Közel hároméves folyamat zárul le lassan, hiszen az irodai munkatársak először az előző stratégiát értékelték ki, majd annak tanulságait vonták le. Különböző elemzési módszereket használva tekintettek rá a jelenre és az igényekre, hogy az ifjúsági főlelkészség a küldetésének megfelelően a lehető legjobb utat választhassa, mely a fiatalokat az Úr felé vezeti. Mindezt megelőzték fókuszcsoportos beszélgetések is, amelyeket szülőkkel, kerületi lelkészekkel, FIF-es szervezőkkel, ificsoportban jártas fiatalokkal ejtettek meg, hogy nagyobb képet kapjanak a lelkészség közvetlen és közvetett működéséről és annak hatásairól.
Mindezek után a szakanyagok feldolgozása, célok megfogalmazása és a módszertani rész leírása következett, amelyet stratégia írásában jártas egyetemi tanárok véleményeztek. Így született meg az az összevont következtetéseket tartalmazó dokumentum, melyet Kovács Gergely érsek először átolvasott, majd a FIF-iroda nagy örömére behozta személyes meglátásait, ötleteit és elfogadta a következő öt év stratégiáját.
Kovács Gergely érsek jelenléte megtisztelő volt az ifjúsági főlelkészség munkatársai számára, akik így új lendülettel és motivációval foghatnak a tervek megvalósításához, és magabiztosabban nézhetnek szembe a jövő kihívásaival.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

