Kilenc útvonalon, kilencedszer, kilencedikén

                                      KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A hívek közös imával vonultak az induló helyszínekről: a máriabesnyői kegytemplomtól; Csillaghegyről, a Jézus Szíve-templomtól; a farkasréti Mindenszentek-plébániatemplomtól; Soroksárról, a Nagyboldogasszony-főplébániától, illetve Rákoskeresztúrról az esti szentmisék színhelyeire: Kerepesre, a Szent Anna-templomba; Fótra, a Szeplőtelen fogantatás-templomába; a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikába; Nagytéténybe, a Nagyboldogasszony-templomba, illetve a pestszentlőrinci Havanna-lakótelepi Szent László-plébániára.

A zarándoklatot a Városmisszió szellemiségében hirdették meg a szervezők. A városmisszió sorozat 2003-ban indult Bécsben, egy esztendőre rá folytatódott Párizsban, 2005-ben Lisszabonban, a következő évben Brüsszelben, majd pedig Budapesten rendezték meg. A misszió feladata – miként Erdő Péter bíboros fogalmazott a Vigiliában, 2007 februárjában – az evangélium hirdetése és meggyökereztetése olyan emberek között, olyan népek körében, ahol az még nem vert gyökeret.

A főváros körüli Élő Rózsafüzér célja a kezdetektől változatlan: Jézus nevében és Jézusért útra kelni, imádkozni hazánkért, a budapesti emberekért, a békéért. Édl Román főszervező Facebook-bejegyzésében így ír: aki mind a kilenc alkalommal részt vett a zarándoklaton, és tegyük fel, minden alkalommal más szakaszt választott, ő most tényleg „körülimádkozta” a várost.

Életünk egyetlen célja a szeretet önfeláldozása, a szeretetnek való odaadottság, amelynek két legfőbb alapösvénye a házasság és az Istennek szentelt élet. Mindkettő visszavonhatatlan önátadás. Kedves zarándokok, ezzel a lélekkel jártátok körül Budapestet. Ezzel a szeretettel és imádsággal kértetek áldást a főváros lakosaira, családjaira – fogalmazott a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában tartott hálaadó szentmisén Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, majd a zarándokokat ószövetségi példával Ábrahámhoz hasonlította, aki közbenjárt az Úrnál a bűnös városért, Szodomáért.

Ezután a püspök egy református lelkész történetét elevenítette fel szentbeszédében, aki észrevette, hogy lassan elfogyott a gyülekezete. „Hiába húzta a harangot, egy szál egyedül maradt a templomdombon. Ekkor mintha az Úristen hangját hallotta volna a lelkében, aki azt mondta: eddig rólam beszéltél nekik, most róluk beszélj nekem. A lelkész megértette, s tekintetével sorba járta a falu házait, imádkozva minden családért. Néhány hét elteltével a hívek visszatértek a templomba. Egy asszonytól tudakolta az okát, aki így felelt: mert most nem olyan sanyarú a beszéde, most megfényesedünk tőle.”

Székely János Alexandriai Kelemen ógörög mitológiából vett példázatával zárta beszédét. Az alvilágból kedvesét kiszabadítani igyekvő Orfeusz történetét elevenítette fel. A zenész csak úgy vezethette vissza Euridikét az életbe, ha sosem fordul hátra, nem nézi meg, követi-e az asszony, bíznia kellett az alvilág urának szavában, felesége végig a nyomában marad. Orfeusz azonban nem tudta megállni, hátranézett, örökre elvesztve ezzel Euridikét.

Alexandriai Kelemen azt mondja, Jézus Krisztus is alászállt a halál országába, és kivezetett minket onnan, méghozzá úgy, hogy nem nézett hátra, keresztjét végigvitte a Golgotán, s kimentett minket a halál országából – emlékeztetett a püspök, és kiemelte: Krisztus kezében azóta is ott van ez a titokzatos lant, ami nem más, mint az egyház. Ez a lant mi vagyunk. Mi vagyunk a lant húrjai. Ennek a lantnak kell hívogatnia az embereket Jézus után.

Adjunk hálát azért, hogy ez a lant szólhat a Mária Rádió hullámhosszain, de még inkább a zarándokok énekében – zárta szentbeszédét Székely János püspök.

Fotó: Lambert Attila

Ditzendy Attila/Magyar Kurír