Az összegyűlt felajánlásoknak köszönhetően a nehéz helyzetben élő gyermekek megfelelő felszereléssel kezdhetik meg a 2026/27-es tanévet. A SPAR Magyarország az akció sikeréhez további 2 millió forint adománnyal járul hozzá.
„Nagy öröm számunkra, hogy idén is ilyen sokan álltak a kezdeményezés mellé. Minden átadott füzet, toll, iskolatáska vagy megvásárolt adománykártya azt üzeni, hogy fontosnak tartjuk: egyetlen gyermek se induljon hátránnyal az iskolában. Ez az összefogás ismét megmutatta, milyen sokat tehetünk közösen” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője hangsúlyozta: „A felajánlásoknak köszönhetően több ezer gyermek családjának tudtunk segíteni az iskolakezdés megterhelő időszakában.
A támogatások nem csupán tárgyi segítséget jelentenek, hanem azt is, hogy ezek a gyerekek nagyobb önbizalommal, egyenlőbb esélyekkel kezdhetik meg a tanévet.
Hálásak vagyunk minden adományozónak, aki részese volt ennek az összefogásnak.
Az idei gyűjtés során személyes adományként összesen több mint 110 ezer darab tanszer érkezett, az adománykártyákból több mint 2 millió forint támogatás gyűlt össze, és ennek köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kétezer gyermek iskolakezdését tudja segíteni országszerte.
A személyes gyűjtés során a vásárlók az Interspar áruházakban megvásárolt tanszereket ajánlhatták fel, emellett augusztus 31-ig adománykártyák megvásárlásával is támogathatták a kezdeményezést. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a beérkezett tárgyi adományokat és az adománykártyákból beszerzett új tanszereket gondosan összeállított csomagokban juttatja célba.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország ezúton is köszöni minden vásárló, önkéntes és munkatárs támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy idén is minél több gyermek számára lehessen örömtelibb a tanévkezdés.
Az adománygyűjtés részletes eredményei a EZEN az oldalon érhetők el.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
