Kisiván Csaba: Értelemtalálás-felé-való-lét – Viktor E. Frankl logoterápiája

Viktor Emil Frankl (1905–1997) osztrák neurológus és pszichiáter, a logoterápia és az egzisztenciaanalízis, a pszichoterápia egyik megalapítója. 1942 és 1945 között koncentrációs táborokban raboskodott. Elvesztette a szüleit és várandós feleségét. Közvetlen rokonai közül csak nővére menekült meg. Franklt sokkolták ezek a szörnyű tragédiák, mély depresszióba zuhant.

Végül maga és mások szenvedései révén eljutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer.

Martin Buber és a haszid zsidó filozófia, valamint a keresztény tanítás alapján vallotta: a legfőbb érték a szeretet, egy másik egzisztenciához való szerető kapcsolódás, ami még a lágerélet legsötétebb óráiban is megvalósítható.

Kisiván Csaba kifejti: a logoterápia tárgya nem más, mint az emberi létezés (egzisztencia) értelme, illetve annak feltárása, hogy miként keresi az ember az értelmet életében. Az egzisztenciaalap tulajdonképpen a logoterápia filozófiai és tudományos alapja, valamint a megfelelő terápia alapvető részeként értelmezhető. Az „általános egzisztenciaanalízis” az értelemtalálást taglalja, mint olyasvalamit, ami az ember alapvető motivációja, és igyekszik olyan érveket felmutatni, amelyek bizonyítják az értelemtalálás lehetőségét az életben. Frankl a logoterápia lényegét abban látja, hogy „az embert felelőssége tudatára ébressze, vagy tudatosítsa benne a lét felelősségteljes voltát…

Annak, amit mi logoterápiának neveztünk, az a szándéka, hogy a logoszt bevonja a pszichoterápiába. Annak pedig, amit mi egzisztenciaanalízisnek neveztünk, az a feladata, hogy az egzisztenciát emelje be a pszichoterápiába.”

A kötet szerzője kiemeli: a logoterápia a görög logosz szóból származik, amelynek számtalan jelentése van. Viktor Frankl elsősorban az értelem és az érzék jelentést érti rajta. Azért használja ezt a kifejezést, mert a logoterápia tárgya nem más, mint az emberi létezés (egzisztencia) értelme, illetve

annak feltárása, hogy miként keresi életében az értelmet az ember.

A logoterápia nem logikai módszer, amellyel a terapeuta próbál érvelni a páciens előtt, hanem a pácienst segíti az értelem megtalálásában. Viktor Frankl a logoterápia és az egzisztenciaanalízis mint módszer „végső célját abban látja, hogy az embert felelőssége tudatára ébressze, vagy tudatosítsa benne a lét felelősségteljes voltát”.

Kisiván Csaba elemzése megállapítja: Frankl fontosnak tartja a közösséget, amelyben az ember él, szerinte éppen ez a közösség biztosítja a személy számára egyéniségének az értelmét. Továbbá mindenféle társas kapcsolat (különösen a barátság) „erősíti az ember öntranszcendencia-képességét azáltal, hogy a barátságban az ember felülemelkedik önmagán, és figyelme egy Te-re, egy társra, egy barátra irányul”. A barátság is egy magasztosabb célra irányul azáltal, hogy a felek „transzcendálják magát a barátságot is”, és annak kiteljesedésével Istent, valamint embertársaikat szolgálják, mindazzal az ajándékkal, amit Istentől a barátságban kaptak.

A logoterápia alaptétele, hogy az életnek feltétlen értelme van, még a Frankl által „tragikus triásznak” nevezett bűn, szenvedés és halál közepette, illetve ezekkel „szemben” is.

Mindezt olyan emberi jelenségnek kell tekintenünk, amely szoros összefüggésben áll az ember öntranszcendálásának tulajdonságával, lehetőségével. Frankl vallja: „Az ember mindig irányul és rendeltetik valamire, ami nem önmaga, legyen az egy értelem, melyet betölt, vagy egy másik emberi lét, amellyel találkozik. Így vagy úgy: embernek lenni azt jelenti, hogy az ember mindig túlnő önmagán, és önmaga transzcendálása a lényege az emberi egzisztenciának…, és azért van itt, hogy túllépjen önmagán, elfelejtse, szem elől veszítse és felülmúlja önmagát azáltal, hogy átadja magát egy ügynek vagy egy embertársnak”.

Kisiván Csaba kifejti: amikor az ember önmagát transzcendálja, akkor egyben önmagát teljesíti ki, minél inkább odaadja, elajándékozza magát, annál inkább lesz önmaga. „Tehát

önmagunkat kiteljesíteni vagy megvalósítani olyan mértékben vagyunk képesek, amilyen mértékben képesek vagyunk túllépni magunkon.”

Viktor Frankl nem csupán elvont igazságként jelenti ki ezeket, hanem azt mondja: „az ember képes erre, megvan hozzá a tehetsége…”

Kitér a szerző arra is, hogy Frankl A szenvedő ember című könyvében egészen nyíltan szól Istenről, mint olyan valakiről, akire az ember létezése irányul. Állítja: a személy csak Isten felől érthető meg, és éppen ebből kiindulva az ember számára az Istenhez vezető utat sem lehet másképpen felmutatni, mint az emberből, méghozzá a vágyaiból kiindulva. A transzcendens utáni vágyunk, amely sokszor tudattalan, létével bizonyítja, hogy kell lennie Valakinek, aki képes ezt a vágyat betölteni. Viktor Frankl ennek a megvilágítására említi Franz Werfel osztrák író gondolatát, miszerint a víz létét igazolja az ember szomjúsága:

Létünk alapjában ott húzódik egy vágyakozás, ami oly mértékben csillapíthatatlan, hogy semmi másra nem irányulhat, mint Istenre.”

Kisiván Csaba megemlíti azt is, hogy Szentmártoni Mihály Lelkipásztori pszichológia című tankönyvében írja, hogy a logoterápia nagyszerűen alkalmazható a lelkivezetésnél azáltal, hogy igyekszik szembesíteni az embert életének értelmes és célra irányuló voltával. Szentmártoni arra is rámutat: a logoterápia egyik alappillére – az értelem akarása – miként használható fel a lelkivezető számára, akinek ki kell használnia, hogy vezetettjében benne rejlik ez a vágy, és rá kell vezetnie őt, hogy miként találhatja meg saját maga a már eleve adott értelmet.

Mindenkinek megvan a saját életfeladata, amit biztosan nem magába zárkózva, és nem is a divatos önmegvalósítás révén tud betölteni, hanem azáltal, hogy értéket valósít meg, és éppen ennek következményeként teljesedik ki igazán az egyén.

A logopédia és a vallás kapcsolatát elemezve Kisiván Csaba rávilágít: Viktor Frankl megfogalmazása szerint a logoterápia és a teológia különböző célokat követ: az előbbi mint pszichoterápia a lélek gyógyítására törekszik; az utóbbi a lélek üdvére. Ugyanakkor hatásában a vallás segíthet a lelki gyógyulásban, és fordítva: a terápia a hithez való visszatalálásban. Az a dimenzió, amelybe a vallásos ember eljut, sokkal „magasabb”, azaz sokkal átfogóbb, mint az, amelyben a terápia folyik. Ebbe a magasabb dimenzióba nem a terápia, hanem a hit vezet el, a pszichoterápia erre sohasem lehet képes.

A kötet szakmai lektora Várszegi Csilla, szakmai tanácsadója Válóczy József teológus, tiszteletbeli kanonok, az angyalföldi papi közösség tagja.

Kisiván Csaba: Értelemtalálás-felé-való-lét – Viktor E. Frankl logoterápiája – egzisztenciális pszichológia
Medicina Könyvkiadó Zrt. 2024

Fotó: Merényi Zita; Medicina Könyvkiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír