Kovács Péter: Pilinszky közelében

Kultúra – 2021. október 9., szombat | 15:00

A szerző Széchenyi-díjas művészettörténész, író; édesanyja Pilinszky Veronika volt, Pilinszky János nővére. Unokaöccse, egyben keresztfia is a költőnek. E kötete 2015-ben jelent meg először, a Vigilia Kiadónál. Idén, a magyar egyetemes költészet kiemelkedő alakja születésének századik évfordulójára ismét kiadták a könyvet.

Kovács Péter szinte születésétől kezdve ismerte nagybátyját, számára ő csak „Jancsi” volt, „aki valahogy másként szeretett, mint bárki más a családban”, s akihez már gyermekként (talán még szüleit is beleértve) mindenkinél jobban ragaszkodott. Pilinszky 1948 januárjában így írt Rómából Sárközi Mártához, irodalmi szerkesztőhöz, Molnár Ferenc és Vészi Margit lányához: „A kisöcsém (vagyis az akkor kilenc éves Kovács Péter – a szerk.) ezt írja egy papírdarabkára: »Kedves jancsi gyere már haza mert anyuka mindig kiabál velem és nagyon sóvárgom utánad és ezért nagyon kérlek hogy ne utazzál hódmezővásárhejre vagy pedig vigyél magaddal…«” A költő levelében hozzáfűzi: „Tudja jól:

a szeretet kegyelem, kiérdemelni nem lehet, s bármikor elveszíthetjük!

Nekem három-négy ilyen fogódzkodóm van, s volt már, hogy az utolsóban is alig tudtam megkapaszkodni. Most mindenesetre boldog vagyok és ámulok.” Kovács Péter és Pilinszky János a költő-nagybácsi haláláig ilyen szorosan kötődtek egymáshoz, „néha csak a távolból sóvárogva a közelségéért, máskor napról napra együtt – mint gyermek- és ifjúkoromban s aztán az utolsó évben Fehérvárott”.

Kovács Péter könyve tartalmilag két részre osztható, bár ez a két rész összhangban van egymással. Az egyik egy népes család története, amelyet meghatároz a keresztény hit, a könyvek, a művészet szeretete, s mint minden családban, természetesen itt is vannak veszekedések, viták, tragikus történések, így a szerző édesanyjának lelki meghasonulása férje elvesztése után: nem találva a békét, a megnyugvást, önkezével vet véget életének.

A könyvben pillanatképek villannak fel Pilinszky János életéből, amelyek érdekes adalékok a költő személyiségéhez, egyúttal kordokumentumok is. Élete utolsó hat esztendejében egyre több időt töltött Kovács Péter és felesége, Kovalovszky Márta székesfehérvári otthonában; esténként nagyokat beszélgettek, régi emlékekről, olvasmányokról, irodalmi terveiről, „a készülő regényről”. Ezt a regényt Pilinszky élete összegzésének szánta, amelyből gyakorlatilag csak a nyomtatásban is megjelent fejezetek – Hármasoltár, Szabadesés, Három etűd a bűnről – maradtak fent. Az esti beszélgetésekben „egyszerre voltak jelen a gyermekkor örömei és tragédiái, a felnőttkor bonyolult konfliktusai, a háború közelről látott iszonyata, az ötvenes évek szorongatásai, az átélt és megszenvedett szerelmek szépsége és gyötrelmei. Mindez alig átláthatóan összefonódva, elkeveredve a keresztanyjához, a nővéreiért és az egész nagy családért oly áldozatosan élő Márihoz (a költő anyai nagynénje) fűződő, mindig ambivalens érzésekkel…”

Pilinszky édesanyja 1945 után egészen szerény özvegyi nyugdíjat kapott, „Jancsi pedig szinte a semmiből élt…”, rövid ideig dolgozott a kultuszminisztériumban, de a hivatali kötöttséget nem tudta elviselni. Átmeneti segítséget jelentett számára a Baumgarten-díj, amelynek összegét az édesanyja gondosan beosztotta, több hónapra előre. Később Vas István segítségével a Szépirodalmi Kiadónál lett külső lektor, majd 1957-től az Új Ember belső munkatársa, ami nem túl nagy, de biztos jövedelmet jelentett számára.

Megrendítő mozzanat a könyvben, amikor Sztálin halála után Pilinszky János édesanyja rózsafüzért imádkozik az emberek tízmillióinak haláláért felelős, tömeggyilkos kommunista vezető lelkiüdvéért. „Ma is azt hiszem, hogy a szovjet csatlósbirodalom egészében sem volt kívüle senki, aki így, önként és tiszta, könyörületes szívvel gondolt volna az elhunyt zsarnokra” – idézi fel az unoka.

Hitelesen fejezi ki az ötvenes évek hangulatát, amikor 1955 őszén, vagy talán 1956 kora tavaszán a bölcsészkarról Kardos László professzor felkérte az irodalmi hatalmasságok által perifériára szorult Pilinszkyt, hogy új verseiből olvasson fel a hallgatóknak. Unokaöccse elkísérte őt, ez volt az Apokrif legelső, nyilvános bemutatója is. „… a zsizsegő terem váratlan-hirtelenül telt meg valami intenzív, dermedt csönddel, s ez akkor sem engedett fel, amikor Jancsi végére ért előadásának”. A professzor oldani próbálta a feszültséget. Idézte a sorokat: „Így indulok. / Szemközt a pusztulással / egy ember lépked hangtalan. / Nincs semmije, / árnyéka van. / Meg botja van. / Meg rabruhája van.” Majd a saját szövegével folytatta: „Meg, meg bankbetétje van, meg sarokháza van!” Senki sem nevetett.

A másik rétege a könyvnek Kovács Péter személyes sorsa. 1957-ben, néhány hónappal a forradalom erőszakos leverése után, gimnazistaként diáktársával, a későbbi SZDSZ-es Kőszeg Ferenccel együtt röpcédulákat gyártottak és ragasztottak ki a telefonfülkékbe, további harcot ígérve a kettőjükből álló Középiskolás Forradalmi Bizottság nevében. Hamar lebuktak, előbb Kőszeget, majd őt is letartóztatták, de még karácsony előtt szabadon engedték őket, megúszták ügyészi megrovással. Később Kovács Pétert megpróbálták beszervezni, de nemet mondott, ezt követően nem zaklatták tovább. Felvették az egyetemre, művészettörténészként helyezkedett el Székesfehérvárott, az István Király Múzeum munkatársaként, amelynek 1985 és 1992 között igazgatója is volt.

Kovács Péter vallja: az 1956-os forradalom véres leverését követően az életben és itthon maradtaknak „Élni kellett. Élni szégyennel, lesütött szemmel, és mégis a reménnyel, hogy egyszer, majd, ha már nem is gondoljuk, ha tán nem is élünk, mégis eljön az ünnep.” Ő és a felesége ezt próbálták meg: értelmiségiként, noha korlátok közé szorítva, nem roskadtak magukba, hanem igyekeztek kihozni magukból a legjobbat, legtöbbet, mások szellemi-lelki javára.

Említettük, hogy Pilinszky Jánost és Mári nénjét ellentétes érzések fűzték egymáshoz. Olvashatjuk a könyvben a költő halála előtt egy hónappal, 1981. április 26-án nagynénjéhez intézett levelét, amit búcsúlevélnek is tekinthetünk: „…ritka kiegyensúlyozott vagyok, mint utoljára tíz-tizenegyéves koromban. Valamiképp minden elhagyott, ami gyötrelmesen zűrzavaros volt bennem. S ez a belső derű, még ha rövid pihenő is – nagyon rám fért már, ha utolsó sziget is a »végkifejlet« előtt.”

Kovács Péter: Pilinszky közelében
Vigilia Kiadó, 2021

Kovács Péter Pilinszky közelében című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy rendelhető meg az Új Ember online könyváruházban.

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria