Könyv jelent meg a Csorba házaspár II. világháború idején folytatott életmentő tevékenységéről

Csorba (Miller) Helena (1907–1985) lengyel orvos, szociológus, szociális munkás és habilitált orvos volt. Csorba Tibor (1906–1985) magyar bölcsészdoktor, író, műfordító, filológus, festőművész, aki az 1930-as évek második felében találkozott Helenával. Összeházasodtak, Csorba Tibor Varsóba költözött, ahol tanulmányozta a közoktatás és a rajzoktatás módszereit, irodalmi és kulturális munkásságot folytatott, a Varsói Egyetem lektora lett.

A második világháború kitörése után a házaspár Magyarországra utazott, ahol idősebb Antall József, a Menekültügyi Hivatal vezetője kérésére 1939 szeptemberétől bekapcsolódott a magyarországi lengyel menekülteket segítő tevékenységbe. Csorba Tibor feleségével együtt járta a menekülttáborokat, ahol előadásokat tartottak, és segítették a lengyel általános és középiskolai oktatás elindítását, illetve a menekültként érkező lengyel fiatalok elhelyezését, majd Nyugatra szöktetését.

A kedd esti könyvbemutatón Balázs István, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum (LKM) igazgatója beszélgetett Kovács Gergelyné kultúrtörténésszel és Molnár Imre történésszel, a kötet szerkesztőjével.

A Csorba házaspár sokszínű pályát futott be. A második világháborús tevékenységük is rendkívül szerteágazó volt, és erről képet kapunk ebből a kötetből – mondta Balázs István. Felolvasott egy idézetet idősebb Antall Józseftől, amelyből megtudhatjuk, hogy Csorba Tibor – természetesen a feleségével együtt – milyen szerepet játszott a második világháborúban a lengyel menekültügyben: „A Varsóban élő Csorba Tibor rajzművész professzor 1939 szeptemberében kérte Magyarországra helyezését, ahol lengyel nyelvismeretére és beléje vetett feltétlen bizalmamra tekintettel a Belügyminisztérium általam vezetett menekültügyi osztályára került. Közvetlenül mellettem dolgozott, majd az 1944-ben bekövetkezett német megszállás és a Gestapo általi letartóztatásomat követően aktívan segítette a lengyel menekültek elbújtatását. Összekötője volt minden lengyel–magyar, illetve magyar–lengyel civil és katonai szervezetnek, melyek a külföldre szakadt lengyelek szociális, kulturális és nemzeti ügyét szolgálták. Segítőkésznek bizonyult a lengyel elemi és középfokú iskolák megszervezésében, csakúgy, mint a lengyel fiatalok magyar felsőfokú intézményekbe történő felvételében. Bátor és hasznos munkatársam volt a lengyel katonák Magyarországról történő kijuttatásában, akik így tovább harcolhattak hazájukért.”

A lengyel menekültügyben játszott szerepükről, illetve az ehhez kapcsolódó témáról Csorba Tibor és Helena lengyel nyelven két könyvet is megjelentetett: az elsőt (címe magyarul: A lengyel ifjúság sorsa Magyarországon a második világháború idején) – 1981-ben, a másodikat (A magyar föld a lengyelek menedéke) 1985-ben. A most megjelent kötet válogatást nyújt ebből a két könyvből – ismertette az LKM igazgatója.

Abban, hogy a Lengyelek menedéke… című könyv megjelenhetett, kiemelkedő szerepe van a kezdeményező Kovács Gergelynének, aki jól ismerte a Csorba házaspárt. Szavai szerint mindkettőjük vágya volt, hogy két könyvük magyar nyelven is eljusson az olvasókhoz, mondván: ebből nemcsak a lengyelek ismerhetik meg jobban magukat, de a magyarok is. A kultusztörténész szerint a magyarság Európa legkevertebb népe. Nem lehet véletlen, hogy Szent László királyunk lett Európa első lovagkirálya. Az ő isten-, család- és hazaszeretete épített erős, különleges nemzetet a magyarságból.

1956 az volt a magyaroknak, ami 1939 a lengyeleknek. Amikor az oroszok leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot, újabb fél évszázadra leigázva bennünket, elvéve tőlünk a reményt, hogy élhetjük a saját életünket, született meg a gondolat Csorba Tiborékban, hogy sem a lengyel, sem a magyar nép nem ismeri önmagát eléggé.

A kultúrtörténész felolvasta Zbigniew Herbert lengyel költő 1956-ban írt, A magyarokhoz című versét:

„Kezünket kinyújtva
állunk a határon
s a levegőből roppant zsinórt
fonunk nektek testvérek
az elfúló kiáltás
s a görcsbe rándult öklök
haranggá jajdulnak s a szív
nem verhet riadót
a véres kövek kérnek
haldokló vizek kérnek
s mi állunk a határon
csak állunk a határon
állunk a józan ész
jól-fontolt határán
innen nézzük a tűzvészt
halálba bámulunk.”

Molnár Imre, a kötet szerkesztője hozzáfűzte: a nyolcvanas évek végén a Csorba házaspár ragaszkodott ahhoz, hogy könyvük magyar kiadása úgy jelenjen meg, hogy benne legyen Zbigniew Herbert verse. Mivel azonban a lengyel költő ezen ’56-os költeménye miatt feketelistára került, a magyar kiadók nem vállalták a könyv megjelenését a szocializmus utolsó éveiben.

Csorba Tibor kiemelkedő szerepet játszott a lengyel–magyar barátság elmélyítésében, óriási az adósságunk vele kapcsolatban, amiért csak olyan kevesen ismerik őt itthon. Sajnos Mitrovits Miklóson és Kovács Istvánon kívül magyar szerzők nem foglalkoztak a személyével, munkásságával. Ez a mostani kiadvány tehát régi adósságot törleszt, emellett megemlékezik arról, hogy a Csorba házaspár éppen nyolcvan esztendeje, 1943 őszén indította el ötvenkét menekülttáborra kiterjedő kutatását Magyarországon, a hozzánk menekült lengyel katonák és civilek körében. Több mint ezer kérdőívet osztottak ki, és hatszázat vissza is kaptak kitöltve.

Az egész országot bejárva és találkozva a menekültekkel megismerték valós helyzetüket, igyekeztek segíteni nekik gondjaik, bajaik megoldásában, lélekerősítő és ismeretterjesztő előadásokat tartottak számukra, és felkérték őket a tudományos kutatásban való együttműködésre – ismertette a történész.

A kötet célja, hogy az olvasó némi képet kapjon arról a páratlan munkáról, amelyet a Csorba házaspár a II. világháborúban Magyarországon végzett. Különösen nagyra értékelendő a szándékuk, hogy az általuk gyűjtött értékes anyagon és a lengyel–magyar közös múlton keresztül bemutassák a két nép közti testvériség és barátság különböző megnyilvánulásait, példákat adjanak az egymás iránti elkötelezett segítségnyújtás, megbecsülés, együttérzés gyakorlati megnyilvánulásaira úgy az ifjúság, mint a felnőtt lakosság körében.

Mindezt azért, hogy végső konklúzióként az olvasó levonhassa azt a következtetést, hogy a második világháború tragikus időszakának menekültfejezete valójában szerves részét képezi az ezeréves lengyel–magyar sorsközösségnek, egymásra utaltságnak, barátságnak, testvériségnek – fogalmazott a könyv szerkesztője. Hozzátette:

A Csorba házaspár tudatosan törekedett arra, hogy tükröt állítson elénk, hogy a jobbik énünket mutassa meg.

A kötet elején olvasható Csorba Tibor vallomása: „Két hazát kaptam az élettől. Egyformán szeretem és szolgáltam mindkettőt. Engem a föld és az ember érdekel a legjobban. S a magyar föld, a magyar táj rokon a lengyellel, mint ahogy az ottani ember is az ittenivel.”

A Lengyelek menedéke, Magyarország 1939–1945 című könyv többek között felidézi Varga Béla balatonboglári plébános elévülhetetlen érdemeit, amelyeket a második világháborúban a lengyel menekültek és az üldözött zsidók megsegítésében szerzett.

A kötetet Koncz Éva és Tölgyesiné Bükkfalvy Orsolya fordította.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír