Könyvújdonság a Martinus Kiadótól: „Isten anyai és atyai arca”

Kultúra – 2018. május 5., szombat | 16:38

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjában 2017-ben „Isten anyai és atyai arca” címmel tartott nyilvános sorozat előadásait adja közre Németh Norbert egyetemi lelkész az új kötetben.

A könyv bemutatja Isten anyai és atyai arcát. Isten női, anyai vonásai női előadók (Tornay Krisztina M. Petra SSND, Deák Hedvig OP, Kalmár Petra doktorandusz és Varga Gyöngyi evangélikus lelkésznő) szívéből és gondolataiból rajzolódnak ki az Olvasó előtt. Isten atyai és férfias sajátosságainak bemutatására Németh Norbert vállalkozott.

Vannak olyan tulajdonságai, jellemzői Istennek, amelyeket a nőben „tudott” megteremteni, és vannak olyanok, melyeket a férfiban, és ez a kettő különbözik. Együtt, ketten az Isten képmásai ők: Isten az embert a saját képmására férfinak és nőnek teremtette. Ebből következik, hogy a nőben Istenből olyan jelent meg a földön, ami az ő női jellege, a férfiban pedig ugyanígy az ő férfi jellege testesült meg.

A könyv szeretné testközelbe hozni a kinyilatkoztatás Istenét, szeretné megragadni a Megragadhatatlant. Férfi és nő testben és lélekben egyaránt kiegészíti egymást. Az ember a saját lényét Istenre vonatkozóan fedezi fel, aki megteremtette őt, mindketten Isten képmásai, akik arra hivatottak, hogy Istenhez hasonlóvá legyenek. A férfi–nő polaritásban létező emberi személy egészét alapvetően meghatározza az istenképiség. Istenben, aki felette áll a nemiségnek, felfedezhető az anyai és az atyai arc is. Arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk mindezt e könyv lapjain.

A kötetben szereplő írások pusztán metszetek a hatalmas és jóságos Istenről. A könyv, melyben Isten töredékesen megjelenik, egy eszköz ahhoz, hogy a rendkívül izgalmas világunkból kicsit kitekintsünk, és újra észrevegyük, kitől jövünk, és kihez tartunk.

Az első rész írásai Isten női, anyai arcára fókuszálunk a kinyilatkoztatás tükrében, majd Isten atyai arcát is megkeressük a kinyilatkoztatás alapján. A Biblia és az Egyház hagyományának segítségével alakul ki, tisztul le, erősödik meg a helyes istenkép bennünk, hogy ezáltal mi – akik Isten képmására lettünk teremtve férfinak és nőnek – jobban rátaláljunk eredeti hivatásunkra és feladatunkra.

„Egy nagyszerű könyvet tart kezében az olvasó, amelyben olvashatunk például a női spiritualitásról, így többek között arról, hogy a női lelkiség egyik alapvonása az, hogy a nő megtartja, emeli a férfit. [...] A keresztény tanítás eddig alaposan kidolgozta a férfi szerep, a péteri karizma helyét és lényegét. Szükség lenne arra is, hogy megtaláljuk a Mária-karizma helyét és szerepét egyházunkban (és a világban). Mária ott van az apostolokkal Pünkösdkor. Ő, aki teljesen befogadta Isten Lelkét, segíti az apostolokat, hogy ők is meg tudják nyitni szívüket a Lélek számára. Legyen ez a rendkívül érdekes és hiteles könyv segítség és útmutató abban, hogy még jobban felismerjük és megtaláljuk a férfi és a nő Teremtő által szándékolt és megálmodott küldetését a családban, az egyházban és a világban” – olvassuk Székely János szombathelyi megyéspüspöknek a kötethez írt ajánló soraiban.

Az Isten anyai és atyai arca című kötet megvásárolható a Martinus Könyv- és Kegytárgyboltban (Szombathely, Berzsenyi D. tér 3.).

Szöveg és fotó: Németh Norbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria