A „Hogy érzi magát a Föld?” alkotói pályázatot a Föld napjához kapcsolódóan hirdette meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, mely kiemelten fontos témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését, valamint a környezet- és teremtésvédelmet a pedagógusképzés területén is.
A pályázatra óvodás korosztálytól a felsőoktatásban tanulókig küldhettek be pályaműveket, Lakóhelyünk, a Föld; vagy A Föld – élet, illetve Milyennek szeretnéd látni a Földet ötven év múlva? címmel.
A pályázatra kisfilmmel, verssel és különféle installációkkal lehetett nevezni.
Összesen 253 pályamű közül választották ki a legjobbakat. A hazai alkotásokon kívül Szerbiából és Szlovákiából beküldött munkákat is díjazott a zsűri. A nyertesek teljes névsorát a főiskola honlapján lehet megtekinteni.
Az országos alkotói pályázaton az alsó tagozatos korosztály egyéni különdíjában részesült Szatori Barnabás pécsi diák, aki egy kisfilmben osztotta meg megvalósult terveit, Tanyasi világ – Ilyen tanyán és környezetben szeretnék élni, majd ha felnőtt leszek címmel. A kisfilmet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola engedélyével tette közzé YouTube-csatornáján a Pécsi Egyházmegye.
Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola; Pécsi Egyházmegye
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria