Kocsis Imre: Karácsony titka Szent Lukács evangéliumában

Nagyon hálásak lehetünk Szent Lukácsnak azért, hogy gondosan előkészítette a Jézus Krisztussal kapcsolatos emlékek írásba foglalását. Evangéliuma elején, az előszóban nyíltan kimondja, hogy „mindennek az elejétől fogva pontosan” utánajárt (Lk 1,3), vagyis igyekezett a gazdag szóbeli és írott hagyományból minél több ismeretre szert tenni. Ennek a törekvésnek az eredménye már az evangélium első fejezeteiben, a Jézus gyermekkoráról szóló részben jól látható. A karácsonyi ünnepkörrel összefüggő legismertebb szövegek (az angyali üdvözlet, a betlehemi születés és a pásztorok látogatása, Jézus bemutatása a templomban) csak Lukács könyvében olvashatók. Persze

az evangélista nem pusztán a külső körülményekre összpontosított, hanem azt is tudatosítani kívánta, hogy a gyermek Jézus mind a származását, mind a küldetését tekintve egyedülálló, semmi máshoz nem hasonlítható méltóság birtokosa volt.

Szabadjon alátámasztani ezt a megállapítást a karácsony titkához legszorosabban kapcsolódó történet, a betlehemi születésről szóló elbeszélés (Lk 2,1–20) rövid áttekintésével.

A szakasz elején Lukács megemlíti, hogy Augustus császár népszámlálásra vonatkozó rendelete alapján a galileai Názáretben élő József – áldott állapotban lévő jegyesével, Máriával együtt – a júdeai Betlehembe ment. Ott-tartózkodásuk során elérkezett a szülés ideje. Feltűnő, hogy az evangélista nagyon egyszerűen és visszafogottan fogalmaz: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a szálláson” (Lk 2,7). A pólyába takarás Mária anyai gondoskodását jelzi, a jászol szerény körülményekre, istállónak használt barlangra utal. A Bibliában jártas olvasónak eszébe juthatnak a Bölcsesség könyvében található mondatok Salamon királlyal kapcsolatban: „Pólyában és gondok közt neveltek. Mert egyetlen király sem kezdi másként az életét” (Bölcs 7,4–5). Bár a trónörökös királyi uralom várományosa, a születésekor ő is átéli a teljes kiszolgáltatottságot. Ám az evangéliumi szövegben nem egyszerűen királyról van szó, hanem arról, akit Gábor angyal a „Magasságbeli Fiának” (Lk 1,32) nevezett, jelezve, hogy Mária gyermeke a lehető legszorosabb kapcsolatban áll Istennel. Így

Jézus esetében a születés utáni kiszolgáltatottság szabadon vállalt állapot. Különös hálával tudatosíthatjuk, hogy Isten Fia a bűnt kivéve tényleg mindenben hasonlóvá vált hozzánk, és sorsközösséget vállalt velünk.

Míg egy királyi gyermek pólyába takarása a dolgok megszokott rendjébe tartozik, addig esetleges jászolba helyezése már nem magától értetődő. Isten Fia viszont ezt is magára vállalta. Jól megmutatkozik itt az, amit Szent Pál így fogalmazott meg: „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). A „gazdag” és a „szegény” szavak nyilván teológiai tartalmúak: Jézus „gazdag” volta az isteni létformát, a dicsőség és a hatalom teljességét jelenti, „szegénysége” pedig a korlátokhoz kötött emberi létformát. Ugyanakkor a jászolba fektetés egyértelmű jele annak, hogy a megtestesült Fiú a szociális értelemben vett szegénységet is kész volt elfogadni.

Az elbeszélés folytatása világossá teszi, hogy a megtestesülés által vállalt „szegénység” a mi javunkat, a mi „gazdagodásunkat” szolgálja. A Betlehem környékén tartózkodó pásztoroknak Isten angyala hirdeti az örömhírt: „Ma megszületett nektek az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás, az Úr” (Lk 2,11). A mondatban szereplő megnevezések azt tudatosítják, hogy a Dávid városában született és a Dávid házához tartozó gyermek a várva várt Messiás, tehát uralomra rendelt személy. Ám az ő uralma nem földi hatalommal párosul, és nem elnyomó, sokkal inkább az emberek megmentésére és üdvösségére irányul, mert az Istennel való élő kapcsolatot teszi lehetővé. Ezt a szempontot az angyalok seregének dicsőítése is megerősíti: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2,14) Isten a szabadító Messiás elküldésével egyedülálló módon nyilvánította ki dicsőségét, s egyúttal „békejobbot” nyújtott az embereknek.

A Betlehemben született gyermek az igazi béke forrása, hiszen küldetésének célja éppen az, hogy az Istennel való kiengesztelődést munkálja, és az Isten jóakaratát nyitottan fogadókat testvéri közösségbe gyűjtse össze.

Az elbeszélés végén a pásztorokra irányul a figyelem, akik elhatározzák, hogy Betlehembe mennek. Látni, köszönteni kívánják az Üdvözítőt, akinek születéséről hírt kaptak. Ennek hangsúlyozásával Lukács bizonyára az olvasókat is ösztönözni szeretné: gondolják át, mily felfoghatatlanul nagy esemény Isten Fia közénk jövetele. Folytonosan keresniük kell a vele való kapcsolatot, annak tudatában, hogy a Betlehemben született gyermek felnőttként végbe vitte a megváltás művét, feltámadottként pedig teljhatalommal kíséri a benne hívők életét. Karácsony ünnepe csak akkor igazán gyümölcsöző, ha a Krisztussal való mind teljesebb közösség vágyát erősíti bennünk.

Fotó: Wikipedia; portré: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában jelent meg.