Kitartunk, helytállunk ebben a nehézségben – Adventi körúton a Katolikus Karitász Kárpátalján

A tiszakeresztúri egykori iskola ebédlőjét asszonyok és gyerekek töltötték meg. A teremben nem volt a nőkre, gyerekekre jellemző zsibongás. Csendben várakoztak. Tíz nap múlva karácsony, amit ők nem az otthonaikban, szeretteikkel ünnepelnek. Az otthon romokban, a családtagok háborúban vagy menekültként külföldön. Ők is ünnepre készülnek távol mindattól, ami egykor az életük volt. A Katolikus Karitász karácsonyi körútra érkezett Kárpátaljára, hogy „szebbé, bensőségesebbé” tegye az ünnepet, hogy azt az üzenetet, amit a karácsony hordoz, Krisztus szeretetét és békéjét, jobban át tudják élni.

Tiszakeresztúron közel száz menekült él a háború kitörése óta. Ukrajna keleti területeiről – Harkiv, Luhanszk, Donyeck – érkeztek, és kaptak helyet Tiszakeresztúron, az egykor bentlakásos iskola épületeiben. Főként anyák kicsi és kamasz gyerekekkel. Ellátásukban kezdettől meghatározó szerepet vállal a Katolikus Karitász. „Köszönjük, hogy adományaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az emberek itt otthon és biztonságban érezzék magukat” – üdvözölte Glinka Mihájlo Mihájlovics igazgató az érkező látogatókat.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete köszöntötték az a menekülteket. „Szomszédok vagyunk, barátként jöttünk hozzátok. Ajándékot hoztunk, hogy ezáltal üzenjük, fontosak vagytok nekünk, tudjuk, milyen nehéz a karácsonyotok” – mondta Écsy Gábor.

„Sokadszor vagyok Kárpátalján, tudom, milyen szenvedést jelent a háború, különösen a gyerekeknek. Magyarországon szeretteinknek áldott, békés, boldog karácsonyt szoktunk kívánni. A háború megértette velünk, hogy a békés ünneplés mennyire fontos tartozéka kellene hogy legyen a karácsonynak. Szívből remélem, a következő karácsonyt már békében ünnepelhetik” – fogalmazott Herczegh Anita.

A Katolikus Karitász küldöttsége magyar gyerekek által készített ajándékokat hozott. Odahaza a gyerekek maguk állítottak össze kortársaiknak „angyalbatyukat”: egy-egy dobozt olyan ajándékkal töltöttek meg, amiknek ők maguk is örülnének. Tiszakeresztúron ezeket a névre szóló csomagokat vették át a gyerekek.

A körút következő állomása Beregszász, az 5. számú „Pacsirta” óvoda volt. Különleges intézmény ez a magyar óvoda, mert olyan gyerekeket nevelnek itt, akik nehéz otthoni körülményeik miatt a hétköznapokat az óvodában töltik, csak hétvégére viszik őket haza. Az épület fel van újítva, csoportszobákkal, rendezett udvarral. Mindez a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhető. A Katolikus Karitász folyamatosan kíséri az intézmény életét. A legutóbb közvetítésükkel építettek játszóteret egy jótékonysági akció keretében a Szent Imre Gimnázium önkéntesei.

Jelenleg tizenhét gyerek jár az óvodába. A háború miatt felére csökkent a létszám, sok család próbálkozik jobb megélhetéssel külföldön – magyarázza Kuzma Tímea óvodavezető. „Ezek a gyerekek gyakorlatilag nálunk nőnek fel. Itt tanulnak meg enni, beszélni. Többet kell aggódnunk értük, jobban kell szeretnünk őket. Minden gyereket a magunkénak érzünk” – mutatja be speciális helyzetüket az egyik óvónő. A gyerekek műsorral készültek. Verset, éneket, táncot tanultak. Félénkek, csendesen mondják ki a megtanult szavakat. Lassan belemelegednek, egyre több arcon ott a mosoly. Mikor név szerint szólítják őket az ajándékok átvételére, már egészen bátran odalépnek a vendégekhez. Az egyik kislány Anita asszony ölébe kéredzkedik, boldogan mosolyognak a fényképen.

A Katolikus Karitász a kétezer angyalbatyu mellett ötven kályhát is hozott. Az egyiket személyesen adjuk át egy rendkívül nehéz sorsú családnak. Ukránok, a Karitász a magyar óvodában ismerte meg a legkisebb gyereket. Felfigyeltek rá, látták, a család ínségét. Az apa egyedül neveli a négy gyereket, édesanyjuk négy éve hagyta el a családot, azóta nem hallottak felőle. A gyámhatóság érzékelve a nehéz körülményeket, gondozásba akarta venni a gyerekeket, de az itt szokásos 3 hónapos türelmi idő alatt az apa annyira összeszedte magát, hogy nála maradhattak a gyerekek. A 4, 9, 12 és 15 éves gyerekek ápoltak, szépen öltözöttek, kedvesek, mosolygósak. Járnak iskolába, a lányok táncolnak. Az ő kezükben is az elmaradhatatlan a mobiltelefon. A mennyezetről lógó ruhák és a házilag barkácsolt agyag-csempe kályha mellett síkképernyős tévé. Két asztal, három ágy tölti ki a szobát. A lakáshoz még egy apró konyha és egy egészen kis szoba tartozik.

„Amióta felfedeztük őket, a közösség összefog a segítésükre. Fontos, hogy ők maguk is akarnak tenni magukért, de az apukát folyamatosan ösztönözni kell. Olyan, mintha ő lenne az ötödik gyerek” – írja le Hajlik Kati, a munkácsi Szent Erzsébet Karitász igazgatója helyzetüket. Dicséri a gyerekeket: tanulékonyak, szeretetre vágynak, hálásak. „Sok fejlődést látok” – mondja.

Innen Munkács legszegényebb részébe megyünk. Négyemeletes épület áll egy újonnan épült pravoszláv templom mögött. A nagyobbik részében szükséglakások, a kisebbikben kollégium, melynek két emeletén menekültszállást alakítottak ki. Főként idős asszonyok lakják a szobákat. Emeletenként hat szobához egy közös konyha és egy fürdőszoba tartozik. Ezek az idős asszonyok egy-másfél éve élnek itt. A többség azt sem tudja, áll-e még háza, megvan-e még az utca, a falu, a város. „Itt befogadtak minket, kényelemben élhetünk. Segítenek minket. A háziállatomat is hozhattam” – mutatja szobáját a 68 éves harkivi asszony. A békére várunk, vissza szeretnénk menni oda, ahol egész életünket leéltük” – mondják.

Betérünk a másik épületrészbe is. Mellbevágó a különbség. Fekete falak, sötétség, olyan, mintha az emeleten is a pincében járnánk. „Nincs világítás, ami mozdítható, azt ellopják, széttörik. A közös konyhát és mosdót nem takarítják” – mutatja be a körülményeket Hajlik Kati. A Szent Erzsébet Karitász ide is jár évek óta. Korábban közel száz gyerek élt itt, mára a fiatal szülők többsége külföldre ment, főként idősek lakják a komfort nélküli szobákat, és teremtettek a sanyarú körülmények között otthont maguknak – győződünk meg erről egy 76 éves asszony lakrészébe lépve. Némi meleget egy apró hősugárzó ad, a szobát betölti az ágy. Az asszony a falon lévő képeket mutatja, az unokája és a fia fotóját. Körülöttünk néhány gyerek ácsorog. „Nem járnak iskolába” – mondja szomorúan Kati.

A nélkülözés nagy, mutatja ez az egy kiragadott példa is. Ide hoz valamit az ünnepből a Katolikus Karitász: kétezer angyalbatyut, egy tonna szaloncukrot, kétszáz darab tartósélelmiszer-csomagot és kilencven darab kályhát osztanak szét a kárpátaljai adventi adományozó körút során.

Az átadáskor Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, a háború kitörése óta szorosabbá vált a kapcsolatuk Kárpátaljával. „A szükség megkívánja, hogy többet segítsünk. Hála Istennek, meg is tudjuk tenni. Sok jó szándékú adakozó Magyarországon szívén viseli a határon túliak sorsát. Az adventi idő a várakozás ideje. Várjuk Krisztust, aki a szeretetet és a békét hozza el közénk. Bízunk abban, hogy az emberi szívekben és az országban is megteremtődik a béke, a kapcsolatok sebei gyógyulnak. Szeretnénk, ha az adományok mind a gyermekek, mind a rászoruló családok felé kifejeznék az anyaország szeretetét, törődését, figyelmét. Karácsony örömét, békéjét kívánjuk mindannyiuknak” – fogalmazott Écsy Gábor.

Lucsok Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke köszönetét fejezte ki az adományokért. „Együttérzést tapasztaltunk ebben a szoros kapcsolatban. Nagy ajándék ez a legyengült embernek. A külföldről jött segítség erőt ad nekünk ebben a szorult helyzetben, mi pedig megpróbálunk ebből Ukrajna más részeinek is segíteni. Az itt élőknek fontos, hogy az anyaország nem felejti el őket. Öregedés, elszegényedés jellemzi Kárpátalját, érezzük a rászorultságot. De sokan vannak, akik reggeltől estig azon munkálkodnak, hogyan segíthetnek ezen. Közös erővel, nyitottan a kegyelemre bízunk abban, hogy kitartunk, helytállunk ebben a nehézségben, s bevárjuk nemcsak a karácsonyt, a békét is, Jézus második eljövetelét. Marana tha! Jöjj, Urunk! Kérjük Jézust, ő vezessen minket ebben a szeretetszolgálatban.”

Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete kiemelte annak értékét, hogy a Katolikus Karitász a több évtizedes kapcsolattartásnak köszönhetően ismeri a helyi közösségeket, jelen van Kárpátalján, tudja, mire van leginkább szükség. Sokszínű a mostani adománykörút is. A gyerekeknek szánt csomagok mellett hoztak kályhát, élelmiszert is.

Fehér Ferenc, a kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója háláját fejezte ki: „A Szent Márton Karitásznak nincs állami forrása a programjaihoz. Minden, amit adunk, azt mi is kapjuk, azzal segítünk, amit kapunk. Önök nélkül nem tudnánk semmit tenni. Minden segítséget köszönünk, s üzenjük, minden segítség örömet okoz valakinek.”

Az utat kísérte és ezzel a segítség célba érését jelentősen megkönnyítette Bacskai József főkonzul.

A Katolikus Karitász a háború első napjától támogatja mind az Ukrajnában maradt, otthonukat elhagyni kényszerülő családokat, mind a Magyarországra érkező menekülteket. Az elmúlt évben a krízis és a hosszú távú segítségek különböző módjait dolgozták ki. Segélyszállítmányaik eljutnak Kárpátaljára és Ukrajna más területeire is. Ez utóbbi célpontra 2023-ban kilenc alkalommal indítottak segélyszállítmányt több mint 500 millió forint értékben. Kárpátaljára 300 tonna tartós élelmiszert, higiéniás eszközt, fertőtlenítőszert, aggregátort, fűtőpanelt szállítottak, három járási kórházat pedig orvosi műszerekkel, eszközökkel, műtősruhával, sebészeti csavarokkal támogattak. A kárpátaljai Karitász-szervezetek munkáját nyolc kisbusszal és szállításra alkalmas járművel is segítették.

A Katolikus Karitász budapesti integrációs központjában 2023-ban közel 120 millió forint támogatással szerveztek a hazánkban élő menekültek számára prevenciós szűréseket, magyar nyelvtanfolyamot, támogatták a munkaerőpiaci integrációt. Orvosmissziójuk az elmúlt 6 évben 61 alkalommal jutott el Kárpátalja, a Délvidék és Erdély településeire, több ezer gyermek, felnőtt számára nyújtva gyógyító szolgáltatást.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír