Két hónapja választották meg Leó pápát – Egy fotó tanulságai

Ezen a kevésbé ismert fotón az új pápa lehajol, hogy egy kislány mellé üljön, aki meg akarja ajándékozni egy rajzával. Egy egyszerű gesztus, mégis erőteljes üzenetet hordoz: egy jobb világ felépítéséhez a gyermekek szintjére kell helyezkednünk.

XIV. Leó pápaságának első két hónapja számos, gazdag jelentéssel bíró képpel ajándékozott meg minket.

Némelyik sokáig megmarad a kollektív emlékezetben, például a könnyei, amelyeket a Szent Péter-bazilika központi loggiáján igyekezett visszatartani, amikor május 8-án este a Szent Péter téren ünneplő tömegre tekintett,

a megválasztása utáni első Urbi et Orbi beszédekor. De van egy sokkal kevésbé ismert kép is, amely természetes módon hordoz magában egy üzenetet és jövőképet. Ez az, amelyiken Leó pápa egy kislány mellett ül a vatikáni nyári táborban, aki egy rajzot mutat neki.

Mindkettőjük mosolya feltűnő: a pápa egyértelműen a fotós lencséje felé néz. A kislányt magával ragadja ez a pillanat, és nem a fotósra néz, hanem mosolygós tekintetét XIV. Leó felé fordítja. Miért olyan fontos ez a kép? Mert

ezzel az egyszerű mozdulattal a pápa egy olyan irányt mutatott nekünk, amelyet mindenkinek követnie kell, különösen azoknak, akik ma a világ sorsát tartják a kezükben:

a gyermekek szintjére helyezkedni, a világot az ő szemükön keresztül látni. Mennyire megváltozna az emberiség sorsa, ha mindannyiunknak lenne bátorsága Jézust követni, aki – megdorgálva a tanítványokat, akik távol akarták tartani a „bosszantó” gyerekeket tőle – kimondta azt a halhatatlan mondatot: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket.”

Ma mennyire engedjük meg, hogy a gyerekek hozzánk jöjjenek? És mindenekelőtt mennyire indulunk mi el feléjük? Azok felé a gyerekek felé, akiket a háború sújt, akiket mások önzése éheztet, akiket ezernyi erőszakos formában bántalmaznak.

A logika, még inkább, mint az érzelem, azt diktálná, hogy a felnőttek védjék a kicsiket. Ehelyett éppen az ellenkezője történik: a felnőttek által elhatározott háborúkban éppen ők szenvednek először: a kicsik.

Mit látnánk, ha Gáza, Harkiv, Goma és más fegyveres konfliktusok sújtotta helyszíneken élő gyermekek szemével látnánk? Talán valami megváltozna.

„Ha az igazi békére akarunk tanítani ebben a világban és ha valóban háborút akarunk vívni a háború ellen, akkor a gyerekekkel kell kezdenünk” – mondta Gandhi.

Képzeljük el egy pillanatra, ha a nagyhatalmak nemzeteinek gyermekei ülnének az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ki tudja, hogyan változnának meg a nemzetközi kapcsolatok?

Sajnos keserűen be kell ismernünk, hogy a háború valósága már életünk legkorábbi éveitől kezdve belénk van csepegtetve, mint a méreg. Bertolt Brecht drámaian és hatásosan magyarázza el ezt egy versben, amelyet a második világháború komor kitörése közeledtével írt: „A gyerekek háborúsdit játszanak. Ritkán játsszák azt, hogy béke van, mert a felnőttek mindig is háborúztak.”

Ezért talán a történelem menete megváltoztatásának egyetlen módja valójában az, amely látszólag a legvalószínűtlenebb: lehajolni, kisebbé válni, kilépni felnőtt meggyőződéseinkből és érdekeinkből, és a szemünket (illetve még inkább a szívünket) a gyermekek „alacsony szintjének” tekintetébe helyezni. Leó pápa, misszionáriusként és püspökként Peruban, gyakran a gyerekek mellé helyezkedett. Számos kép mutatja ezt. Most, hogy Róma püspöke, a stílusa nem változott, ahogy azt a vatikáni nyári táborban a VI. Pál teremben készült pillanatkép is mutatja. Váljunk kicsinyekké, hogy emberségünket nagyobbá tegyük. Ez egy olyan tanulság, amelyre ma nagy szükségünk van.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír