Kispapok és szerzetesnők hivatásébresztő középiskolai látogatásra indultak az Egri Főegyházmegyében

Hazai – 2023. március 30., csütörtök | 10:32

Az Egri Főegyházmegye katolikus oktatási intézményeit járva az egri szeminárium kispapjai hivatásuk útjáról és mindennapjaikról beszélgetnek a középiskolásokkal; a tizennyolc kispaphoz a Szent Ferenc Kisnővérei közösség öt szerzetesnővére is csatlakozott. Március 28-án a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumba látogattak. A találkozóról Debnár Ádám írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

A programsorozat ötletgazdája az egri szeminárium spirituálisa, Lóczi Tamás, aki az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke is. A Szent István Televízió kérdésére elmondta: az Egri Érseki Papnevelő Intézetben és a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumban jelenleg tizennyolc papnövendék tanul.

Egy szemináriumnak nem csak az a feladata, hogy a már bent lévő kispapokat Isten országának keresésére vezesse és felkészítse a papi hivatásra; a hivatásébresztés és az ébredő hivatások gondozása is legalább ekkora küldetés – hangsúlyozta nyilatkozatában Lóczi Tamás. – E felvetés egyik új megvalósítási formája, hogy „saját katolikus középiskoláinkat kezdjük meglátogatni”.

A tizennyolc kispaphoz öt szerzetesnővér is csatlakozott a Szent Ferenc Kisnővérei közösségből.

Iskolalátogatásaik alkalmával a 11. évfolyamot szólítják meg előadásokkal, melyeket követően a lányok a szerzetesnővérekkel, a fiúk több csoportba osztva a kispapokkal vesznek részt workshopokon; játékokkal, énekekkel oldva a hangulatot.

Vetélkedőket is tartanak; ezúttal a legügyesebbek horgolt papfigurákat kaptak ajándékba.

A kispapok és a szerzetesnővérek elmesélik saját hivatásuk történetét, hogyan is ébredtek rá a döntésre, mi indította el őket az úton, hogy az Egyház szolgálatára jelentkezzenek.

E találkozók alkalmával a fiatalok akár a legszemélyesebb kérdéseiket is feltehetik.

Érdekli a diákokat, hogy egy „csodabogár a mai világban”, egy pap vagy egy szerzetes mivel foglalkozik pontosan, miért választja ezt az életutat, hogyan érzi magát a mindennapokban. „A haszna nem feltétlenül ezen a napon jelenik meg, talán csak később, némi idő elteltével” – fogalmazott az egri szeminárium spirituálisa.

Bíznak abban, hogy a diákokban elraktározódik az élmény, a nagyszerű beszélgetések, aztán majd kapcsolatok épülnek, e-mail-váltások és chatelések kezdődnek azok között, akik ma találkoztak – mondta Lóczi Tamás. – Ha Isten valóban meghívta őket erre a hivatásra, katalizátor lehet egy ilyen iskolai alkalom, hogy ezt felismerjék magukban.

Molnár Tünde, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatója a találkozó kapcsán kiemelte: a fiataloknak fontos, hogy láthatják, kik is azok a hús-vér emberek, akik a papi hivatást választják.

A miskolci találkozót követően Sátoraljaújhelyre látogatnak a papnövendékek.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Szent István Televízió/Vozáry Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria