Kovács Gergely írása Pio atya és Mindszenty József kapcsolatáról

Pio atya tisztelőit megosztotta, hogy szabad volt-e a testereklyéjét Rómába vinni, hiszen zarándokolni a szentekhez szoktunk, nem pedig fordítva. Ereklyék átvitele, körülhordozása nem ritka hazánkban sem, gondoljunk a Szent Jobb országjárásaira vagy akár a Szent Korona esztergomi „látogatására” 2001-ben. Bosco Szent János ereklyéje is gyakran útra kel Torinóból, annak is test formája van, pedig csak egy ereklyetartó a biztonságos fémtokba rejtett kézereklyéje számára. Szent Pio atya teljes testi valójában érkezett most Rómába, hogy jelenlétével még jobban segítse az irgalmasság szentéve nagyon fontos üzeneteinek elmélyítését.

Pio atyától nem voltak idegenek a különleges látogatások. Ma már széles körben ismert, hogy szenttéavatási aktái közt több mint száz esetet jegyeztek fel testének kegyelmi megkettőződéseiről, az úgynevezett bilokációkról. Ezért úgy érzem, hogy nem idegen az ő lelkiségétől ez a mostani római látogatás sem, szépen beleillik az ő hitet ébresztő missziójába, amit életében és halála után is gyakorol.

A mediterrán országokban nem ritka a szentek épen maradt testének vagy viasszal burkolt csontereklyéinek oltárba helyezése. Fontos tudnunk, hogy ez nem valamiféle halottkultusz, nem egy túlzó gyászszertartás, nem hatásvadászat a részükről. Ők ezzel a szentté avatások leglényegesebb üzenetét szemlélik nap mint nap templomaikban: a feltámadás és az örök élet diadalát a halál felett, és az egymás iránti szeretet és a szeretetgyakorlás múlhatatlanságát.

A napokban ünnepeljük Isten szolgája Mindszenty József bíborossá kreálásának 70. évfordulóját (XII. Piusz pápa 1946. február 21-én nevezte ki bíborossá – a szerk.), a történelmi eseményt a Római Magyar Akadémián az itáliai főlelkész és a szentszéki magyar nagykövetség szervezésében kamarakiállítás fogja felidézni. Örvendetes ez az időbeli egybeesés, mintha Rómában újra találkozna egymással Pio atya és Mindszenty József megannyi közös vonást hordozó szellemisége.

Amikor XVI. Benedek pápa San Giovanni Rotondóban, Pio atya új kegytemplomában járt, hosszan elidőzött annál a gyönyörű mozaikképnél, amely Pio atya börtönbeli bilokációját ábrázolja Mindszenty bíborosnál. A mozaikkészítő – P. Marko Ivan Rupnik jezsuita szerzetes, akinek az irgalmasság éve mély értelmű logóját is köszönhetjük – azért választotta a sok bilokáció közül éppen ezt az esetet, mert „elállt a szava”, amikor a szenttéavatási aktákban először elolvasta. Ahogy személyesen mesélt erről: „Ez teológiailag különbözött az összes többitől. Pio atya maga vallotta be, hogy többször is meglátogatta ezen a kegyelmi úton a magyar prímást, de az egyik ilyen alkalommal magával vihette a szentmise bemutatásához szükséges kellékeket, ami első olvasásra felfoghatatlannak tűnt. Hiszen a bilokáció a Szentléleknek a feltámadásba vetett hit megerősítését szolgáló kegyelmi adománya, a feltámadásra rendelt test kettős megjelenése, nem pedig tárgyaké. Kiderült az aktákból, hogy a bíboros nagyon szeretett volna szentmisét bemutatni, de fogva tartói ezt megtiltották neki. A különleges tehát az, hogy Pio atya elvihette az Eucharisztiához szükséges anyagokat is.” (Rupnik atya azt is megemlítette, hogy fiatalkorában részt vett Mindszenty bíboros egy londoni szentmiséjén, ami nagy hatással volt rá.)

Erdő Péter bíboros kívánságára az esztergomi Prímási Levéltár igazgatója utánajárt annak, hogy Mindszenty atya részéről is megerősítést nyert-e ez a különleges lelki találkozásélmény (Hegedűs András: Pio atya látogatása a bebörtönzött Mindszenty bíborosnál; Magyar Sion. Új folyam, VII/XLIX. 2013/2. sz., 205–215. o.). Az Il Tempo olasz folyóirat hasábjain Francobaldo Chiocci 1971-ben, Mindszenty József Rómába utazása alkalmával így írt: „Egy ideje a garganói kapucinus és a budapesti »élve eltemetett« közti csodálatos kapcsolatról terjednek a legendák. Egyes hírek bilokációra céloznak, mintha a szentség hírében elhunyt szerzetes Magyarországra ment volna, hogy a bíborosnak vigasztalást vigyen, akire Pio atya mint a meg nem alkuvó egyház példájára mutatott rá.” Az újságírót nagyon érdekelte az eset, ezért közvetlenül Mindszenty atyától szerzett rá bizonyosságot. A bíboros „azt mondta nekem: »Olvastam Pio atya műveiről, imáiról, szenvedéseiről. Nagyon hálás vagyok neki, amiért az Úrhoz fohászkodott oltalmamért, hálás vagyok a gondolataiért, a közelségéért és a megbecsüléséért. Gratias ago pro eo naturaliter…« És nemcsak »naturaliter«. Mindszenty bíboros a következőket fűzte hozzá szó szerint: »Annál is inkább, mivel Pio atya természetfeletti módon (!) mindig segített engem mindazokban a nagy szenvedésekben, amelyeket az Úrért és népemért el kellett viselnem.«”

Mindszenty atya nagyon őszinte ember volt, nem akart valótlant nyilatkozni egy újságírónak sem, ezzel a mondatával és szóhasználatával egyértelműen a közös természetfeletti élményükre utalt.

Helyesen állapítja meg ezért a témának szentelt tanulmány szerzője, hogy amennyit ebből a lelki-kegyelmi eseményből a történettudomány rekonstruálni képes, azt sikerült felderíteni és hiteles forrásokkal dokumentálni. Amit pedig nem, az meghaladja emberi tudásunkat és képességeinket. Olyan ez, mint a régi ereklyék hitelességének tudományos vizsgálata: amennyiben az orvostudományok igazolják a korát, a történettudomány pedig képes rekonstruálni az ereklye történetét és tiszteletének folyamatosságát, ez elegendő „erkölcsi” bizonyosság az ereklye tudományos hitelességének megállapításához.

Természetesen Pio atya Mindszenty atyánál tett bilokációjának hite nem szükséges az üdvösségünkhöz, ám aki hitelt ad az ő szavuknak, bátran osztozhat az ő közös lelki élményükben ma is, és nem csak Rómában. E kegyelmi esemény lényege ugyanis a tér és az idő feletti diadal: Isten Országának eljövetele, amit akkor elővételezett számukra a bilokáció, és ennek szemlélésével a mi örök életbe vetett hitünk is megerősítést nyer.

Érdekes kérdés, hogy pontosan mikor és hol történt ez a bilokáció? Rupnik atya mozaikképe San Giovanni Rotondóban 1956-ra teszi az eseményt, ez az év szerepel Mindszenty atya rabruháján, de ez inkább szimbolikus mint valóságos évszám. A hercegprímás valódi kiszabadulását jelzi, melynek idén szintén a kerek évfordulóját fogjuk megünnepelni.

A Pio atya szenttéavatási aktáiban említett 1956-os év az ’50-es évek mellett szól annál is inkább, mert egy hasonló csehszlovákiai bilokációjára 1951-ben került sor. A datálást közvetett módon Mindszenty bíboros közlése segíti. Emlékirataiban beszámol arról, hogy kilenc hónap után először 1950-ben, Jézus Szíve napján misézhetett. A két adatot egymás mellé helyezve a bilokáció az 1950. január 1-jétől június 16-ig terjedő időszakban történhetett, amikor a hercegprímást a budapesti Conti utcai börtönben őrizték.

2013-ban ezért kezdeményezte a Mindszenty Alapítvány, hogy itt, a leghosszabb ideig (1949. szeptember 27. – 1954. május 13.) lakott – és akkoriban szigorú államtitokként kezelt – börtön előtti tér vegye fel az ő nevét, ez tavaly meg is történt, és közadakozásból állítsuk fel ezen a Mindszenty József téren a Pio atyához fűződő lelki találkozás emlékhelyét. A tervet felkarolta a helyi önkormányzat is, melynek eredményeként nagy reményeink vannak, hogy idén őszre megvalósulhat a „legkülönlegesebb bilokáció” budapest-józsefvárosi emlékműve.

Izgalmasan alakul a közös művészi ábrázolásuk, sokszor felidézi bennem azt a kettős élményt, melyben tavaly nyáron San Giovanni Rotondóban lehetett részem. Ott találkozhattam először Pio atya testereklyéjével, amire évek óta vágytam. Arca olyan mély benyomást tett rám és a zarándoktársakra, hogy élménybeszámolóink visszatérő mondatai ezek voltak: „olyan, mint aki alszik”, „olyan, mintha élne, lélegezne”, „mintha dobogna a szíve”, „olyan, mintha felém akarná fordítani a tekintetét”.

Közös mozaikképük előtt imádkoztunk, énekeltünk. Hálát adtunk, és kértük Mindszenty atya mielőbbi boldoggá avatásának isteni ajándékát. Ismertek már bennünket a templomőrök: „Tudjuk, jöttök ehhez a ti »plébánosotokhoz«”. Nem tiltakoztunk, mert Mindszenty bíboros tényleg olyan, mintha a mi kedves plébánosunk lenne. Az ő arca is épen várja esztergomi nyughelyén, hogy megláthassuk és megcsodálhassuk. Mert a szentek halottnak tűnő arcai szépek és elevenek. Rajtuk keresztül az éltető Isten fordul felénk és biztatón mosolyog ránk…

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír