Korzikán örömmel láttam sok gyermeket – Ferenc pápa vasárnap este visszatért Rómába

Ferenc pápa – 2024. december 16., hétfő | 15:44

Ferenc pápa december 15-én, vasárnap este nyolc órakor érkezett vissza a római Fiumicino (Leonardo da Vinci) repülőtérre az eddigi legrövidebb nemzetközi útjáról, a mindössze egynapos korzikai látogatásáról. A visszaút során ugyan nem tartott sajtótájékoztatót, de nagy elismeréssel szólt Korzika népéről.

A délutáni szentmise után, hazaindulása előtt Ferenc pápa még találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, aki azért érkezett Ajaccióba, hogy a francia nemzet nevében köszöntse a Szentatyát.

A nemzetközi apostoli utakról hazatérőben szokásos fedélzeti sajtótájékoztató a visszaút rövidsége – mindössze 400 kilométer a távolság Róma és Korzika között – miatt ezúttal elmaradt; a repülőgép 50 perc alatt tette meg az utat. De ugyanígy már az odaút során sem köszöntötte személyesen a Szentatya a vele utazó 67 újságírót, akik számára mindig rendkívüli alkalom, hogy a pápát személyesen kérdezhetik apostoli látogatása céljáról, majd tapasztalatairól, illetve a világ és az Egyház legfontosabb aktuális eseményeiről.

Sajtókonferencia helyett azonban válaszolt az újságírók nevében őt köszöntő Matteo Bruni szentszéki szóvivőnek.

„Köszönöm szépen a munkátokat. Mindössze egy dolgot szeretnék hangsúlyozni. Láttátok azt a sok gyermeket? Ez egy olyan föld, amely sok gyermeket vállal. Gondoljatok csak a többi látogatásra, ahol nem lehetett látni gyerekeket. Ám Kelet-Timorban és itt is örültem annak, hogy olyan népet láttam, amelynek sok gyermeke van. És ez a jövő! Nagyon köszönöm Nektek a munkátokat, köszönöm.”

A szóvivő ekkor jelezte, hogy a Szentszékhez akkreditált újságírók szervezete, az Aigav nevében – tekintve, hogy nemsokára december 17-e – „Valentina újságíró asszony (Valentina Alazraki mexikói újságíró, a vatikani tudósítók elöljárója, akit ebben a minőségében nemrég választottak újra; ez volt a 161. útja pápai társaságban, az elsőt negyven éve, még Szent II. János Pál pápa idejében tette – a szerk.) szeretne valamit átnyújtani a Szentatyának”.

Ekkor az újságíró egy tortával – amely nem igazi torta volt, hanem élethű mása annak – kedveskedett a Szentatyának, aki szerdán lesz 88 éves. Jorge Mario Bergoglio ugyanis 1936. december 17-én született Buenos Airesben.

„Fake cake!”, azaz „hamis torta!” – kiáltották Ferenc pápa felé derűsen a sajtómunkatársak, utalással a „fake news”, vagyis álhírek jelenségére. A háromszintes tortát Rómában készítették: az alsó rész a lakott földet mintázta zöld mezővel, kék éggel és a földgömböt tartó emberekkel; a középső rész mintegy dobogóként a pápai zászló fehér és sárga színeit mutatta, míg rajta egy trónuson kis pápaalak, felismerhetően Ferenc pápa, baljának felfelé mutató hüvelykujjával, amely a Szentatya ismert bátorító gesztusa. Kis táblácskán a felirat: „Auguri Papa Francesco!”, vagyis „Minden jót, Ferenc pápa!”

„Nincs benne semmi babonaság, minthogy hamis” – jegyezte meg végül tréfásan az egyik újságíró, utava arra, hogy Ferenc pápa korzikai első beszédében erőteljesen hangsúlyozta, hogy „a népi vallásosság nem babonaság”, hanem a „keresztény hit kifejezése a nép adott kulturális körülményei közt”.

„Köszönöm, nagyon köszönöm. Üdv, a következő látogatásig!” – köszönt el a média munatársaitól Ferenc pápa.

„De hová?” – kérdezték az újdonságokra mindig fogékony újságírók, mire a Szentatya mosolyogva válaszolta: „Nem tudom.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria