Készen állok mindent megtenni a békéért! – Ferenc pápa teljes sajtótájékoztatója a visszaúton Rómába

Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.

Matteo Bruni [szentszéki sajtószóvivő]:

– Jó estét kívánunk, Szentatya! Köszönjük szavait, melyeket ezekben a napokban a számos találkozón, a magyar társadalom különböző csoportjaival való találkozókon elmondott, némileg folytatva a 2021 szeptemberében zajlott találkozókat. Köszönjük ezt a lehetőséget is, köszönjük, hogy tovább beszélgethetünk az Önnel megtett útról. Köszönjük szépen!

Ferenc pápa:

– Jó estét kívánok! Nektek jár a köszönet, a munkátokért, a társaságotokért! Három sűrű, de szép nap volt. Most tietek a szó.

Matteo Bruni:

– Az első kérdést egy magyar újságíró, Hubai Antal teszi fel, aki az RTL Magyarországot képviseli.

Hubai Antal (RTL):

– Jó napot kívánok! Tudjuk, hogy Önnek, Szentatya, számos személyes tapasztalata volt a magyarokkal élete során. Változott-e a magyarokról szerzett benyomása? És ha igen, akkor a mostani magyarországi találkozások után hogyan változott?

Ferenc pápa:

– Igen, valóban voltak tapasztalataim az 1960-as években, amikor Chilében tanultam. Ott sok magyar jezsuita élt: azért kényszerültek odamenni, mert Magyarországról elüldözték őket. Azután nagyon jó barátságba kerültem a Ward Mária által alapított szerzetesi kongregáció [Congregatio Jesu] magyar nővéreivel, akiknek Buenos Airestől húsz kilométerre volt egy iskolájuk. Havonta kétszer meglátogattam őket, egyfajta rendkívüli kisegítő lelkészként segítettem őket. Aztán kapcsolatban álltam egy Buenos Aires-i, magyar világiakból álló egyesülettel is, akik Buenos Aires Colegiales nevű negyedében a magyarok között dolgoztak, elég jól ismertem őket. Nem értettem a beszédüket, de két szót értettem: gulyás és tokaji! Szép élmény volt!

Mélyen megérintett, micsoda fájdalmat jelent menekültnek lenni, az, hogy nem térhetnek haza. A Congregatio Jesu nővérei pedig ott maradtak, lakásokban rejtőzködtek, hogy a rezsim el ne vigye őket. Aztán többet megtudtam arról az egész ügyről, hogy miként győzködték a jó Mindszenty bíborost, hogy utazzon ki Rómába. Arról is értesültem, mekkora volt a lelkesedés 1956-ban és a rákövetkező csalódottság. Nagyjából ezt tudom mondani.

Matteo Bruni:

– …megváltozott-e a véleménye a magyarokról e két rövid út [látogatás] után…

Ferenc pápa:

– Nem, nem változott meg. Talán igen: gazdagodott, abban az értelemben, hogy a magyarok, akikkel találkoztam, nagy műveltséggel rendelkeztek. Nagyon műveltek voltak azok is, akik nem tartoztak magas társadalmi osztályba. Az egyszerűbb emberek is nagyon magas alapműveltséggel rendelkeztek. Általában németül vagy angolul beszéltek, mert magyarul nem beszélnek Magyarországon kívül… Csak a mennyországban beszélnek magyarul, hiszen azt mondják, egy örökkévalóságba telik megtanulni magyarul! Nem változott meg a véleményem, ellenkezőleg: azt a stílust láttam, amelyet ismertem.

Matteo Bruni:

– A második kérdést Eliana Ruggiero teszi fel, az AGI olasz hírügynökségtől.

Eliana Ruggiero (AGI):

– Szentatya, Ön felhívást intézett hozzánk, hogy nyissuk meg – nyissuk meg újra – önzésünk kapuit a szegények, a migránsok, a rendezetlen jogi helyzetben élők előtt. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén kérte-e őt, hogy nyissa meg újra a balkáni útvonal elől általa lezárt határokat? Aztán az elmúlt napokban Hilarion metropolitával is találkozott. Vajon Hilarion és maga Orbán válhatnak-e a Moszkva felé nyitás csatornáivá az ukrajnai békefolyamat felgyorsítása érdekében, vagy lehetővé tehetnek-e egy találkozót Ön és Putyin elnök között? Köszönöm.

Ferenc pápa:

– Úgy gondolom, békét kötni mindig csak csatornák nyitásával lehet. Elzárkózással sosem. Arra kérek mindenkit, hogy kapcsolatokat létesítsen, barátságcsatornákat nyisson… Ez nem könnyű. Ugyanazt a beszédet, amelyet általában elmondtam, elmondtam az Orbánnal való találkozón is, és egy kicsit mindenhol.

A migrációról: úgy gondolom, ez olyan probléma, amelyet elő kell vennie Európának, hiszen van öt ország, amely többet szenved: Ciprus, Görögország, Málta, Olaszország, Spanyolország, mert ezek a mediterrán országok, a migránsok többsége ott ér partot. Ha Európa nem vállalja ezt fel, a migránsok igazságos elosztását, akkor a problémával csak ezeknek az országoknak kell megküzdeniük. Úgy gondolom, Európának ennek a problémának kapcsán is azt kell éreztetnie, hogy itt Európai Unióról van szó.

Van egy másik probléma is, mely a migrációhoz kapcsolódik, ez pedig a születési arányszám. Vannak olyan országok, mint Olaszország és Spanyolország, ahol kevés gyermek születik. Tavaly beszéltem erről egy családtalálkozón, az utóbbi időben pedig azt láttam, hogy az [olasz] kormány és más kormányok is beszélnek róla. Olaszországban az átlagéletkor negyvenhat év, Spanyolországban még magasabb, és vannak elnéptelenedett kis falvak. Egy jól végrehajtott migrációs program, azon minta szerint, amelyet néhány ország követett a migrációval – gondolok itt Svédországra a latin-amerikai diktatúrák idején –, ezeknek az országoknak is segíthet, ahol alacsony a születési arányszám.

Végül pedig Hilarion: Hilarion olyan ember, akit nagyon tisztelek, mindig is jó kapcsolatban voltunk. Ő volt olyan kedves, és eljött [a nunciatúrára] meglátogatni, aztán ott volt a misén, és itt, a repülőtéren is láttam. Hilarion értelmes ember, akivel lehet beszélni. Az ilyen kapcsolatokat fenn kell tartani, mert ha ökumenizmusról beszélünk, de aztán kijelentjük, hogy „ez [az ember] tetszik, amaz [az ember] nem tetszik…” Késznek kell lennünk mindenkinek kezet nyújtani, és fogadni a másik kezét is.

A háború kezdete óta csak egyszer beszéltem Kirill pátriárkával, negyven percet zoomon, aztán Antal [Szevrjuk Anton Jurjevics] [érseken] keresztül, aki most Hilarion helyén van, aki felkeres majd engem: ő olyan püspök, aki Rómában volt parókus, és jól ismeri a környezetet, és állandóan rajta keresztül vagyok kapcsolatban Kirillel. Van egy függőben maradt találkozónk [Kirillel], amelynek tavaly júliusban vagy júniusban kellett volna lennie Jeruzsálemben, de a háború miatt függőben maradt: erre sort kell kerítenünk. Az oroszokkal egyéként jó a kapcsolatom. Jó kapcsoltban állok a most távozó nagykövettel, aki hét évig volt nagykövet a Vatikánban, nagyszerű ember, comme il faut ember. Komoly, művelt, rendkívül kiegyensúlyozott ember. Az oroszokkal való kapcsolatomat elsősorban az ezzel a nagykövettel való kapcsolatom jelenti.

Nem tudom, mindent elmondtam-e.

Eliana Ruggiero:

– [Azt kérdeztem még, hogy] vajon Hilarion és maga Orbán valamiképpen nem tudnák-e felgyorsítani az ukrajnai békefolyamatot, és lehetővé tehetnének-e egy találkozót Ön és Putyin elnök között, vagyis tudnának-e – idézőjelben – közvetítőként fellépni.

Ferenc pápa:

– Ugye nem képzeli, hogy ezen a találkozón csak a Piroska és a farkasról beszéltünk? Beszéltünk mindezekről a dolgokról. Beszéltünk róla, mert mindenkit érdekel a békéhez vezető út. Én készen állok, kész vagyok megtenni mindent, amit tenni kell. Most is folyamatban van egy misszió, de még nem nyilvános, meglátjuk… Amikor nyilvánosságra lehet hozni, beszélek majd róla.

Matteo Bruni:

– A harmadik kérdést Miguel Aura Maria Vistas teszi fel, aki itt ül, Öntől balra.

Aura Maria Vistas Miguel (Rádio Renascença, Portugália):

– Szentatya, a következő úticél Lisszabon. Tehát két dolgot szeretnék kérdezni. Hogy szolgál az egészsége? Mert váratlanul ért bennünket, amikor kórházba került. Van, aki azt mondta, hogy elájult. Úgy érzi, van elég ereje ahhoz, hogy augusztusban ellátogasson többezer fiatalhoz Lisszabonba? És nem lenne kedve meghívni az ifjúsági világtalálkozóra egy ukrán fiatalt és egy orosz fiatalt a béke jeleként az új nemzedékek számára is?

Ferenc pápa:

– Először is az egészségemről: erős rosszullétem volt a szerdai kihallgatás végén, nem bírtam ebédelni, kicsit lefeküdtem, nem vesztettem el az eszméletemet, de magas lázam volt, délután háromkor pedig az orvos azonnal kórházba vitt: akut és erős tüdőgyulladásom volt, a tüdőm alsó részén. Hála Istennek, hogy ezt elmondhatom, a szervezetem, a testem ugyanis jól reagált a kezelésre. Hála Istennek! Ez történt velem.

Aztán Lisszabonról: a [Budapestre] indulásunk előtti napon beszéltem Américo püspökkel [Américo Aguiar Lisszabon segédpüspöke, a JMJ Lisboa Alapítvány elnöke], aki eljött, hogy érdeklődjön, miként állnak a dolgok… Igen, elmegyek, elmegyek, és remélem, bírni fogom. Láthatjátok, nem olyan a helyzet, mint két évvel ezelőtt, de járóbottal… Most jobb. Egyelőre nem töröltük az utat a naptárból. Aztán jön az út Marseille-be [2023 szeptemberében a Les Rencontres méditerranéennes (mediterrán találkozók) című fesztiválra], aztán az út Mongóliába, aztán van még egy utolsó út, de már nem emlékszem hova… A program még mozgat engem… Meglátjuk!

Aura Maria Vistas Miguel:

– És a lehetséges találkozó a két fiatallal, az Oroszországból és Ukrajnából származó fiatalokkal?

Fotó: Vatican Media

Ferenc pápa:

– Américo tervez valamit, készül valamire. Mesélt róla. Jól vezeti az előkészületeket.

Matteo Bruni:

– Szentatya, a negyedik kérdést Nicole Winfield teszi fel, aztán meglátjuk, lesz-e még időnk továbbiakra…

Nicole Winfield (Associated Press):

– Szentatya, egy kicsit más témában szeretném kérdezni. Ön nemrégiben egy nagyon erős ökumenikus gesztust tett: Görögországnak adományozta a Parthenón három szobortöredékét, melyeket a Vatikáni Múzeumban őriztek. Ennek a gesztusnak az ortodox világon kívül is volt visszhangja, mert sok nyugati múzeumban éppen a gyarmati időszakban szerzett tárgyak visszaadását vitatják meg, hiszen ez igazságszolgáltatási cselekedet lenne ezekkel az emberekkel szemben. Szeretném kérdezni, Ön nyitott-e további visszaszolgáltatásokra. Gondolok itt például azokra a kanadai őslakos népekre és csoportokra, akik vatikáni gyűjteményekben lévő tárgyak visszaadását kérték a gyarmati időszak alatt elszenvedett károk jóvátételi folyamatának részeként.

Ferenc pápa:

– Itt mindenekelőtt a hetedik parancsolatról van szó: ha loptál, vissza kell adnod! Mindegyiknek megvan a maga története. Olykor a háborúk és a gyarmatosítások vezetnek ezekhez a döntésekhez, hogy tudniillik elvegyük a másik ember jó dolgait. Ez egy helyes gesztus volt, meg kellett tenni: a Parthenónnak adni valamit. És ha holnap jönnek az egyiptomiak, és az obeliszket kérik, mit fogunk tenni? Mérlegelni kell. Minden esetben. Aztán az őshonos népekhez tartozó dolgok visszaadása, ez folyamatban van, Kanadával, legalábbis megállapodtunk benne. Most majd rákérdezek, hogyan áll a dolog. A kapcsolatok a kanadai őslakosokkal nagyon gyümölcsözőek voltak. Az Egyesült Államokban is csinálnak valamit a jezsuiták, az őslakosok csoportjával az Egyesült Államokon belül, a generális atya mesélte nekem a minap. De visszatérve a visszaszolgáltatásra. Olyan mértékben kell visszaszolgáltatni, amennyire lehetséges, ez egy szükséges gesztus. Jobb megtenni! Előfordul, hogy nem lehet, nincs rá politikai vagy valós, konkrét lehetőség. De amennyire lehetséges, tegyük meg, ez mindenkinek jót tesz! Hogy ne szokjunk hozzá mások zsebébe dugni a kezünket!

Matteo Bruni:

– Még egy utolsó kérdés, mégpedig Eva Fernandeztől (a Radio Cope-tól), ő itt van…

Eva Fernandez (Radio Cope):

– Az ukrán miniszterelnök az Ön segítségét kérte az Oroszországba elhurcolt gyermekek visszaviteléhez. Tud-e segíteni? Köszönöm!

Ferenc pápa:

– Azt hiszem, igen, mert a Szentszék közvetítőként lépett fel néhány fogolycserében, és a nagykövetségen keresztül ez jól ment. Azt hiszem, ezúttal is sikerülhet. Ez fontos! Legalábbis a Szentszék kész megtenni, mert ez helyes, ez helyes dolog. Segítenünk kell, mégpedig úgy kell segítenünk, hogy ez ne casus belli legyen, hanem egy humánus cselekedet. Ez egy emberséget érintő probléma, azt megelőzően, hogy hadizsákmányt vagy háborús áttelepítést érintő probléma lenne. Minden emberi gesztus segít, a kegyetlenség gesztusai viszont nem segítenek. Mindent meg kell tennünk, ami emberileg lehetséges.

Gondolok – és ezt szeretném elmondani – azokra a nőkre is, akik országainkba jönnek: Olaszországba, Spanyolországba, Lengyelországba, Magyarországra, rengeteg nő érkezik a gyermekeivel, a férjük pedig vagy meghalt, vagy a háborúban harcol. Igaz, most [a befogadó országokban az emberek] lelkesen segítenek nekik, de ne veszítsük el a lelkesedést a segítségnyújtásban, mert amikor a lelkesedés csökken, ezek a nők védelem nélkül maradnak, és fennáll a veszélye, hogy a keselyűk kezébe kerülnek, akik állandóan a lehetőséget várják, hogy lecsaphassanak. Vigyázzunk, ne veszítsük el a segítő odafigyelést a menekültekre! Mindenkivel ezt tegyük! Köszönöm!

[Az újságírók elköszönnek a Szentatyától.]

Nektek köszönet! Jó étvágyat! Nem tudom, vacsorát kapunk-e, vagy csak olyasmit, ami becsapja a gyomrunkat.

Köszönöm szépen a munkátokat!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Turjányi Tuzson

Magyar Kurír