Kis Szent Teréz csodája – Rózsaeső imaestet tart a Nyolc Boldogság Közösség a pécsi székesegyházban

Az imaesten tanúságtételek hangzanak el, közös imádság és éneklés is lesz. Az est sajátos mozzanata, amikor a résztvevők levelet írhatnak Lisieux-i Szent Teréznek, megfogalmazva imaszándékaikat, kéréseiket, melyekhez a „kis út” szentjének közbenjárását kérik Istennél.

A levél lezárt borítékba kerül, amelyre mindenki ráírja a saját nevét és postai címét, azonban rendhagyó módon nem a feladó, hanem a címzett helyére.

Az este folyamán az imaszándékokkal teli borítékokat Kis Szent Teréz képe elé helyezik, kifejezve ezzel, hogy rábízzák a benne foglalt kéréseket.

A borítékokat ezt követően nem nyitják fel. A Nyolc Boldogság Közösség szerzetesei a leveleket olvasatlanul hordozzák imáikban, és őrzik azokat a következő év őszéig, amikor a következő rózsaeső imaest közeledtével postán visszajuttatják a Szent Teréznek szóló leveleket azok íróinak, akiknek így lehetőségük nyílik visszatekinteni, átgondolni, hogy meghallgatást nyertek-e a kéréseik, Isten hogyan vezette őket, és milyen csodákat cselekedett az elmúlt egy esztendőben az életükben.

A személyes válaszadás egyben meghívás arra, hogy a résztvevők újra tanúságot tegyenek Isten irgalmáról, illetve Szent Terézhez hasonlóan Isten szeretetének misszionáriusaivá váljanak, akár azáltal, hogy másokat is meghívnak a rózsaeső imaest alkalmára.

A 2023-ban Pécsett tartott rózsaeső imaestről készült összefoglaló ITT olvasható.

*

Kis Szent Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak; mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe, ahova Teréz is már kilencéves korában kérte felvételét.

1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megfogalmazódott, hogy a bűnösök megtéréséért éljen és lelkeket mentsen.

Mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita kolostorba; a Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a Szentatya is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát:

legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amellyel bármit tehet, csak öröme teljék benne.

1887 decemberében megérkezett a pápai engedély, és Teréz 1888 tavaszán beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett örökfogadalmat.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, és magányosság gyötörte. 1896-ban nagypéntek éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de szenvedését felajánlotta a hitetlenekért. Teréz szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, melyet ő maga „kis út”-nak nevezett; és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják életük apró áldozatainak virágait Jézus felé.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. „Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám” – mondta halála előtt. Ezért hullik rózsaeső, vagy helyeznek rózsaszálakat a képei mellé az imaesteken. 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

Lisieux-i Szent Teréz élete és „kis útja” azt tanítja számunkra, hogy az Istenhez vezető úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása. A kis út nem más, mint

a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útján járva egészen közel jutni Istenhez.

Azaz a kis út a felebarátaink szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit olykor a legnehezebb szeretni.

Felhasznált forrás – Diós István: A szentek élete

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír