Két ukrán menekült család talált a bencések segítségével ideiglenes otthonra Pannonhalmán

Március 20-án hívott fel egy önkéntes segítő ismerősöm Beregsurányból, hogy találkozott egy nagyon kedves ukrán családdal, akik szállást, menedéket keresnek Magyarországon a háború végéig. Szinte azonnal igent mondtam a befogadásukra, pedig akkor, Szent Benedek atyánk előesti vigíliáján még közel sem állt minden készen fogadásukra. Vasárnap este kilenc óra után érkeztek meg hozzánk. Megszeppenve álldogált mellettünk a fiatal anyuka, Alena, a nagymama, Inna és a három gyermek, Diana, Lev és a pici Nonna. Akkor már harmadik napja utaztak, rettenetesen fáradtak voltak. Csak arra vártak, hogy lezuhanyozhassanak, és végre ki tudják magukat aludni.

Másnap reggel az internet és egy tolmács, Anastasia Shivaleva segítségével már többet megtudtunk róluk. Kapulivkából érkeztek, ez a „széles Dnyeper” partján egy kicsiny falu. Nikopol városa mellett található, Ukrajna délkeleti részén – Pannonhalmától 1600 kilométerre. Gondoljunk csak bele! Akkora utat tettek meg tömegközlekedéssel egy gyakorlatilag ismeretlen ország ismeretlen városa felé, mintha mi nekiindulnánk, és Franciaországban, a La-Manche csatorna partján állnánk meg. Mielőtt elindultak, már több napja rakéták csapódtak be a környékükön. Indulásuk előtt nem sokkal pedig az orosz hadsereg elfoglalta Enerhodar városát, ahol Európa egyik legnagyobb atomerőműve van. Az atomerőmű melléképületeinek egyikét szintén kisebb rakétákkal lőtték és felgyújtották. Miközben Európa nagy része attól rettegett, hogy mi történik az atomerőművel, Alena és családja ott volt mindössze 15 kilométerre.

Alena dajkaként dolgozott a helyi óvodában, Inna, a nagymama pedig ügyintéző volt a helyi iskolában. Csak egyetlen nagy bőröndöt és néhány kis táskát tudtak magukkal hozni. A három napig tartó utazás alatt a zsúfolt vonatokon próbáltak aludni, illetve egyszer egy étteremben a padlón. Az apának, Viktornak ott kellett maradnia, hiszen a férfiak nem menekülhetnek el a hadkötelezettség miatt.

Binzberger Ákos OSB atya, az egyházközségi képviselő-testület és az egyházmegyei karitász Lőrincz Pál OSB atya vezetésével azonnal segítségünkre sietett. Felajánlották szállásként a pannonhalmi Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébánián található üres helyiséget. Így már kedden elkezdhettük a költözködést. Mivel semmilyen bútor nem volt, mindent össze kellett szedni. Rengeteg segítség és felajánlás érkezett a kisváros polgáraitól. Olyan volt, mintha egyszerre dobbanna minden szív, egyszerre akarna mindenki segíteni, akihez eljutott a család érkezésének híre. Lettek ágyak, edények, evőeszközök, lett mosógép, lett szárítóállvány, lábtörlő, étkezőasztal, székek… Alena sokszor könnyekig meghatódott, amikor kapott valami újabb apróságot a lakásba. A pannonhalmi közösség minden szükséges használati tárggyal felszerelte a lakást egy hét alatt.

A segítségnyújtás ezután is szinte folyamatosan, az élet minden területével kapcsolatban érkezett. Az óvodai közétkeztetés költségét átvállalta a vállalkozó, pékségtől a cukrászdán át szinte mindenki segít.

Közben érdeklődtünk Alenától az otthon maradt rokonokról is. Megemlítette, hogy nővére és két kislánya, Janina és Marta még a háborús övezetben vannak, Marganetsben. Felajánlottuk, hogy megpróbálunk nekik is Pannonhalmán keresni szállást, és akkor legalább egy városban tudnak élni. Így Alena nővére is elindult lányaival a háború várható borzalmai elől. És ők is megmenekültek! Április 2-án, szintén egy háromnapos vonatút után érkeztek meg Budapestre, a fővárosból már autóval hoztuk el őket Pannonhalmára. A találkozásnál egymás nyakába ugrottak a testvérek. Végül nekik is találtunk egy lakást Pannonhalmán, Juhász-Laczik Albin OSB atya közbenjárásával.

Hogy mi fog történni a következő két-három hónapban, azt lehetetlen megmondani. Annyi biztosnak látszik, hogy a pannonhalmiak, a karitász és a plébánia segíteni fognak mindenben.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír