Kopp Judit hite és művészete nyomot hagyott az Egyházban – A szobrászművészre emlékeztek Budapesten

A nyolcvanas években megújított kápolna liturgikus terének művészi gazdagságát B. Kopp Judit (1943–1995) kiemelkedő alkotásainak köszönhetjük. A szobrászművész a magyar monumentális faszobrászat egyik meghatározó alakja volt, munkássága több mint harminc templomban él tovább.

A Karolina úti kápolnában keze munkája az oltár és az olvasóállvány domborművei, az oltárszekrény, a keresztút stációi, a főoltár mögötti falon elhelyezett fafeszület is – a hit, az áldozat és a megváltás csendes tanúi.

Fájdalmas pénteken, április 11-én összegyűltek Kopp Judit szerettei: gyermekei, unokái, testvérei és hozzátartozóik, művészbarátok, valamint a kápolnabeli közösségtársak, hogy emlékezzenek a 30 éve elhunyt művészre. „Tartalmas, hitből fakadó, alkotó életet élt. Miközben felnevelt mi négyünket, hihetetlen nyitottsággal és segítőkészséggel fordult az őt körülvevő emberek felé is” – emlékezik édesanyjára lánya, Meszleny Eszter.

A szentmisét Varga Gábor – ma Abaújszántó, korábban Pere plébánosa – mutatta be. Személyes emlékeit osztotta meg homíliájában. Felidézte a kezdeteket, hogyan fedezte fel és kérte fel Kopp Juditot a nyolcvanas években faluja épülő templomának díszítésére.

Amikor Varga Gábor 1983-ban Perére került, a templom az összeomlás határán volt. A fiatalság merészségével szakemberek tanácsára nem felújította a templomot, hanem újat épített. Úgy gondolta: „A templom belső terébe be kell kerülnie a mai ember művészetének, a mai ember hitének.” A kortárs magyar egyházművészet felé fordult, egy gyűjteményben megtalálta Kopp Judit egyik alkotását, és úgy érezte, „vele kell megtölteni a templom liturgikus terét”. Felkérte a munkára. „Viszem a művészetemet oda, ahova hívnak” – mondta Judit, így kezdődött a kapcsolat, melynek eredménye a perei, majd az abaújszántói templomba került alkotások sora.

Varga Gábor hangsúlyozta: Kopp Judit hite és művészete nyomot hagyott az Egyházban. A művész hittel alkotott, és művein ez sugárzik át. Közvetíti, ahogy Isten megjelenti magát a világban, érthetően, átélhetően hozza közel a bibliai történeteket, szentjeinket. A plébános kifejezte személyes háláját, mert őt magát is megerősítette hitben, lelkesedésben Kopp Judit művészete.

A művésznő tanulmányait Budapesten és Firenzében végezte. Restaurálást és faszobrászatot tanult; gyakorlati tapasztalatait a Szépművészeti Múzeum műhelyében szerezte. Munkásságának fő területe a szakrális művészet.

Több alkotása tekinthető a „Biblia pauperum” – azaz a szegények bibliája – kortárs újraértelmezésének. Profán témájú szobrai is az emberi jóság, harmónia és igazság megjelenítésére törekedtek. Alkotásait az ország több mint harminc templomában megtaláljuk: teljes szentélykialakítások mellett kiemelkedőek a keresztúti stációkat ábrázoló táblaszobrok, a bibliai jeleneteket és szentek alakjait megjelenítő szobrok és reliefek.

1969-ben mutatkozott be nemzetközi szinten a római Magyar egyházi kultúra című kiállításon, ahol tizenkét apostolt ábrázoló, fából faragott szoborsorozatát is bemutatta. 1976-tól a Művészeti Alap tagja, és 1989-ben a Molnár-C. Pál-díj kitüntetettje lett.

„A tudatosan vállalt vallásos témakör megjelenítése nagy kihívás manapság. A világszerte virágzó kegytárgyipar ontja és egyben már-már feltételezi a giccset. Ezért a szent eseményeket és alakokat ábrázolni vágyó művész társainál sokszorosan nagyobb nehézségekkel küzd meg.

Kopp Judit szobraiból a mélyen átélt hit élménye sugárzik. Alkotásai nem csupán a tetszés esztétikai feltételének felelnek meg, hanem kapcsolatot segítenek teremteni a szemlélő és a transzcendens világ között.

Művei kilépnek az anyagi világ körülhatároltságából, a megfogalmazhatatlant igyekeznek megfogalmazni. Materiálistává szürkült világunkban matériája, a fa a lélek belső tartalmát képes közvetíteni. A szemlélő az ábrázoláson mintegy áthatolva anyagtalan szemlélődésbe képes merülni. Így vezet vissza az anyag a lélekhez, egy kozmikus liturgia részeként.

Az ország számos templomában, kegyhelyén és múzeumában látható szobrai a kimondott és leírt szónál maradandóbban őrzik emlékét” – írta nekrológjában Nemeskürty István.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír