Ki a főszereplő?!

Az Úr szenvedésének vasárnapján, vagyis virágvasárnap nagy dózisban kapjuk az örömhírt, már csak az ünnepi körmeneten és szentmisén felolvasott két evangélium karakterszáma miatt is. Sok helyen a prédikációk el is maradnak ilyenkor, hiszen papjainknak tartaniuk kell a megszokott miserendet, a hosszabb passiószöveg felolvasása, dicséretesebb módon annak eléneklése miatt viszont ez nehézségekbe ütközik.

Pasztorális és liturgikus útmutatások helyett sokkal inkább a körmeneti evangélium tanításával segítem e sorok olvasóját. Márk evangéliumából halljuk a részletes beszámolót. Ő az az evangélista, aki a legtöbb alkalommal emleget egy állatot, amely manapság inkább gúny tárgya, vagy, ha az elmúlt téli időszakra gondolunk, egy újabb pandémia réme kötődik hozzá a köhögés kapcsán… Ez az állat a szamár.

Bár halványan él még bennünk egy-egy karácsonyi misztériumjáték emléke, amelyben Szent József szamárháton viszi a gyermekét váró Szűzanyát Betlehembe, ezek a képek valójában a jámbor hívek – nem megvetendő – szüleményei. Az evangélisták ugyanis e jeleneteknél szamárról bizony nem szólnak. Itt van viszont a jeruzsálemi bevonulás.

Az előre küldött két tanítvány a szamarat Jeruzsálem külvárosában, Betfagé és Betánia térségében – amelyek akkoriban tulajdonképpen még önálló települések voltak –, egy útelágazásnál találják, ajtóhoz kötve. A külvárosok peremvidékei mindig is a társadalomból valami miatt kijjebbre szorult emberek életterei voltak. Nagyvárosainkba bármelyik útvonalon utazva manapság is elcsodálkozom: itt is élnek emberek, családok a maguk egyszerűségében, szegénységében. De ugyanez vonatkozik falvainkra, sőt tanyáinkra is.

A peremvidéket Názárettől kezdve sokszor lenézik az emberek: „Ugyan, jöhet onnan valami jó?!” Az evangélium egyértelmű választ ad: Igen! Sokszor olyan jó és hasznos jöhet onnan, amire az Úrnak szüksége van.

Ki gondolta volna, hogy a virágvasárnapi eseményekben éppen egy állat, egy igavonó szamár lesz az? Ne nézzük le az egyszerűt, az ostobának beállítottat! Attól, hogy egyszerű, szegény és csökönyösnek kikiáltott, Isten szemében még lehet jó, hasznos, sőt szükséges.

Egy másik gondolat szamarunk kapcsán: a gazdátlanság. Bár tudtak róla, és bizonyára használták is még, talán kihasználták – „közös lónak túros a háta”, tartja a mondás, hát még egy csacsinak! –, gazdával, akitől a tanítványok elkérhették volna, nem találkozunk az evangéliumban. Talán egy idősödő, fáradékony, kevesebb terhelést bíró, külvárosi jószág volt, akit mindenki használt? Mindenesetre még szolgálni tudó teremtmény, akit eloldoztak kötelékeitől, és elvittek egy Gazdához.

A szamár szimbólum is ebben a minőségben.

Sokszor „szamarak” vagyunk, megannyi megkötözöttséggel… Örömhír, hogy van Gazdánk, aki segít eloldani minket bűneink kötelékétől, és szeretne nagy dolgokat véghez vinni velünk, úgy, hogy mi mindvégig tudatában maradunk teremtett mivoltunknak.

A szamár tette a dolgát, a fárasztót, a nem látványosat. És tudta, hogy nem ő a főszereplő, hanem a hátán hordozott személy, Jézus Krisztus!

Szerző: Fekete Szabolcs Benedek

Magyar Kurír