Felszentelték az első kopt katolikus templomot a Sínai-félszigeten

Kitekintő – 2015. február 22., vasárnap | 14:00

A magyarok által is kedvelt üdülőhelyen, Sharm el-Sheiken szentelték fel február 15-én a Sínai-félsziget első kopt katolikus templomát – éppen aznap, amikor az Iszlám Állam fegyveresei Líbiában megöltek huszonegy kopt keresztény vendégmunkást. A Vatikáni Rádió angol szerkesztőségének beszámolója.

A Béke Királynője-templom nevét Suzanne Mubarak, Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnök felesége választotta. Suzanne Mubaraknak, akit gyermekkorában katolikus apácák neveltek, volt köszönhető, hogy a helyi politikai vezetés sok évi késlekedése és ellenállása dacára megépülhetett a templom. A Béke Királynője-templom felépítését anyagilag támogatta a Kirche in Not segélyszervezet is.

„Nagy nap ez az egyiptomi katolikusok számára – fogalmazott a szentelési szertartáson a helyi főpásztor, Makarios Tewfik, Ismailia kopt katolikus püspöke. – Számtalan imahelyünk van itt a Sínai-félszigeten, de ezek csak kápolnák vagy normál házakban kialakított imaszobák. A Béke Királynője-templom az első valódi templom, amely egyedül Isten imádásának céljára épült.”

A szentelés szertartását Ibrahim I Sidrak pátriárka, a kétszázezer hívőt számláló Kopt Katolikus Egyház feje celebrálta.

Bolos Garas helyi kopt katolikus lelkipásztor vasárnaponként három szentmisét fog bemutatni a templomban. Elmondása szerint csak egy maroknyi kopt katolikus lakik a területen, a hívek többségét a turisták és a külföldi dolgozók alkotják. Emiatt nemcsak kopt katolikus szertartás szerinti misét mutat be vasárnaponként, hanem római rítusút is, mind olasz, mind angol nyelven.

Az angol nyelvű szertartás elsősorban a Fülöp-szigeteki vendégmunkásokat szolgálja, akik a helyi szállodaiparban dolgoznak. Az olasz nyelvű szentmisét pedig az indokolja, hogy jelentős számban vannak olasz nyugdíjasok, akik Sharm El-Sheikhben töltik a telet.

Fotó: Vatikáni Rádió, Churchinneed.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria