Koronavírus az idősotthonban – Két lábbal a földön állva kell az égre nézni

– Számokban kifejezve mit jelent az, hogy az ellátottak és a dolgozók között is találtak koronavírusos beteget?

– Kezdjük néhány számadattal. Intézményünk engedélyezett ellátotti létszáma 104 fő, a mai nap 98-an vagyunk, közülük a jelen állás szerint 15-en Covid-pozitívak. A munkavállalói összlétszámunk 57 fő, ebből jelenleg 8 fő mutat pozitivitást.

– Pedig eddig egészen úgy nézett ki, sikeresen vészelik át a járványt.

– Az intézményvezetői székben az elődöm Kontra Éva testvér volt, aki mind a mai napig megtisztel azzal, hogy tanácsaival segíti munkámat. Az ő személye és életútja az egyik irányadó életpélda számomra. Beszélgetéseink során egyszer azt mondta nekem:

Két lábbal a földön állva kell az égre nézni.”

Azóta sokszor gondolok erre a mondatára, különösen az új, előttünk álló és már magunk mögött hagyott kihívások kapcsán. Mindez különösen igaz a Covid-19 elleni védekezési stratégiánk kialakítása során is.

S habár vezetőként elsősorban a megelőzésben hiszek, a járványügyi adatokat követve sosem kergettem illúziókat a tekintetben, hogy a fertőzés elkerül bennünket.

Különböző terveket dolgoztam ki a dezinfekció és az izoláció minél hatékonyabb végrehajtása kapcsán. Mióta érintettek vagyunk, naponta egyeztetek a kerületi tiszti főorvossal, folyamatosan tájékoztatva őt az intézményünket érintő helyzetről. Emellett intézményi orvosaink, dr. Marik György és dr. Leitner Péter is folyamatos egészségügyi háttértámogatást biztosítanak számunkra.

Egy biztos: a megbetegedéseket hatékonyan kell kezelnünk, és nem szabad pánikba esnünk.

Fenntartónk külön források biztosításával tette lehetővé, hogy antigén alapú tesztek alkalmazásával folyamatosan vizsgálhassuk a fertőzés terjedését, hatékonyan felderítve ezzel a fertőzési láncokat. Ezt követően a már azonosított személyek ellátására külön dezinfekciós protokollt léptettünk életbe. Mivel a lakóink átlagéletkora közel 90 év, ezért a hatékony védekezés számunkra különösen fontos. Ellátottaink között nagyon sok a kimagaslóan nagy ápolási szükséglettel rendelkező személy, illetve számos középsúlyos és súlyos demens lakóról is gondoskodunk. Minden egyes ellátotti csoportnak megvannak a sajátos járványügyi veszélyfaktorai, így külön csoportokra bontva dolgoztuk ki védekezési stratégiánkat. Kiemelten fontos számunkra munkavállalóink egészsége is, ennek megfelelően a dolgozókat is folyamatosan szűrjük, hiszen ők a kulcsai az ellátásnak.

– A ház fenntartója a Magyarok Nagyasszonya Társaság. Mit kell tudnunk róluk?

– A Magyarok Nagyasszonya Társaság 1986-ban Lékai László bíboros által alapított egyházmegyei jogú, Szent Ignác-i lelkiséget követő női apostoli élet társasága, amelynek első tagjai a Jézus Szíve Népleányai Társaság erre a küldetésre kijelölt szerzetestestvérei voltak. Az alapítók egyik küldetésükként az idősgondozást választották, így 1992-ben megnyitották intézményünket itt, a II. kerületi Szerb Antal utcában. A társaság első általános főnöknője Kontra Éva testvér volt, akit Barta Mária testvér váltott ezen szolgálatban.

– A koronavírusos betegeiket itt ápolják, vagy kórházakban?

– Nagy dilemmám volt, amikor az első fertőzötteket azonosítottuk, hogy melyik utat válasszuk.

Intézményvezetőként úgy döntöttem – ismerve és hallva a kórházak döbbenetes leterheltségét –, hogy akit tudunk, házon belül látunk el.

A döntés helyessége eleddig beigazolódott, hozzátéve, hogy Covid-pozitív ellátottjaink többsége alig vagy nem is produkál tüneteket. Mindazonáltal folyamatos kontroll alatt tartjuk őket, napi többszöri testhőmérséklet-méréssel és a szaturációs értékek figyelésével is igyekszünk időben reagálni mindenre. Intézményünk szakápolási engedéllyel is rendelkezik, így igyekszünk „tehermentesíteni” az egészségügyet. Abban az esetben azonban, ha az ellátott néhány biológiai értéke szükségessé teszi, kórházba kell küldenünk. Azt is tisztán kell látnunk, hogy egy-egy ember beküldése még lehetséges, viszont tizenöt azonosított ellátottnál erre már nincs lehetőség.

– Említette, hogy az ellátottak átlagéletkora közel kilencven év az otthonban. Hogy élik ők meg a mostani helyzetet mentálisan? Félelem van bennük, vagy olyan hozzáállás, hogy szép kort megértünk, a Jóisten kezébe tesszük az életünket?

– A házon belül működik egy külön terápiás munkacsoport, amely egyébként is mentálhigiénével foglalkozik. Ebben van szerzetestestvér és laikus egyaránt. Képzettek, és normál esetben is kiemelten figyelik az időseket, hiszen az idősotthoni lét, főleg a kezdeti időszakban, fokozottabb pszichés megterhelést jelent. Ezt a terhet igyekszünk oldani különböző foglalkozásokkal, szabadidős tevékenységekkel, hogy az ellátottakban fokozatosan kialakuljon az érzés, hogy ez itt már az otthonuk. Sajnos most, hogy

a fertőzés miatt el kellett rendelnem a szobában való tartózkodást, a lakóink folyamatos pszichés nyomásnak vannak kitéve.

Intézményünknek van egy saját neurológus-pszichiátere: az ő feladata, hogy biztosítsa a pszichés stabilitást.

A tisztánlátás érdekében a kezdetektől nagyon nagy hangsúlyt fektetek a nyílt és őszinte kommunikációra.

Amint kiderültek az első pozitív teszteredmények, az illetékes hatóságok azonnali tájékoztatását követően körlevelet bocsátottam ki a hozzátartozók számára. Tételesen leírtam, hogy sajnos van fertőzés, ez az eljárásrendünk, mi várható.

Ez bejött, mert az ellátottak hozzátartozóinak nagy többsége felhívott, megköszönték a nyílt és folyamatos tájékoztatást. Sokkal inkább megnyugodva kezelik, mint ha a folyosói pletyka vagy a buszon elhangzó félmondatok alapján kellene következtetniük arra, hogy itt, a házban bármilyen fertőzés van. Arra is folyamatosan törekszem, hogy látható legyek időseink számára. Rendszeresen látogatom őket szobáikban, felmérve az aktuális állapotokat.

Nem érzek félelmet az idősekben, csupán egy minimális szintű aggodalmat.

Lényeges, hogy a tizenkettedik nap után zárótesztet készítünk az elkülönített időseknek, és ha ez a teszt negatív lesz, és az intézményi orvosunk is egyetért ezzel, illetve nincsenek tünetek, akkor onnantól kezdve gyógyultnak nyilvánítjuk őket, visszatérhetnek a normál életbe.

– A hozzátartozók hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy tilos a látogatás a kórházakban, idősotthonokban? A feleségem két évvel ezelőtt az utolsó heteit élte a hospice-on. Elképzelem, és beleborzongok, ha most történne mindez, és nem látogathatnám, nemhogy naponta, de egyáltalán nem…

– A tartós bentlakást nyújtó idősotthonokban országos szinten látogatási tilalmat rendeltek el a koronavírus-járvány második hulláma miatt szeptemberben. Mivel

elkötelezett vagyok a kapcsolattartási jog biztosítása iránt, így alternatív megoldásokat vezettem be arra, hogy ellátottjaink a lehető legtöbb alkalommal érintkezhessenek hozzátartozóikkal.

Online és digitális eszközöket iktattunk be erre; rendszeresítettünk egy telefont is, hogy bármikor is telefonál a hozzátartozó, mindig elérje szeretteit. Ha pedig haldokló volt a házban, akkor minden esetben biztosítottuk a méltó búcsú lehetőségét. A jelenlegi helyzet azonban felülír mindent, de azt kell mondanom: mind az ellátottak, mind a hozzátartozók nagyon fegyelmezetten viselik a helyzetet, betartják az előírásokat. Tisztában vagyok ennek a lelki oldalával, én is voltam hasonló helyzetben néhai édesanyám kapcsán, de a mostani helyzetben elsődleges a közösség védelme. Ha a szigorítással tudjuk megóvni az ellátottainkat, akkor ezt mindenkinek meg kell értenie, és hála Istennek a nagy többség meg is érti.

– Egyházi intézményről lévén szó, mennyire jelenik meg Önöknél a hit reményt adó ereje, annak tükrében, hogy kilencven év az ellátottak átlagéletkora? De a kérdésem természetesen a dolgozókra is vonatkozik.

– Nagy áldásként élem meg, hogy intézményünk és fenntartónk egy épületben helyezkedik el, kvázi szimbiózisban létezve egy nagy közösségként éljük mindennapjainkat. A Magyarok Nagyasszonya Társaság szerzetestestvéreinek, valamint intézményünk plébánosának,

Marczis Ferenc atyának jelenléte és felénk irányuló szeretete már önmagában reményt adó, fáklyaként jelölve számunkra a helyes irányt, a helyes magatartást még ebben a vészterhes időben is.

Tisztában vagyunk azzal, hogy sokszor minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk befolyásolni a körülöttünk lévő világot. Mégis, ahogy a teológia tanítja,

a kegyelem a természetesre épít. Hittel reméljük, ha mindent megteszünk, amit csak lehet, Isten kegyelmével csodálatos dolgok megtételére leszünk képesek.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír