Kiss Diri bácsira emlékeztek a Svetits és a Patrona egykori diákjai Debrecenben

A Svetits történetének legnehezebb korszaka volt ez: az államosítás két évét és a szerzetesrendek feloszlatását követő időszak. Diri bácsi megnyitotta a Svetits kapuját a politikai üldözött családok leányai előtt, akiket kizártak az állami gimnáziumokból, így az ország minden részéből érkeztek ide. Bár az eredeti épület töredékében, szegényes körülmények között működött az iskola, és viselni kellett a kommunista rezsim kontrollját, mégis a béke szigetén élhettek itt a diákok, és ebben a nővérek mellett Diri bácsinak is óriási szerepe volt.

Minderről tanúságot tett az egykori svetitses tanítványok nevében írt visszaemlékezés, amelyet egy akkori növendék, Páll Katalin, Sándor Istvánné olvasott fel.

A beszéd Diri bácsi munkásságát 1964-ig foglalta össze. Ebben az évben a kommunista államvezetés megelégelte tevékenységét, és koholt vádak alapján kitiltotta a városból és a megyéből. 24 óra alatt kellett távoznia. Az iskolanővérek budapesti iskolájában, a Patrona Hungariae Lánygimnáziumban talált menedéket, ott folytatta áldásos tanári és nevelői tevékenységét.

„Ami a svetitsistáknak szomorúság volt, az lett a patronások öröme” – így vette át a szót Esztó Klára, aki a patronások nevében írt visszaemlékezést tolmácsolta.

Az ünnepség zárásaként egy 1988-ból való hangfelvételnek köszönhetően Diri bácsi maga is „megszólalt”.

Megrendülten, meghatottan hallgatták szavait az egykori tanítványok, miközben körülállták a szimbolikus íróasztalt a Diri bácsi által fordított pápai enciklikákkal.

Az emléktábla-állítás ötletgazdája Becsky Tibor, az „Adjátok Vissza A Hegyeimet!” Alapítvány elnöke volt, aki nővére révén kötődik az intézményhez. Mindkét iskola egykori diákjai örömmel adakoztak a jó cél érdekében, valamint a közös diákszövetség is nagylelkű adománnyal járult hozzá, hogy az emlékplakett elkészüljön.

A táblát Szőke Gábor ózd-bolyoki plébános szentelte fel, aki az ünnepség előtti szentmisét is celebrálta.

A nővérközösség részéről Lobmayer M. Judit nővér volt a házigazda, aki egykor maga is tanítványa volt Diri bácsinak a nyolcvanas évek Patronájában.

Az emléktábla szövege:

Dr. Kiss László 1910–1992
A Debreceni Rk. Svetits Lánygimnázium igazgatója 1950–1964 között
A teológia doktora, igazi pedagógus, a nevelés művésze, mindenki Diri bácsija, Isten embere volt.

Az emléktáblát állították örökké hálás tanítványai

*

Idézetek egykori svetites és patronás diákok visszaemlékezéseiből

„…szeretett Diri bácsink vékony jégen egyensúlyozott, hogy életben tudja tartani az iskolát a legsötétebb Rákosi-korszakban. Soha senkinek nem kellett elhagynia az iskolát azért, ha nem tudott fizetni. Előfordult, hogy a nővéreknek nem jutott ebéd vagy vacsora, de a növendékek mindig jó és elegendő ellátást kaptak. Több mint hatvan év után is csak a legnagyobb hálával tudok gondolni a kedves nővérekre és Diri bácsira…

Az egyik lányomat Diri bácsi keresztelte, és ő is eskette, amikor férjhez ment. Elmondhatom, hogy az egész életemre tartást adott, és az egész életemet meghatározta az a négy év, amit a Svetitsben töltöttem” (Neumayer Béláné Jeney Mária, Svetits, 1952–1956).

„Diri bácsi… egyenként törődött velünk. Az arra rászorulóknak 50 vagy éppen 100 százalékos térítésmentességet, ingyenes kirándulást vagy egy-egy ingyen színházjegyet biztosított…” (Fóris Ferencné Mestyán Anna, Svetits, 1951–1955)

„Ha nincs a Svetits, nem tanulhatok tovább, mert a párttitkár megtiltotta az általános iskolának, hogy a kitelepített gyerekek gimnáziumi jelentkezési lapját elküldje, bár kitűnő tanuló voltam. Soha nem lettem volna az az ember, akivé a Svetits nevelt, ha nem jutok be a gimnáziumba” (Fáyné Péter Emese, Svetits, 1956–1960).

„…a Svetits Gimnázium igazgatója, Dr. Kiss László az udvarra összehívta a »diákhadsereget« és a tanárokat. Bejelentette, hogy »Kitört a forradalom, már halálos áldozata is van. A magyar, fiatal forradalmárok ki akarják űzni az országból a szovjet hadsereget, vissza akarják nyerni hazánk függetlenségét, önálló életet óhajtanak. Emiatt bizonytalan ideig szünetel az oktatás, s aki teheti, üzenjen a szüleinek, hogy vigyék haza. Otthon is imádkozzatok a harcoló forradalmárokért, hogy elérjék nemes céljaikat! Aki azonban nem tud hazamenni, nem léphet ki a kapun, csak az én engedélyemmel, mert – jól jegyezd meg, gyerek – a szüleid rám bíztak, meg a tisztelendő nővérekre«” (Vincze Piroska, Svetits 1956-ról).

„Diri bácsi a huszadik érettségi találkozónkon elhangzott beszédében adott nekünk feladatot: »Maradjatok meg Isten szeretetében, áldozatok árán is!« A keresztény ember előtt mindig nyitva az ajtó Isten felé” (Frank Klára, Svetits, 1953–1957).

„Hej, Debrecenben van számos utca, és minden utcán iskola.
Szent Anna utca 24 szám, a svetitsistáknak otthona.
Van ott sok szép lány, szőke, barna,
Ábrándos szemű, hű és csalfa.
Ki házasodni ott akar, beszéljen Diri bácsival.

Így szólt az akkori »Svetits-induló«, dallamát Huszka Jenő operettjéből, a Bob hercegből vették át az elődök. Daloltuk is boldogan, amikor alkalom adódott kiránduláskor, vidám műsorokon, és daloljuk ma is, az évenkénti osztálytalálkozókon. A »Svetits-induló« hallatán lelkünk még ma is (2014) érzi rezdülését a tovatűnt ifjúságnak és álmoknak. Az Úr 1958. évének szeptember havában egy vékony hosszú copfos kislány érkezett édesanyjával Debrecenbe… a Svetits Gimnáziumba... A hatalmas tölgyfa kapu gyalogosok részére nyíló kis ívén át beléptünk egy zárt udvarba. Megilletődve néztem körül, mindenhol csomag, gyerek, szülő és nyüzsgés. Mozgott az egész udvar. Hirtelen papi ruhába öltözött magas féri lépett hozzánk. Rögtön tudtam, hogy csak Diri bácsi lehet. Érdeklődött, hogy honnan jöttem. Mikor mondtam, hogy a Bakonyból, nevetve mondta, hogy legalább már van egy bakonyi betyár is….” (Gubicza Borbála Bakonyszentlászlóról, Svetits, 1958–1962. 2014-ban írta le emlékeit).

„Kiss Diri tanár úr nemcsak a matematikát tanította, hanem gondja volt a lelkünkre is, nevelt bennünket történeteivel. A gyengék, a vigasztalásra szorulók voltak a kedvencei. Azt mondta nekünk egyszer, hogy párválasztásnál legfőbb szempont az illető gondolkodásmódjának megismerése, hogy az hasonló legyen a miénkhez” (Mozsáry Gáborné Weinber Mária, Patrona, 1969–1973).

„Kiss Diri szellemes, remek matematikatanár volt, nagy rajztehetséggel megáldva. A táblára írt képletei és ábrái egyben műalkotások is voltak. Kiváló társasági ember volt, mindenkit ismert, mindenkiről tudott. Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy ott volt a nagyapám temetésén 1968-ban. Nem tudtam, hogy ennyire figyelmes a diákjaihoz. Egy társunkat – akinek nem is volt az osztályfőnöke – pedig meglátogatta a kórházban, amikor szívizomgyulladása volt. Szemmel láthatóan gondosan, atyai odafigyeléssel foglakozott a rábízott diákokkal” (Esztó Klára, Patrona, 1964–1968).

„A pedagógusok közül kiemelkedik Kiss Diri bácsi személye, aki minden létező találkozási alkalmat felhasznált arra, hogy neveljen, gazdagítson bennünket megélt tapasztalatai, örömei, fájdalmai megosztása által. Három fontos mondata: »A család lelke a nő.« »Ne késlekedj cselekedni, ha tudod, mit kell tenned!« »Becsüld meg az életedet, mert az Istentől kapott ajándék.« Rendszeresen »uraimnak« szólított minket, amikor valami fontosat akart megtanítani. Ilyenkor lekapcsoltatta az osztályban a villanyt, kezünket hátra kellett tennünk, hogy egyenes háttal üljünk, és mesélni kezdett. Sokszor megrázó, de fontos történeteket, amikkel felvértezett bennünket az életre. Hála neki,, és köszönet!” (Somorjainé Kuzniarski Ildikó, Patrona, 1982–1986).

Írta és a visszaemlékezéseket összeállította: Lobmayer M. Judit SSND

Fotó: Miskolczi János

Forrás: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír