Kis híján megszüntették az ötvenes években a búcsújárást a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen

Mátraverebély-Szentkút történetéről nem készült még ennyire átfogó kötet. A Mátraverebély-Szentkút története az írott források tükrében című könyv alapját a fennmaradt írásos emlékek adták, köztük azok az iratok, melyek feltárják, hogy az ötvenes évektől a pártállam miképpen próbálta ellehetetleníteni a kedvelt búcsújáróhelyet. A tudományos igényességgel szerkesztett kötet célja a kegyhely történetének a fellelhető írott forrásokon alapuló bemutatása a történettudomány, a művészet- és irodalomtörténet, a vallásos néprajz eszközeivel.

Mátraverebély-Szentkút kegyhelye a térségben kiemelkedő vallási vonzereje miatt külön figyelmet érdemelt az állami és  megyei pártszerveknél. Az ötvenes években az államvédelmi, rendőrségi szervek munkatársai a zarándokok közé vegyülve gyűjtöttek információkat, később a titkos információgyűjtés és a rejtettebb módszerek alkalmazása került előtérbe.

A legfontosabb feladat a zarándoklatok, búcsúk ellensúlyozása és megfelelő korlátozása volt. A párt- és állami szervek sport-, kulturális és egyéb programokat szerveztek, különösen a nagy egyházi ünnepek idejére, hogy az emberek ne vallásos rendezvényeken vegyenek részt. A hatalom nyomására olyan lelkipásztorokat helyeztek Mátraverebély-Szentkútra, akik a pártállammal alapvetően semleges vagy lojális viszonyt alakítottak ki.

A kegyhely működését beszüntetni nem lehetett, de megpróbálták korlátozni, és csak úgy engedni a vallásgyakorlást, hogy annak semmilyen politikai következménye ne legyen. A Kádár-korszakban babonaként tekintettek a búcsújárásra, fertőzés veszélyét vetették fel, sőt a hívőket még durvább szavakkal illették. A babona vádja a későbbi évtizedekben is felmerült, és érzékelhetően lenézték azokat, akik a nemzeti kegyhelyre jártak zarándokolni.

A pártállami dokumentumokból az is kiderül, hogy a másik mód, amivel korlátozni próbálták a búcsúkra érkező hívek számát, az infrastruktúra befolyásolása volt: a legminimálisabb egészségügyi, higiéniás, élelmezési és közlekedési szolgáltatást biztosították, holott ebből akár anyagi bevétele is származhatott volna a pártállamnak; közlekedési problémákról számoltak be az újságok hasábjain. Mivel megakadályozni nem lehetett, hogy a zarándokok ellátogassanak a kegyhelyre, nehezítették a helyzetüket. Tűrték a búcsújárók jelenlétét, de amennyire csak lehetett, korlátozták a hitük megélését.

A megyei pártvezetés számára mindvégig a zarándokok száma volt a legfontosabb kérdés; hogy mi hangzott el, milyen tartalmú szentbeszédet mondott egy-egy szónok, az nem okozott gondot. Ezt ugyanis a kegyhely lelkészén keresztül egy ideig biztosítani tudták. „Tovább kell törekedni a búcsújáróhelyek látogatottságának csökkentésére, főleg a fiatalok körében. A búcsújáróhelyek minimális kommunális, kereskedelmi és közegészségügyi ellátottságán túl nem kívánatos a jelenlegi színvonal javítása. Továbbra is korlátozni szükséges külön autóbuszok indulását a búcsúkra” – szerepel az egyik dokumentumban.

Barsi Balázs ferences szerzetes, az esztergomi ferences gimnázium tanára egyike volt a rendszert nem támogató szónokoknak. 1975. augusztus 16-án éjfélkor Mátraverebély-Szentkúton mondott szentbeszédet körülbelül száz főnek, amelyről Kiss István egyházügyi titkár jelentést írt. A prédikációról szóló jelentés pontosan mutatja, hogy miről lehetett beszélni, és mi volt az, ami már zavarta az egyházakat felügyelő egyházügyi hivatal megyei munkatársát. „Beszédében információim szerint nyílt rendszerellenes hangot ütött meg. Kitért a szerzetesrendet ért veszteségekre azáltal is, hogy Szentkutat elvették a ferencesektől. Bírálta az állami oktatási intézményeket, amelyek szerinte nem alkalmasak az ifjúság erkölcsi nevelésére. Ezekkel szembeállította az egyházi iskolákat, melyek egyedül alkalmasak erkölcsi nevelésre.” Barsi Balázst azzal vádolták a jelentésekben, hogy tudatosan törekszik a hívők érzelmeinek felkorbácsolására és szociális hatásokkal operál.

Közel negyven év alatt a pártállam sokféleképp ellenőrizte, korlátozta működésében  a kedvelt búcsújáróhelyet. Az intézkedésekkel sikerült jelentősen csökkenteni a vallásgyakorlók számát; ám ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen ellehetetlenítsék a búcsújárást Mátraverebély-Szentkútra. A kegyhely jelenlegi vezetője, Orosz Lóránt OFM szerint ennek az az oka, hogy a népi vallásosságot az Egyháznak sem mindig könnyű mederben tartania, nemhogy a kommunistáknak.

A Mátraverebély-Szentkút története az írott források tükrében című kötet – benne Soós Viktor Attila  tanulmányával és a Függelékben található eredeti dokumentumok szövegével – teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Magyar Kurír