Kezdetben is kő vala

Világtörténet Vica lányomnak – hogy ne féljen a Sötét Várostól barokkosan hosszú című versét Lövétei Lázár László Csíkszentdomokoson, 2015. február 16-án írta.

A vers első sorának a végén az elbeszélő múltbeli igealak – kezdetben csak kő vala – Tinódi Sebestyén énekverseinek történetmondó attitűdjét, a második sor – s volt egy pici ablaka – a Csigabiga-palota, / nosza, hol az ajtaja? gyermekmondóka-kezdet hangulatát és ritmusát idézi. A sorpár ritmusa a sorképző rím alakította 14 szótagos szólások (például Sándor, József, Benedek / zsákban hoznak meleget) ritmusának megfelelője. A tankölteményként, a költő nyolcéves kislányának – és mindenki másnak – az okulására előadott világtörténet valójában az ószövetségi teremtéstörténet parafrázisa. Erre utal az 5. sor zárójeles költői kérdése is: egyszer (hétfő volt talán?) / az Úristen belesett.

Ha a költői teremtéstörténet sorait párosával összevonjuk, kitűnik, hogy a vers 14 soros, 8 + 3 + 3 sor tagolású szonett, amely a 16. félsor, vagyis a 8. sor, a 22. félsor, vagyis a 11. sor, valamint a 24. félsor, vagyis a 12. sor végén a dierézis elmaradása folytán megzökken. Zökkenő jelöli az oktáva végét, és zökkenő határolja el egymástól az első és második tercettet. De a zökkenések szükségképpen jelentéshordozók is: az első zökkenő fedi fel, hogy a mitologikus történetnek kik a szereplői: és teremtett lelkeket / és hogy mi vagyunk ezek; a második zökkenő az idők végezetére utal: és hogy ez a sok-sok út / az idők végébe fut; a harmadik zökkenő végül a belátás józanságára int: midőn minden kő leszen… / no de ne búsulj ezen, mert − kezdetben is kő vala / s volt egy pici ablaka / s ha belestünk odaát / láttuk Isten Városát.

Lélekemelő tudni − a keretező sorismétlés a kulcsa −, hogy akik odaát laktak, az idők végezetével ideát kerülve népesítik be Isten Városát.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.