. Ettől életünk megmagyarázhatatlanul szép és ragyogó lesz«. Ezért érdemes bejárni keresztutunkat házaspárként.”

Magyar Kurír