Köteles Fanni festőrestaurátorral betekinthetünk a váci püspöki palota Csáky-féle ősgalériájába

Köteles Fanni a festményrestaurálás aprólékos munkafolyamatairól, a megelőző kutatásokról tartott részletes képes beszámolót. Az előadó személyes élményei, tapasztalatai nyomán nagyon szemléletesen mutatta be a restaurátori munka különleges, precíz, számos segédtudományt ötvöző folyamatát. A családias, közvetlen hangulatú estét követően az ifjú restaurátorművésszel Varga-Kohári Mária beszélgetett.

– Festőrestaurátorként nem mindennapi hivatást választottál. Mi indított el ezen az úton?

– Nehéz megfogalmazni, valahogy mindig volt egy apró sugallat, ami ebbe az irányba terelgetett. Általános iskolás koromban még jobban érdekeltek a reáltantárgyak, ugyanakkor a művészetek világa is vonzott már egészen kicsi korom óta, hiszen hegedültem is. Végül úgy döntöttem, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanulok tovább textilműves szakon. Középiskolámtól egy nyitott, életigenlő, kitartásra nevelő szemléletet kaptam, a kárpitművészet tervezési és kivitelezési folyamatai pedig, alázatra és szorgalomra tanítottak. Harmadik osztályos voltam, amikor a rajztanárunktól házi feladatnak egy másolási feladatot kaptunk, amit nagyon élveztem. Talán ekkor beszélgettünk el először Bényi tanár úrral arról, hogy ilyen irányba kellene keresnem az utamat. Ezt követően elkezdtem utána olvasgatni a felvételi követelményeknek. Kiderült, hogy egy restaurátornak a humán és képzőművészeti területeken túl képesnek kell lennie együtt dolgozni a természettudományos ágakkal is, ami miatt még vonzóbbá vált. Többször meglátogattam a szegedi Móra Ferenc Múzeum restaurátor műhelyeit is, ahol sokat beszélgettünk a szakmáról. Próbáltam körbejárni ezt a hivatást és egyre jobban magaménak éreztem. Onnantól kezdve csak az lebegett a szemem előtt, hogy restaurátor szeretnék lenni és igyekeztem ebbe az irányba fejlődni. Végül sikeresen felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőrestaurátor szakára és onnantól nem volt kérdés.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Csáky Károly Emmánuel püspök hagyatékából származó arcképsorozattal?

– A Magyar Képzőművészeti Egyetemen osztatlan formában zajlik a restaurátorok képzése. Harmadéves voltam, amikor megkerestem Görbe Katalin tanárnőt, hogy beszélgessünk arról, milyen irányokba indulhatnék el, mivel nem szerettem volna a szakdolgozatomat az utolsó pillanatra hagyni. Tanárnő ekkor adta át nekem a Tarbay Anna Mária festőrestaurátor művész által a Csáky-hagyatékból származó váci arcképsorozatról korábban készített, roncsolásmentes felmérés dokumentációját. Elkezdtünk mélyebben beszélgetni a téma feldolgozásának lehetőségeiről. Végiglapozva a több mint 130 festményből álló sorozat dokumentációját, először nagyon megijedtem. Tarbay Anna Máriával és Görbe Katalin tanárnővel ezt követően több konzultációt is tartottunk a téma pontosítása érdekében. Elkezdtem olvasni a korabeli viseletekről, ősgalériákról. Negyedéves voltam, amikor a Váci Egyházmegye és Varga Lajos segédpüspök úr segítségével lehetőségünk adódott a sorozatból származó tíz festmény restaurálására is, melyek kutatási eredményeit szintén be tudtam építeni a szakdolgozatomba. Egyre több adat állt rendelkezésre, amiből végül megszületett a szakdolgozatom és ezzel együtt formálódott a barokk arcképsorozatok iránti elkötelezettségem, szenvedélyem.

– A kutatások során mit sikerült kideríteni a váci arcképsorozat származásáról?

– A váci püspöki palotában a magyar egyházi és világi főemberek arcképeiből álló, a 17. század második felében és a 18. század elején készült sorozat a szepességi eredetű Csáky János gróf hagyatékából kerülhetett Csáky Károly Emmánuel váci püspök tulajdonába. A kutatások során megtudtam, hogy Csáky Imre halála után öt Csáky-utód örökölt, közöttük gróf Csáky György is, aki annak a Csáky Jánosnak volt édesapja, akinek tulajdonából Csáky Károly Emmánuelhez kerülhetett az örökség. Csáky püspök részletes végrendeletét 1908-ban fogalmazta meg, melyhez a későbbiekben egy „kiegészítést” is csatolt. Saját bevallása szerint minden vagyonát részben ő maga szerezte, de túlnyomó részt örökölte Csáky Antal Vince nagybátyjától és egyes rokonoktól, akik örökös nélkül haltak meg. Levéltári kutatásaim során nem sikerült konkrét dokumentumokat találni erre vonatkozóan, de Csáky Imre abban az időszakban élt, amikor a sorozat készülhetett, ezt restaurátori vizsgálatok alapján és stíluskritikai alapon próbáltuk meghatározni.

(...)

– A Csáky püspök hagyatékából származó ősgalériát szemlélve, váciként adódik a kérdés: van-e különlegessége a mi sorozatunknak?

– Igen. Már az is különlegessé teszi az ősgalériát, hogy a 20. század történelmi viharai közepette épségben megmaradt eredeti helyén itt, Vácott, a püspöki palotában. Jelenleg 135 portréból álló sorozat a legnagyobb gyűjtemény hazánkban. A hasonló arcképsorozatokkal összevetve a Vácott őrzött sorozat festményei között lelhetők fel kizárólag egyházi személyek portréi. (...)

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Szerző: Varga-Kohári Mária

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye  

Magyar Kurír