Ritkán látott műalkotások – Millennium és Nagybánya százharminc éve a Nemzeti Galériában

Feszty Árpád romantikus alkotása, A magyarok bejövetele kis méretű olajvázlata, egy részlet, valamint a teljes képről készült nyomat fogadja a látogatót a Nemzeti Galéria nemrég nyílt időszaki kiállításán, amelynek címe: Millennium 130 – A magyar képzőművészet az ezredéves kiállításon. Egy emelettel feljebb pedig egy kapcsolódó másik tárlatot tekinthetünk meg Nagybánya 130 – A nagybányai művésztelep születése címmel.

Magyarország 1896-ban ünnepelte a honfoglalás ezredik évfordulóját. A Nemzeti Galéria most látható időszaki kiállítása a millennium korát idézi meg az akkoriban készült műalkotásokon keresztül. Elsősorban festményeket láthatunk, de szobrokat és épületfotókat is a századvég Budapestjéről. A Nemzeti Galéria raktárából olyan alkotások is előkerültek erre az alkalomra, amelyeket eddig nem láthatott a közönség. Mára elfeledett, de egykor sokat foglalkoztatott, kvalitásos művészek munkáin keresztül elevenedik meg a nemzeti romantika, a müncheni realizmus kora.

Nem véletlen, hogy a kurátorok éppen Feszty Árpád alkotását választották a kiállítás indítóképéül. Talán ez a műalkotás fejezi ki a legjobban a nemzet története szempontjából rendkívüli jelentőségű honfoglalást, még akkor is, ha persze tudjuk, hogy a haza megtalálása nem egyszeri esemény volt, hanem egy sok állomásból álló, hosszú út vezetett odáig a nagy népvándorlások korában.

Párizsi útja során Feszty Árpád látott egy hatalmas panorámaképet, Detaille és Neuville alkotását, amely Franciaország történetét mutatta be. Ennek hatására döntötte el, hogy maga is fest egy nagy méretű körképet. Tervei ellenére – valamint apósa, Jókai Mór tanácsára – végül azonban nem a bibliai özönvíz történetét, hanem a honfoglalást választotta témájául. A csaknem tizenöt méter magas és százhúsz méter széles képet egy egész csapatnyi művész festette meg. Az 1894-ben elkészült mű a millenniumra megrendezett Ezredéves Országos Kiállítás egyik legnagyobb attrakciója volt. A panorámaképet egy rotundában állították ki, ennek az épületnek a helyén emelték később a Szépművészeti Múzeumot. A második világháborúban jelentősen megsérült a grandiózus panorámakép. Az 1990-es évek első felében restaurálták, ma az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tekinthető meg.

A szemközti falon Munkácsy Mihály Honfoglalás című kolosszális képének kis méretű színvázlatait nézhetjük meg 1892-ből. Ezen azt a jelenetet látjuk, amint az itt élők ajándékokkal járulnak a honfoglaló Árpád vezér elé, akárcsak a már említett Feszty-körképen. A több mint hatvankét négyzetméteres festményt Ferenc József osztrák császár és magyar király rendelte meg, ma az Országházban látható. Ötlete – ahogyan a Feszty-körképé is – Jókai Mórtól származott. Az alkotásról ezt olvashatjuk a kiállításon: „Munkácsy történeti és régészeti kutatómunkát végzett a viseletek és az eszközök megfestéséhez, alakjait pedig a magyar vidéken készült modellfotók alapján festette meg. A grandiózus mű egy 12–13. századi mondát ábrázol. Árpád fejedelem arannyal felszerelt fehér lovat küldött ajándékba a Duna vidékét uraló fejedelemnek, aki megadta, amit a magyarok cserébe kértek: vizet, földet, füvet. Ez a teljes országot jelentette, Árpád így szerezte meg csellel az új hazát a Kárpát-medencében.”

Feszty képvázlata mellett, monitoron egy mozgókép is feltűnik, a Lumière testvérek rövid filmjének részlete látható a korabeli Budapestről. Érdemes pár szót szólni erről is: 1896 májusában Budapestre érkeztek a Lumière cég munkatársai, hogy bemutassák új találmányukat, a filmet. Felvételeket is készítettek a fővárosról. Három félperces filmtekercs maradt meg, az egyik a Lánchíd forgalmát örökítette meg, a másik kettő pedig a június 8-án megrendezett ezredévi díszfelvonulást. A millenniumi ünnepségsorozat egyik legfontosabb eseménye a királyi pár koronázásának 29. évfordulóján tartott ünnepi országgyűlés volt az új Országházban, ahová díszmenet vitte át a koronát és a koronázási jelvényeket a Mátyás templomból. A fennmaradt tekercseken – címük ellenére – a koronát és a jogart szállító díszkocsi nem látható. A felvételek a Dísz téren készültek a Szentháromság tér felé haladó díszbandériumokról és díszfogatokról. Ezek a legkorábbi magyarországi filmfelvételeink.

A kiállításon a következőket is megtudhatjuk: „Az 1896-ban Budapesten forgatott Lumière-filmfelvételek eredeti kameranegatívjait a lyoni Institut Lumière jóváhagyásával a CNC (Francia Országos Filmközpont) kölcsönözte a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum részére. A filmek digitalizálása az eredeti nitroképnegatívokról készült 4K felbontásban a Filmarchívumban, 2021-ben.”

A városligeti Ezredéves Országos Kiállítás 1896 májusában nyílt meg, azzal a céllal, hogy méltó módon ünnepelje a magyar államiság ezeréves fennállását, emellett pedig bemutassa a dualizmus kori Magyarország politikai, gazdasági és kulturális fejlettségét. A kiállítás pavilonjai a honfoglalástól a kiegyezésig ívelően jelenítették meg a magyar múltat. Az ideiglenes építmények historizáló formanyelve – román, gótikus és reneszánsz stíluselemekkel – a nemzeti történelem dicső korszakait szimbolizálta. A jelenkori (azaz a millennium korabeli) épületcsoport ipari, közlekedési és mezőgazdasági egységei a legújabb hazai eredményeket tárták a látogatók szeme elé. Az ország képzőművészetét is bemutatták: a Városliget bejáratánál (a mai Hősök terén) a millenniumi ünnepségek idejére épült meg a Műcsarnok, amely egy monumentális tárlatnak adott otthont. A főváros pavilonjában Benczúr Gyula Budavár visszavétele 1686-ban című óriási képe keltett nagy szenzációt. Külön helyszínt kapott Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának utolsó darabja, az Ecce homo és a már említett Feszty-féle körkép, A magyarok bejövetele. Az országos kiállítás 1896 októberéig volt nyitva, és több mint ötmillió látogatót vonzott.

Mindenképpen érdemes még megemlítenünk, hogy az ünnepi évre külsőleg elkészült az Országház, és abban az időben építették a kontinens első elektromos motorvonatokkal működő földalatti vasútját is, amit ma kisföldalattinak hívunk. Erre az időre lassanként kialakult Budapest nagyvárosi arculata.

Az időszaki tárlaton az első teremben jobbra rögtön feltűnik egy kép, amely rendkívül szokatlan témát dolgoz fel, méghozzá nagy méretben. Pállik Béla Juhok az akolban című remeke 1889 előtt készült. A festmény egyszerűen csodálatos; a megfestés módja, a juhok gyapjának anyagszerűsége lenyűgöző, a kompozíció kiváló. A festő nem akárki volt, hanem a magyar festészet egyik legsokoldalúbb alakja: elismerték festőként, színházigazgatóként, rendezőként és díszletfestőként. Európai hírű tenoristaként is híressé és keresetté vált. Vallásos témájú képeket is készített, és portrékat, például Deák Ferencről. De magát csak „birkapiktornak” nevezte. Sorra rendelték tőle a kiváló versenylovakat, teheneket, kosokat és kutyákat ábrázoló festményeket. Ezt a képét eddig csupán egyszer láttam kiállítva, és a mostani tárlat bezárása után sajnos ismét visszaviszik a raktárba.

Lépjünk most tovább! Balló Ede Szoldatits Ferenc portréja (1892) című képe szintén ismeretlen lehet a nagyközönség számára. Szoldatits maga is festő volt. Ifjúkorában Rómában telepedett le, ahol a fiatal német festők, a Róma melletti kolostorban élő és a középkori egyházi művészetet mintaként követő nazarénusok hatottak rá. Művészete nagy hatással volt a későbbi gödöllői iskola alkotóira is. Követője volt például Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár, gyakran vendégeskedtek a műtermében. Szoldatits Ferenc a magyar nazarénusok egyik utolsó képviselője. Balló Ede pedig, aki a portréját festette, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, kiváló arcképfestő. Mások mellett Gulácsy Lajosnak is ő volt a mestere.

Egy másik, mára szintén kissé elfeledett, de remek festő volt Eisenhut Ferenc, akinek Ítélet előtt (1890) című nagy méretű vásznát láthatjuk a mostani tárlaton. A korszak ünnepelt, sokat foglalkoztatott művészének számított. A müncheni akadémián tanult, majd kaukázusi utazását követően bejárta Egyiptom, Tunézia, Algéria és Szíria tájait is. Munkái a magyar orientalista festészet jelentős darabjai. Kakasviadalt, rabszolganőket, háremeket ábrázoló képei egzotikusak, különlegesek. Az Egy álom című, itt látható képe is a háremek világát idézi meg. A sejtelmes homályba és felszálló füstbe burkolt jelenet a Kelet misztikumának lírai ábrázolása.

A kiállításon központi helyet foglal el Strobl Alajos Anyánk (1896) című egész alakos márványszobra. A család matrónája barokkos, díszes karosszékében ülve, hatalmas nyitott könyvet tart az ölében, ami a hosszú, tartalmas élet, a tapasztalati gazdagság jelképe. A századfordulón ez a könyves motívum többször is feltűnik a művészek munkáin mint a műveltség, a kultúra kifejezője.

Feltétlenül beszélnünk kell Vajda Zsigmond Szilágyi Erzsébet (1890) című képéről is. Vajda több évtizedes alkotói pályája elején Székely Bertalantól és Lotz Kátolytól tanult, később Benczúr Gyula volt a mestere a müncheni Képzőművészti Akadémián. Neve elsősorban középületek, többek között az Országház és a Széchenyi Gyógyfürdő, valamint a szegedi városháza faldekorációs művei által ismert. A Szilágyi Erzsébetet és az előtte térdelő Hunyadi Mátyást ábrázoló festmény hátterében a nándorfehérvári csata zajlik: zászlók lengenek, kürtök szólnak, kardok csattannak. A kép érdekessége, hogy Tóth Kálmán Szilágyi Erzsébet című versét (1878) illusztrációja, amelyben a még gyermek Mátyás arra kéri édesanyját, hogy engedje harcolni. Anyja azonban nyugalomra inti, várjon a sorára. A vers második részében viszont már fegyverbe szólítja kisebbik fiát, hogy neve legalább úgy csengjen, mint az addigra már halott apjáé és testvéréé, Hunyadi Lászlóé.

A kiállítás anyagába bekerült az agg Liszt Ferenc portréja isMunkácsytól. Csodálatos mű, valahányszor csak látom, megbámulom. Zemplényi Tivadar neve is megkopott némileg az elmúlt évszázad során, pedig remek festő volt a maga idejében. A szegény asszony otthona című, 1895-ben készült képe is jól bizonyítja ezt. Abban az évben Zemplényi háromezer koronás ösztöndíjat kapott, s az elkészült alkotást 1896-ban, az ezredéves kiállításon megvásárolta tőle az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat.

A Nemzeti Galéria millenniumi emlékkiállításán láthatjuk még Szinyei Merse Pál Majálisát, illetveLászló Fülöp A Hofbräuhaus Münchenben (1892) című képét. Ez utóbbin jobboldalt feltűnik a művész felesége is, aki egy lornyonon keresztül figyeli a vidáman iszogató vendégeket.

De szakadjunk most el ettől a képes világtól, és menjünk egy emelettel feljebb, ahol a Nagybánya 130 – A nagybányai művésztelep születése című tárlat vár bennünket!

Hollósy Simon már 1886-ban megnyitotta szabadiskoláját Münchenben. Az iskola tagjai és Hollósy művész barátai 1896 nyarán látogattak el először az északról hegyekkel körülvett kisvárosba, Nagybányára. A kis társaság ekkor már ismerte a Majálist és a Hóolvadást Szinyeitől, mert útjuk Budapesten vezetett keresztül, és megnézték az Ezredéves Országos Kiállítás festészeti szekcióját, ahol saját festői törekvéseiket is felfedezhették. Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Réti István, Glatz Oszkár és a többiek mindannyian a természet közvetlen megfigyeléséből akartak inspirálódni, hasonlóan a francia impresszionista festőkhöz. A lényeg az volt, hogy a szabadban kezdtek festeni a kifeszített vászonra, és adott esetben a műtermükben fejezték be az alkotást. Ezt hívják plein air festészetnek.

De most nézzünk, mit is láthatunk ezen a kiállításon! Mindjárt indításképpen Iványi Grünwald Béla Nő a vízparton (1897) című képe ragadja meg a figyelmünket. Egyszerű a témaválasztás, hétköznapi jelenet tanúi vagyunk: a lemenő nap aranyló fényénél a Zazar folyó partján sétáló Hollósyné alakját örökítette meg a festő. A kép a festészet lényegét ragadja meg: semmi irodalmi háttér, semmi történelem, pusztán alakok, színek és fények, s mindez a néző gyönyörködtetésére.

A mellette lévő kép Hollósyé, a címe Rákóczi-induló. Itt mindjárt egy érdekes ellentmondásba ütközünk, hiszen az imént arról beszéltünk, hogy a nagybányai festők a természetben, természet után akartak festeni. Ez az alkotás pedig éppen hogy történelmi utalást tartalmaz, az 1848–49-es szabadságharc eszméje elevenedik meg rajta. Elkészítésével sokat küszködött a mester, éppen azért, mert a plein air festészetet nehezen tudta összeegyeztetni a nagy történelmi témával. Glatz Oszkár Fahordók (1898) című vászna szintén egy hétköznapokból ellesett jelenetet ábrázol. Ferenczy Károly Október című képe jól ismert, sokat reprodukálták az elmúlt évszázadban. Az ember és a táj harmonikus egysége foglalkoztatta Ferenczyt, tegyük hozzá Thorma Jánost is. Nem könnyű feladat figurát festeni a tájba, ez már a nagyszerű tájképfestőnek, Paál Lászlónak sem nagyon sikerült, ezért legtöbbször barátját, Munkácsy Mihályt kérte meg, hogy fesse bele képébe az emberi alakokat. De térjünk vissza kicsit még az Októberhez! A festő fia, Ferenczy Valér leírásából tudjuk, hogy e híres festmény modellje a Ferenczy család szolgája, Mancz János volt, akit a művész csak Sir Johnként emlegetett. Rendíthetetlen szorgalmához, hűségéhez, angolos higgadtságához „átlagon aluli műveltség” társult, ugyanis teljesen analfabéta volt, az újságot is fordítva tartotta a kezében.

Szemléljük meg most közelebbről Iványi Grünwald Itatás (1902) című festményét! A táj és az ember kapcsolata, harmóniája jelenik meg itt. A kép kompozíciójában a művész a sötét és a világos, a napfénytől átizzott és az árnyékos foltok egyensúlyát hozta létre. A Ruhaszárítás (1903) című alkotásán a ragyogó nyári napfényben szinte feloldódnak a formák: az ég kékje, a jellegzetes szénaboglya okkere, a mezei virágokkal teli kert, a kiterített ruhák élénk színei vibráló felületté olvadnak össze, és egy tarka szőttes benyomását keltik.

Hollósy Simon 1902-ben távozott Nagybányáról, ezután Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Iványi Grünwald Béla működtették tovább a szabad festőiskolát. Sok időt vett el tőlük a növendékekkel való foglalkozás, a korrigálás mindannyiuk számára sok feladatot jelentett. Az 1903-as év mégis az egyik legsikeresebb esztendő volt a művészek életében. Iványi Grünwald ekkor készült festményei életművének meghatározó darabjai lettek. Ezek közé tartozik a Tavaszi kirándulás és az imént említett Ruhaszárítás című képe is.

A Millennium 130 és a Nagybánya 130 kiállítás november 8-áig látható a budai Várban, a Magyar Nemzeti Galériában.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2026. április 5–12-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.