Kiút az erőszak algoritmusából

A telefonunk banki applikációja könyörtelenül pontos. Minden egyes tranzakciót rögzít, a legkisebb tétel sem veszik el. Szokásunkká válhatott, hogy mindent adminisztrálunk: a lépésszámot, a napi kalóriát, a teljesítményt, és észrevétlenül a kapcsolatainkat is. Érthető ez a reflex. Védekezni akarunk a sérülések ellen, határokat húzunk, mert féltjük a biztonságunkat.

Amikor Péter odalép Jézushoz, pontosan ezt a biztonságot keresi: „Hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” A rabbinikus elvárásokhoz képest a hétszeres határ kifejezetten nagyvonalú volt. Péter úgy érezte, ezzel elment a végsőkig.

Jézus válasza azonban lebontja ezt a logikát: „Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”

Jézus itt a Teremtés könyvének legrégebbi erőszak-algoritmusát forgatja ki. Lamech bosszúdalát, aki azt kiáltotta: „Ha Káint hétszeresen bosszulják meg, Lamechet hetvenhétszeresen!” Jézus sok mindent a visszájára fordít. Az erőszak végtelenített spirálját az irgalom még végtelenebb logikájával töri meg.

A példabeszéd képei szándékosan képtelenek. A szolga tartozása tízezer talentum. Egyetlen talentum hatezer napi munkabér volt. A tízezer talentum közel kétszázezer évnyi napszám, egy egész tartomány évtizedes adóbevétele. Jézus hallgatósága felnevethetett ezen a számon: ez kifizethetetlen, csillagászati összeg. A szolga mégis leborul, és azt mondja: „Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!” Azt hisszük, ha kapunk még egy kis időt, jó cselekedeteinkkel, imáinkkal felzárkózunk, és kiegyenlítjük a számlát Isten előtt. De a király nem haladékot ad. Nem átütemezi a hitelt, hanem eltörli. Mert a szíve megesett az adóson.

A tragédia a palota kapuján kívül történik. A szolga találkozik a társával, aki száz dénárral tartozik neki. Ez nagyjából háromhavi bér. És a szolga fojtogatni kezdi.

Jelenits István figyelmeztetett minket a megbocsátás torzképeire. Amikor fölényesen azt mondjuk: „Ugyan, szót sem érdemel!”, az nem az irgalom egy formája, hanem egy olyan szerkezet, amely a büszkeség finomabb kifejezésére szolgál.

A szabadon bocsátott szolga semmit sem értett meg a királyi ígéretből. A saját meg nem bocsátó természete válik a kínzójává.

A megbocsátás megtagadása valójában lassú, belső öngyilkosság. Nem a király bosszúálló, hanem a szolga zárja be magát abba a börtönbe, ahol a neheztelés és a harag rágja szét a mindennapjait.

Mindannyian fizetésképtelen adósok vagyunk, akiknek az élete ajándékba kapott kegyelemből áll. Ha ezt elfelejtjük, marad a százdénáros méricskélés otthon, az osztályteremben vagy a munkahelyen. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy eltagadjuk az igazságot, vagy elnézzük a bántást. A megbocsátás az a döntés, hogy nem adjuk tovább a sérülést.

Mielőtt legközelebb behajtanánk valakin a magunk igazát, álljunk meg egy pillanatra. Lehet, hogy a másik pontosan arra a zsigeri irgalomra szorul, amit mi magunk is ingyen kaptunk meg?

Szerző: Zsódi Viktor SchP 

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír