Kősziklafészek és régi püspöki ház – Látogatás Sümegen, a püspöki palotában és a várban

Kiállításai ritkaságszámba menő érdekességekkel szolgálnak, és magyarázó szövegek, képaláírások, interaktív bemutatók kísérik végig az érdeklődőket a termeken. A régészeti feltárás sem marad rejtve előttünk, több helyen egészen a téglákig láthatjuk a régi falakat, amelyeket sok helyen üveglapokkal védenek. Az ilyen sokszínűen informáló kiállításokra szoktuk mondani, hogy megtekintésük többet jelenthet a tanulóknak, mint, mondjuk, tizenöt tanóra az iskolapadban. Ezzel persze semmiképpen sem szeretnénk lebecsülni a pedagógusok áldozatos munkáját, de a múzeumlátogatás, az ilyenfajta ismeretszerzés remek kiegészítés lehet a diákok számára.

Haladjunk szépen sorjában! Először a püspöki palotába léptünk be, hiszen a városba látogató turista előbb ezzel találkozik, és csak később jöhet a magaslat, amely néhány utcával odébb kezdődik. Jártunk már itt korábban is, 2016-ban az átellenben lévő ferences rendházban és templomban lelkigyakorlaton voltunk Barsi Balázs ferences szerzetesnél, aki a sümegi rendházat vezette. Akkor még javában dolgoztak a régi épületen, messze volt még a mai ragyogó állapot.

Ebben a palotában sem sok minden maradt meg az egykori berendezésből, hiszen már a 19. század folyamán is bőven voltak itt átalakítások, s a 20. században még inkább. A muzeológusok, művészettörténészek, régészek ezért úgy döntöttek, hogy lényegében egy szálra fűzik fel a palota történetét, nevezetesen Padányi Biró Márton (1693–1762), az építtető püspök élete mentén, amelyből ragyogóan kirajzolódik a barokk világkép.

Érdemes idéznünk néhány gondolatot a palota köszöntőjéből: „A püspök dicsőséggel, művészettel, alkotásokkal, hitvitákkal vagy épp bukással tarkított életén végigutazva átfogó képet kaphatunk erről a korszakról. Megismerkedhetünk a sümegi »néma prédikáció«-freskóciklust megálmodó Padányi alakja mellett az alkotó, a »rokokó sztárfestő«, Franz Anton Maulbertsch bécsi művész történetével is. A tárlat középpontjában ugyanis ez, a sümegi plébániatemplomban látható freskómű áll. A színpompás falképeken egyszerre jelennek meg földi és e világon túli elemek. A palotában a két főszereplő – a püspök és a festő – legmélyebb részletekig menő megszemélyesítése olykor figyelemfelkeltő, olykor meghökkentő kortárs módszerekkel történik. A palotában pedig rejtett zugok, titkos helyiségek, álcázott ajtók is megnyílnak a látogatók előtt. Az emeleten látható az ország legnagyobb rokokó kályhája, de a Padányi arcképét is rejtő, a tudományokat megjelenítő, gazdagon dekorált könyvtárszoba is igazi művészettörténeti kuriózumnak számít. A kiállítás egész területén további barokk és rokokó élmények várják a látogatót a megújult sümegi püspöki palotában.”

Már a kiállítás első részében, a folyosón megtudhatjuk, hogy mivel foglalkozik a falkutató a felújítás során. Megvizsgálja a téglák méretét, a falazóanyagot, a habarcsot. Lehet, hogy a téglák csak néhány centiméterre vannak egymástól, mégis egy emberöltő választja el őket. A folyosón a visszavakolt felületeken kívül nyerstégla falazatot is láthatunk, itt megvizsgálhatjuk az építőanyagok sokféleségét. Minden kor más-más nyomott hagyott a különféle átépítések során, ami értékes információkkal szolgál a falkutató számára, és tegyük hozzá, a látogató számára is. Mindig izgalmas a műhelymunka, és itt a nézőt is remekül bevonják ebbe a „nyomolvasó” kalandba.

A kiállításon továbbhaladva ezt olvashatjuk a palotakápolna bejáratánál: „soha nem látott szépségű és eleganciájú rezidenciát építettem, amelynek mindenki csodájára jár” (Padányi Biró Márton püspök jelentése a pápának, 1752. március 21.). Nem kis önbizalomra vall a püspök levele, de az épület mai állapotát látva elmondhatjuk, valóban igaz, amit a főpásztor annak idején Róma püspökének írt.

Barokk berendezésével, freskóival pompázatos látványt nyújt a Szent Márton-kápolna. Márton püspök a védőszentjének, Tours-i Szent Mártonnak a dicsőségére szentelte fel az épületet. 1750-ben már készen lehetett, mert ezt az évszámot olvashatjuk ki az oltárképen lévő feliratból. Szent István király az országot jelképező Szent Koronát Szűz Máriának ajánlja, aki palástjának védelme alá vonja a magyar nemzet képviselőit. A festő és a püspök közötti szerződés máig fennmaradt: „Mi, Padányi Biró Márton a kiváló Fogl Gergely budai festővel festésre és aranyozásra szerződtünk” – olvashatjuk a megállapodásban.

Mennyei ügyek – ezt a címet olvashatja az érkező a palota állandó kiállításának bejáratánál elhelyezett meghökkentő plakáton. A felirat alatt a rajz mérleget ábrázol, amelynek két oldalán egy ördögfióka és egy kis puttó egyensúlyoz. A tablón a szöveg a következő: „Ez volt az utolsó korszak, amikor még mindenki tudta, hogy bármit tesz, annak súlyos tétje van, és a legkisebb ügy is eldöntheti, mi lesz az ítélet: Mennyország vagy Pokol. A sümegi püspöki palota és lakóinak élete igazi barokk történet Magyarország újjászületésének nagy korszakából. A kiállítás főszereplői Európa történetének alakítói: Mária Terézia, Nagy Frigyes porosz király – az ellenreformáció és a felvilágosodás szövevényes ügyei.”

Remek megoldás a tárlatnak az a része, ahol egy 18. századi íróasztal jobb és bal oldalán, két díszes keretbe foglalt monitoron Mária Terézia Habsburg császárné, magyar királynő és II. Frigyes porosz király beszélget. Két színész testesíti meg az európai uralkodókat, akik nemcsak megszólalnak, hanem meg is mozdulnak, megelevenednek a videón. Középen, az íróasztal alatt a padlón éles törés látható, ami vizuálisan is megjeleníti a két ország között feszülő ellentéteket. Az ellenreformáció és a felvilágosodás eszméi ütköznek itt egymással, összeurópai szinten. 

A következő teremben a sümegi plébániatemplom makettjéhez érkezünk. (A plébániatemplom egyébként nincs túl messze a püspöki palotától, ha éppen nyitva van, meg is tekinthető az érdeklődő közönség számára.)

A kiállításnak ez a része főleg Maulbertschről (1724–1796) szól, akiről azt írták: „alakjaiban szellem és tűz uralkodik. Az értő szeműeket meglepi, a tudatlanokat elvarázsolja. Igazi különc! Szívesebben festett vallásos képeket, mint világiakat”. A templom makettjének elkészítésénél bravúros és informatív megoldásokat alkalmaztak. A makettet hosszában elvágták, így az betekintést enged a templom belsejébe. Itt megnézhetjük az egyik oldal freskóit kicsiben. Meg kell hagyni, remek ötlet. A háttérben egy imitált műteremrészlet elevenedik meg a látogató előtt. Egy korabeli rizsparókás alak látható itt fotellel, mögötte pedig a festőművész feljegyzései, vázlatai és egyéb útmutatások kaptak helyet egy paravánra rögzítve. A kiállításon végigkövethetjük az alkotás folyamatát, a püspök és a festő együttműködését. Padányi volt a programadó, aki elmesélte a megváltás bibliai történetét. Maulbertsch Jézus Krisztusnak az evangéliumokban leírt életét festette meg.

A sümegi plébániatemplom a freskóknak épült, ez még az itt látható maketten is jól kivehető. Az architektúra színpad csupán a reflektorfénybe lépő falképek számára. Az épület egyáltalán nem hivalkodó, sőt előzékenyen segíti a képek érvényesülését. Íves fülkéket alakítottak ki, de nem azért, hogy oltárokat állítsanak ide, azok el sem férnének itt. A falak azért ívesek, hogy a képek átöleljék a nézőt, és mi is a történet részeseivé váljunk, ahogyan ez a maketten is látható.

Aztán egyszer csak egy hatalmas cserépkályha előtt találjuk magunkat. Ez az ország legnagyobb rokokó kályhája. Ránézésre úgy négy méter magas biztosan meg van. Padányi Biró Márton készíttette 1748 és 1751 között. Töredékeiben maradt meg, ha teljes egészében megvolna, csúcsdíszeivel és lábaival együtt legalább egy méterrel magasabb lenne.

A kiállítás további részében megismerkedhetünk a rokokóval, a Szentháromság jelentőségével, a plébániatemplomban látható, Maulbertsch által festett portrék történetével és még sok minden mással.

Ahogy a tárlat végére érve kiérünk az épületegyüttesből a belső udvarra, azonnal elénk tárul a sümegi vár lenyűgöző képe. Elhagyjuk a csodaszépen és szellemesen felújított püspöki palotát, és elindulunk felfelé, a várba.

A látogató egy ívelt kapun keresztül juthat a vár területére. Előtte felvonóhíd és vizesárok állta útját egykor a hívatlan vendégeknek. Ma már ez inkább jelképes, mint valóságos akadály. A vár a korábbi évszázadok alatt leromlott állapotba került, hosszú időre és persze megfelelő anyagi forrásra volt szükség ahhoz, hogy látogatható legyen a közönség számára.

Sümeget és környékét 1280-ban említik első alkalommal a fennmaradt oklevelek. A terület akkoriban a Kőszegi család érdekkörébe tartozott, a veszprémi püspöki székben is a család egyik tagja, Kőszegi Péter ült. A sümegi várat és uradalmait István király 1000 körül mint királyi birtokot adományozta a veszprémi püspöknek.

A jelenlegi sümegi várat a 13. és a 14. század fordulóján Benedek püspök emeltethette, első hiteles említése egy 1318-as oklevélben található. A vár élén álló várnagy a környező birtokok vezetője is volt, a vár fenntartását és őrzését azonban csupán fegyveres kapuőrzőivel tudta biztosítani, katonaság nem állt a rendelkezésére. A korai sümegi vár a mainak csak a déli részét alkotta, közepén a most is ott magasodó Öregtorony elődjével. Ezeket a részleteket olvashatjuk a sümegi vár hosszú történetéről egy információs táblán.

A vár termeiben sok mindent láthatunk, hiszen megannyi műhelyben állították elő mindazt, amire a hétköznapi élet fenntartásához szükség volt. Szépen berendezett asztalosműhely, kovácsműhely, sütőház, konyha, barokk pince, kápolna nézhető meg itt, valamint a várnagy és a darabontok szobája. S persze elmaradhatatlan a kínzókamra is, a legkülönbözőbb gyötrelmek helyszíne.

A várból remek kilátás nyílik, nemcsak a város látképe bontakozik ki előttünk, hanem tiszta időben messzire ellátni a kéklő hegyek felé.

Lassan véget ér a nap, indulunk hazafelé. Ismét egy csodásan felújított palotát láthattunk, amelyben nem sok eredeti bútor és használati tárgy maradt meg, de a hozzáértő és találékony szakembereknek köszönhetően mégis igazi élményt nyújt. A vár pedig szintén sokszínű lehetőséget kínál az idelátogatóknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. szeptember 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.