Kimondták a hűség szavát – A Központi Szeminárium egykori évfolyama együtt ünnepelte ezüstmiséjét

A Központi Papnevelő Intézet növendékeiből álló asszisztenciával vonultak be az ezüstmiséjüket ünneplő papok, püspökök és a bíboros. A szentmisén részt vettek az egykori papnövendéktársak, tanárok – megtelt velük a szentély.

A szentmise elején Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök az Egyetemi templom igazgatójaként, házigazdaként köszöntötte a híveket, főpapokat, papokat, külön Erdő Péter bíborost és Marton Zsolt váci megyéspüspököt. Mint mondta, pappászentelésük 25. évfordulójára gyűltek össze azok, akik egy évfolyamba jártak, és együtt álltak az Úr szolgálatába: Boros László a Gyulafehérvári Egyházmegyéből, Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes Gödöllőről, Mosolygó Péter görögkatolikus pap Máriapócsról, Tál Zoltán a Veszprémi Főegyházmegyéből. Martos Levente Balázs köszöntötte Bábel Balázs érseket, aki annak idején a spirituálisuk volt, a megjelent atyákat és professzorokat, valamint Mohos Gábor püspököt; majd felkérte Marton Zsolt püspököt, hogy mutassa be a szentmisét. „A mai estén azt várjuk, az Úristen alakítsa lelkünket az ő titokzatos testének élő tagjaivá, Krisztus képmásaivá az ő szolgálatában.”

Marton Zsolt váci megyéspüspök a szentmise elején kifejezte: nagy ajándék ez az együttlét, és hogy a bíboros és egykori tanáraik is együtt ünnepelnek velük.

„Hazajöttünk, itthon vagyunk valamennyien” – kezdte beszédét Bábel Balázs érsek, majd megemlítette, hogy a mai nap szentje, Gonzága Szent Alajos, az ifjúság és a kispapok védőszentje is a szemináriumban együtt eltöltött évekre emlékeztet. Így a 25 esztendő a valóságban legalább 5–6 évvel több.

„Betérve a kápolnába felidéződött bennem az elmúlt idők emléke, amikor fiatalos pátosszal elmélkedtünk, és elképzeltük a jövőt, ami ránk vár, nagy idealizmussal” – mondta a kalocsa-kecskeméti érsek.

„Az Úr az én osztályrészem és az én kelyhem, ő irányítja az én sorsomat” – idézte a főpásztor a 16. zsoltár szavait, amelyekkel összecseng Robert Sarah bíboros nemrég megjelent, Mindörökké című könyvének alapgondolata:

a pap Jézus ikonja, a változó időkben Jézus Krisztust kell képviselnie, „alter Krisztusként” kell cselekednie.

Bábel Balázs érsek visszaemlékezett arra, hogy amikor a most ezüstmiséjüket ünneplő paptársakkal együtt indult előbb prefektusukként, majd spirituálisukként, egészen más volt a világ. „A rendszerváltás már bekövetkezett, optimizmus fűtötte a magyar társadalmat, hogy jön egy jobb világ. A szemináriumok telve voltak, felbuzdult a katolikus élet. Itt járt Szent II. János Pál pápa, és fölrázott bennünket: ne féljetek! Azóta eltelt egy emberöltő” – fogalmazott a főpásztor.

Robert Sarah szavait idézve vázolta fel a jelenlegi helyzetet: most sötét éjszaka borul ránk, az Egyházra, a papságra is, ellenségesen viszonyulnak Európában az Egyházhoz, és az emberekben ott a lelki megfáradtság.

Majd Sík Sándor versét említve felhívta a figyelmet a hűség fontosságára. Az ezüstmise a férfiak ünnepe, akik már sok mindent megéltek. Ekkor különösen igaz az, amit Gál professzor így fogalmazott:

„Akkor kezdődik a hűség, amikor az embernek már nincs hozzá kedve.”

A kalocsa-kecskeméti érsek hozzátette: ez vonatkozik a házasságra, a papságra és sok minden másra. „Az embert átlendíti a hűség, újra erőre tud kapni.”

Szentbeszédében kitért Ferenc pápa a Szent István-bazilikában elhangzott tanítására, melyben két veszélyre emlékeztette a papságot. Az egyik az az érzés, amelyet a papi hivatások és a hívek hiánya táplál: itt már mindennek vége van. „Nem is merek rágondolni arra, mit fognak kihozni majd a népszámlálási adatok a vallási hovatartozást illetően” – tette hozzá Bábel Balázs. Ugyanakkor „csak azért is újra kell kezdeni” – idézte fel a Szentatya buzdítását. A másik veszély a világgal való túlzott azonosulás – folytatta tanítását az érsek. „Nagyon kell vigyázni, hogy a mai világgal ne azonosuljunk olyan módon, hogy teljesen belesimulunk a mai világ szellemébe, és ugyanazt mondjuk, amit ők mondanak, mert akkor olyan sóvá válunk, ami nem való másra, mint hogy kidobják és eltapossák. Nekünk ebben a világban kell újra meg újra Jézus Krisztus hirdetni.”

Az evangéliumban elhangzó üzenet: „kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásába”, mindig időszerű, így most is. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Be kell állni újra és újra az aratásba – buzdított a főpásztor, majd Jézusnak az apostolokhoz szóló, az eredeti görög Szentírásban olvasható szavaival magyarázta, mit jelent, hogy: tanítsatok, hirdessétek az evangéliumot, gyógyítsatok.

Mi az evangélium lényege? Hogy van örök élet, Isten irgalmas hozzánk, van bűnbocsánat.

Az idősebb testvérek és a házasságban élők tudják, hogy a középkorú emberekből sok mindent kihoz a „dél ördöge”, így az elbizonytalanodást, az értelmelenség érzését. Ilyenkor gondoljunk vissza a hivatásra – biztatott Bábel Balázs.

„Megszólított bennünket az Úr, kedvem volt hozzá, talán alkalmas is voltam rá, és elfogadta az Egyház a jelentkezésemet. Meggyőződhetek arról, hogy van hivatásom, az Úr hívott és küldött, és velünk jár. Nem szabad abbahagyni az utolsó leheletünkig. Nem mondhatjuk, hogy nyugdíjba mentünk. Teljesíteni kell a jövendölést: »Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint«.”

Az érsek Szabó Ferenc jezsuita atya 1984-ben írt versével zárta prédikációját, aki a vers írásakor az ezüstmisésekkel nagyjából egyidős volt. A műben megfogalmazza megpróbáltatását, hálaadását, és újra kimondja a hűségét. Jeremiás prófétához címzi a versét, aki rossz pillanatában azt mondta az Úrnak: rászedtél, becsaptál engem. Jeremiás aztán túllendült ezen, mint ahogy a papköltő is kimondja a vers végén az új hűség szavát: „Jézus, örökre tartozzam hozzád, / mert ahol te vagy, ott az ország.”

Az ezüstmisés papok olvasták fel a szentmise könyörgéseit, melyben imádkoztak családjaikért és mindazokért, akikhez a szolgálatuk szól, fiatalokért, a hivatást latolgatókért, a szenvedőkért, betegekért, valamint megemlékeztek elhunyt évfolyamtársukról, Vas Lászlóról és elhunyt tanáraikról.

A szentáldozás után elimádkozták a Te Deumot, majd a jubiláns atyák röviden beszéltek önmagukról.

Tál Zoltán, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa felidézte a 25 évvel ezelőtti újmiséjét, amikor a faluban letérdelt a szülői ház küszöbére, és kérte szüleit, hogy áldják meg őt. A járvány alatt, amikor karanténban volt, megélte a hívek szeretetét, mosolyát, gondoskodását. Számtalanszor megtapasztalta: Deus caritas est. A szentek közbenjárásának szükségességéről is beszélt, kiemelve a Veszprémi Főegyházmegyében Kaszap István tiszteletét. Tál Zoltán 12 évet töltött a Központi Szeminárium falai között, melynek spirituálisa is volt 2010-ig.

Mosolygó Péter, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója elsőként a szentbeszédben elhangzott gondolatra utalt, hogy a papnak Krisztus ikonjának kell lennie. „Amikor a pap kilép a templom ajtaján, akkor mutatkozik meg igazán, hogy tud-e hiteles lenni, tudja-e Krisztust vinni az emberek közé.” Majd visszautalt az érsek beszédéből az élet közepének elbizonytalanodására. Benne is megfogalmazódott ez amiatt, mert a 25 évvel ezelőtti állapothoz képest sokat fordult a világ. Ugyanakkor nem cserélné le a mostani érzést az akkorira, hiszen ezek az évek mindig hozzátettek az életéhez, Isten teljessége felé vezették. Beszéde végén megemlítette, hogy görögkatolikus pap édesapja ezen a napon lenne 74 éves – a mennyben ünnepel velük.

Kovács Ervin Gellért később csatlakozott a központi szeminárium évfolyamához; addig Szegeden volt szeminarista. Két évet töltött itt, majd tíz évig volt egyházmegyés pap. Belépett a premontrei rendbe, és éppen tíz évvel ezelőtt a gödöllői premontrei apátságban örökfogadalmat tett. „Ha valamire megtanított ez a huszonöt év, az az:

minden kegyelem, és ez a kegyelem nagyon sokszor alkalmatlan és elégtelen eszközökön keresztül is tud működni. Isten hűséges az ő népéhez, az ő papjaihoz, a velük kötött szövetséghez. Erre a hűségre építünk papként és keresztényként.”

Boros László, a gyulafehérvári érsekség plébánosa az anyához való hazautazás élménye miatt Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versének elejét idézte, hozzátéve: „Ez az anya most az Egyházam, akinek a gazdagságát ezen a helyen, a Központi Szemináriumban megismertem. A professzoraim szélesre nyitották az Egyház kapuját, és ebből megértettem: az Egyház befogadó szív.” Hozzátette: az elmúlt 25 évben mindig kiállt mellette az édesanyja, bátorította, hogy a papságban kitartó, imádságos és áldozatos legyen. Megköszönte, hogy sok hívővel találkozhatott, aki a hitét nagy odaadással, becsülettel, kitartással, hűséggel és szeretettel éli meg.

Martos Levente Balázs felidézte az élményt, amikor tavaly belényilallt, hogy egy év múlva ezüstmiséje lesz. De aztán január végén húzott egy kártyát, ami „mindent vitt”: kinevezték püspökké, majd március végén felszentelték. Felidézte egy vézelay-i oszlopfő domborművét, mely a „misztikus malmot” ábrázolja: Mózes őrli az ószövetség búzáját, a lisztet Pál apostol tölti zsákokba. „Az elmúlt 25 évben én is igyekeztem tölteni ezt-azt abba a malomba, de közben én magam is össze lettem morzsolva, meg lettem őrölve.” Kitért arra, ahogyan a Jézus Szíve-tisztelet egyre közelebb került hozzá:

Jézus hagyta, hogy átszúrják a szívét, közel legyenek hozzá. Ezzel az átszúrt szívével, ölelő szeretettel lett a világ Megváltója.”

Marton Zsolt elmondta, hogy 25 éve, amikor pappá szentelték, nem is álmodta, hogy háromszor is lakója lesz a Központi Szemináriumnak: volt kispap, prefektus, aztán rektor. Amikor püspökké szentelték, azt szerette volna, hogy címerpajzsának a fele a Központi Szemináriumról szóljon, mint ahogyan papi életének a felét is itt töltötte. „Köszönet van bennem, hogy olyan pap lehettem, aki papnevelő is. Pedagógusnak tartom magam püspökként is. Krisztus pedagógiája a legcsodálatosabb. A papnevelés olyan, mint a kohászat: forró és izgalmas. Ez igaz. De szép is.” Majd köszönetet mondott tanárainak, különösen Kránitz Mihály, Puskás Attila és Bíró László atyáknak.

A szentmise végén az ezüstmisés papok közös áldást adtak a híveknek.

Az Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekara végzett lelket emelő zenei szolgálatot. Elhangzott többek között Kodály Zoltán Magyar miséje – melybe immár a hívek is magabiztosan bekapcsolódtak –, Marco Frisina, Charles Gounod művei, és a szentmise végén Händel Allelújája a Messiás című oratóriumból. Az ének- és zenekart Benyus Sándor és Bakonyiné Marton Katalin vezényelte.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír