„Köszöntésemet küldöm a lengyelországi nagy háromkirályok menete résztvevőinek, akik ezzel a kezdeményezéssel tanúskodnak a hitről Varsó és más lengyel városok templomaiban és utcáin, de külföldön, és itt, Rómában is. Üdvözlök minden lengyelt!” – a Szentatya ezekkel a szavakkal fordult vízkereszt ünnepén az Úrangyala elimádkozása után a lengyel hagyományőrző felvonulás résztvevőihez.
Tizenhét éves hagyomány a lengyel városokban az a színes történelmi felvonulás, mely felidézi a keletről érkezett bölcsek hódolatát a megszületett Kisjézusnak. Idén azonban rekordot döntött a részvétel: 905 városban rendezték meg a menetet, sőt, idén Olaszország, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok, Venezuela, Kuba, Kamerun, Csád, Nigéria, Ruanda és Kazahsztán is csatlakozott a hagyományhoz.
A hagyományőrző felvonulás nagy népszerűségnek örvend, és mindenki előtt nyitott. Sok plébánia és iskola közössége vesz részt benne. Agnieszka Steć, a kelet-lengyelországi Prostyń II. János Pálról nevezett általános iskolájának igazgatónője a vatikáni médiának elmondta, hogy a város egész közösségét bevonják a felvonulásba. „Nekem nagy öröm, hogy a gyerekek egész családjukkal részt vesznek a felvonuláson, és a szüleikkel együtt énekelnek, örülnek, nevetnek. Fantasztikus” – fogalmazott.
Piotr Giertych, a háromkirályok menetének főszervezője megerősítette, hogy idén közel kétmillióan vonultak föl összesen több mint 900 városban, vagyis 25-tel több város csatlakozott, mint tavaly. Varsóban megközelítette az 50 ezret a résztvevők száma.
„Ez a nagyszámú részvétel azt mutatja, hogy mekkora szükségünk van Lengyelországban és azon kívül is arra, hogy megéljük ezt az ünnepet” – nyilatkozta a vatikáni médiának Adrian Galbas varsói érsek. „Ez a közösségi érzés kifejezi ennek az ünnepnek a lényegét, vagyis hogy mind el akarunk jutni Krisztushoz, hogy imádjuk őt, és ez az imádás nem aláz meg minket, hanem éppen ellenkezőleg, fölemel.”
A háromkirályok felvonulását 2008 óta rendezik meg minden évben Lengyelországban. Gyermekek és felnőttek alkotják a menetet, mely a városok és kisebb települések központjában halad. A karácsonyi időszakban ábrázolt evangéliumi személyek viseletébe bújva dicsőítő énekeket, pásztorjátékot, karácsonyi dallamokat adnak elő. A felvonulás csúcspontja a Gyermek Jézus imádása és a karácsonyi dal közös eléneklése.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria