Kovács Zoltán mariológus: A közelség Madonnája

Ferenc pápa bő tizenkét éves pontifikátusa során Isten Anyját érintő új hitigazság nem került meghatározásra. Elődeihez hasonlóan azonban a Szentatya megnyilvánulásait gyakran zárják Máriára utaló gondolatok, és spontán megszólalásaiból is világossá válik, hogy a Szűzanya személye igen fontos volt számára.

A Szentatya nemcsak szolgálatkezdésének hajnalán, de nagyobb utazásai előtt is szívesen kereste fel a Santa Maria Maggiore-bazilikában a Salus Populi Romani ikonját, hogy „anyai csókkal” induljon útnak, visszaérkezve pedig hasonló lelkülettel adott hálát ugyanazon „szülői házban”. Dél-amerikai szellemi-lelki örökségét is gondozva, évről évre lelkes szeretettel ünnepelte meg a Guadalupei Szűzanyát. Apostoli útjai során számos Mária-kegyhelyen megfordult, nemcsak a katolikus hívekhez szólva. Egy loretói zarándoklat résztvevőinek ezt mondta: „a zarándokút az élet jelképe, elgondolkodtat, hogy az élet: úton levés. Ha valaki nem jár, egy helyben marad (…). Gondoljatok a vízre: amikor a víz nem a folyóban van, akkor nem jut előre, hanem egy helyben áll, megromlik”. Számunkra az egyik legemlékezetesebb kegyhelylátogatása a 2019-es csíksomlyói szentmise volt, melynek homíliájában a népek, felekezetek testvéri egységét, békés párbeszédjét és Krisztusban való növekedését is kérte.

A Szentatya különös szeretettel fordult Mária jegyese, Szent József felé is. Patris corde kezdetű apostoli levelében úgy tekint Jézus nevelőatyjára, mint szeretett, gyengéd, engedelmes, elfogadó, teremtő bátorságú, dolgozó és árnyékként kísérő apára.

A Szent Család tagjait sem kímélő megpróbáltatásoknak hittel és egymás iránti hűséggel való megküzdését is gyakran hangsúlyozta.

Egyik imájában így könyörgött: „Názáreti Szent Család, soha többé ne kelljen megtapasztalnunk családjainkban az erőszakot, a bezárkózást és a megoszlást; mindazok, akik megsebződtek vagy megbotránkoztak, találjanak hamar vigasztalást és gyógyulást!”

Ferenc pápa megszólalásaiban nemritkán találunk meghökkentően erős kifejezéseket. A kánai csodáról elmélkedve például így fogalmazott: Mária „a mindig figyelmes barátnő, aki ügyel arra, hogy életünkben soha ne hiányozzék a bor”. Népies, egyszerűen kifejtett, mégis magvas eszmefuttatásai által mintegy

gyermeki szívvel csodálkozott rá hitünk titkaira és az üdvtörténeti szereplők életére.

Mária édesanyját pedig e szavakkal méltatta: „Szent Anna az az asszony, aki előkészítette lányát, hogy királynővé legyen, a mennyek és a földi királynőjévé. Szép munkát végzett ez az asszony!”

Feltűnő, hogy komolyabb megnyilvánulásaiban a Szentatya milyen sokszor illette Isten Anyját az Itáliában honos, népies, bensőséges „Madonna” megszólítással. De más, újszerűnek ható címeket is alkalmazott rá, többek között olyanokat, mint a „figyelmes hallgatás és szemlélődés Szüze”, „közelség Anyja”, „az örök menyegző Menyasszonya”, „Pedagógusnő”, „menekültek Menedéke”, „az új evangelizáció Csillaga”, „Tanító és Tanítvány” – hogy csak néhányat említsünk.

A világszerte egyre inkább elmérgesedő konfliktusok közepette – melyeket a Szentatya jó néhány éve „darabokban zajló világháború” névvel illetett – kitartóan kérte a Béke Királynőjének közbenjárását.

Pápaságának legjelentősebb, Mária-tiszteletet érintő döntései közt 2019-ben először csak engedélyezte a zarándoklatok hivatalos szervezését Međugorjéba, majd 2024 őszén nihil obstat minősítéssel lehetővé tette az ott zajló kultusz nyilvános végzését, nagyban bátorítva ezzel is a Béke Királynőjének segítségül hívását.

A hagyományos népi imádságok közt a Szentatya fáradhatatlanul buzdított a rózsafüzér kitartó végzésére. Felejthetetlen emlékként őrzöm a napot, amikor 2019-ben vezetésemmel az esztergomi szeminárium növendékei a Szent Péter téren Ferenc pápával találkoztak. Ő lelkesen a kispapok lelkére kötötte: „Imádkozzátok a rózsafüzért!”

A papokhoz – akárcsak János apostolhoz – különösen is közel áll Krisztus Anyja. Befogadva őt „házukba”, életükbe, megtapasztalják: ez az anyai támasz fáradozásaik, nehézségeik közepette a javukra válik. Ferenc pápa a nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmiséken gyakran idézte a Római Egyházmegye papjai elé Mária alakját.

A Papok Édesanyját a „közelség Madonnája” névvel is illette, 2017-ben pedig egyszerű szavakkal megállapította: „A Szűzanya nélkül nem haladhatunk előre papságunkban.”

Desiderio desideravi kezdetű apostoli levelében meghökkentő képpel utalt arra, hogy Krisztus Anyja az eucharisztikus áldozatot bemutató papok mellett óvó szeretettel van jelen: ők „Mária méhében vannak”.

Ferenc pápa évről évre szívesen elmélkedett a Szűzanya szeplőtelenségéről. „Ami Mária számára kezdetben volt, az számunkra a végén lesz, miután Isten kegyelmének megtisztító »fürdőjén« áthaladtunk” – mondta 2020. december 8-án. Azt is gyakran hallhattuk a Szentatyától, hogy a bűn belsőleg nem „öregíti” Mária lelkét, hanem a „kegyelemmel teljes” fiatalos szépséget sugároz. A Názáreti Szűz erényei közt alázatát, egyszerűségét, elmélkedő szívének csendességét, Istenben bízó hitét nemegyszer állította elénk. Chrisus vivit kezdetű apostoli buzdításában bátorította a fiatalokat: Mária igenjének ereje van, ő nem habozott örömmel, nagylelkűen dönteni. Elmélkedéseiben többszörösen visszatérő kép a várandós Mária útra kelése, aki készséges szívvel siet Erzsébethez. Mint ahogyan az is, hogy

Isten a kizsákmányoltakat, a szegényeket, a kirekesztetteket, a megalázottakat felmagasztalja (lásd Magnificat), ahogyan a Názáreti Szűz kicsinységére is letekintett. Szíve fontos menedék és erőforrás – emlékezzünk a Szentatya Mária Szívének tett felajánlásaira!

Mária Istenre hagyatkozó odahallgatása; tanítványi és istenszülői mivolta; az Egyház tagjai felé is kiterjedő anyai szeretete; ártatlan tisztasága és a Lélek által engedelmes igenje; női, asszonyi vonásai; elmélkedő karaktere; bennünket gyermekeinek tekintő gyengéd támogatása; a szükséget szenvedők és megsebzettek felé is megnyilvánuló önzetlensége;  a zarándok Egyházat is hathatósan kísérő diszkrét jelenléte; védelmező anyai tekintete, melynek sugarában „nem lehetünk árvák”; övéihez való, erőt adó közelsége gyakran visszatérő megközelítések Ferenc pápa máriás elmélkedéseiben. Aparecidában így fogalmazott:

eljöttünk, hogy Mária házának ajtaján zörgessünk. Ő ajtót nyitott, beengedett minket, és Fiát mutatja nekünk”.

Ekkor még tisztábban érezzük: ő az Irgalmasság Anyja, a Béke Királynője, a Remény Anyja, a Betegek Üdve.

Ez utóbbihoz kapcsolódóan emlékezzünk Ferenc pápa megrendítő felajánló imájára, mellyel a pandémia idején a Szűzanya segítő közbenjárását kérte: „Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon (…). Rád bízzuk magunkat, (…) te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.”

Érezhető, hogy a Szentatya nemcsak tisztelte, hanem mélyen szerette is Máriát. Anyák napján gyakran övendező gyermeki szeretettel köszöntötte őt. Istenanyaságát sokszor a legegyszerűbb szavakkal illette, szívesen időzve lélekben a betlehemi jászolnál, a Máriával együtt Jézust hallgató tanítványi közösségben, valamint a kereszt alatt is. „Nem kell mondanunk semmit, nem kell kérnünk semmit, nem kell tennünk semmit. Csak csendben nézni, imádni, szemünkkel befogadni az emberré lett Istennek, az ő anyjának és a mi anyánknak a vigasztaló gyengédségét” – mondta egyik január elsejei homíliájában. Egy másikban pedig: „ma Isten Anyja megáld bennünket. (…) Karjaiba veszi [Fiát], megmutatja nekünk, és így áld meg minket”.

Ferenc pápa gyakran hangsúlyozta: Mária anyai szeretete az Egyház tagjaira is kiterjed. Kezdeményezésére 2018 óta tiszteljük meg az Egyház Anyját kötelező liturgikus emléknappal. Mária és az Egyház szűzi anyaságát lényeglátóan összekapcsolva tanította: „miként Mária, úgy mutatja az Egyház is mindenkinek Isten »jelét«”. Szent VI. Pál pápa lelki örökséget folytatva rámutatott: Isten népe Máriával együtt járja földi zarándokútját, akárcsak az „emeleti teremben” imádkozó, majd a küldetésüket Lélek-hordozóként teljesítő apostolok.

Az argentin pápa különös figyelmet fordított a Magnificatra mint a „remény énekére”. A megalázott kicsinyek felemelésének, a társadalmi igazságosság szorgalmazásának témája azonban nem lendült át hittől elrugaszkodó túlzásokba, sem „földi mennyország” keresésébe, hanem Mária lelkületének megfelelően „felfelé tekintő” maradt a Szentatya megnyilvánulásaiban. Mariológus szakemberek előtt is megfogalmazta: „a Lélek arra hív, hogy újra fogadjuk be a »biztos remény és vigasztalás jelét«, melynek neve, arca és szíve Máriáé, aki asszony, tanítvány, anya és barát (…). A Madonna testvérünkké tette Istent, és amennyiben anya, képes testvéribbé tenni az Egyházat és a világot”.

De a Szűzanya nem csupán a Krisztus-hívők „sajátja”: a kereszt alatt álló Istenszülőre „mindenki Anyjaként” tekinthetünk: az Új Éva „minden élő Anyja”. Sőt, a Laudato si’ újszerű megfogalmazásában: ő „az egész teremtés Királynéja”.

Ferenc pápa nemegyszer arra bátorított, hogy lelki „turbulenciáink” közepette gyűljünk össze Isten Anyjának köpenye alatt, magunkévá téve az üldözött keresztények ősi imáját: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője.” Guadalupéban igen egyszerű szavaival arra indított, hogy soha ne fukarkodjunk ezzel a bizalommal: „Mert, tudjátok, Jézusnak és nekünk ugyanaz az Anyánk!” És mivel a Szűzanya „Jézus ajándéka az ő népének”, ezért János apostolhoz hasonlóan mi is „hívjuk meg Máriát házunkba, szívünkbe életünkbe”.

A nyolcvannyolc esztendőt megélt pápában felismerhettük Máriával úton lévő zarándok testvérünket, ahogyan 2017-es fatimai útján ő maga nevezte Isten népét. A Szűzanyához fűződő szeretete amennyire egyszerű, annyira érett és kiforrott. Égi Édesanyjának személye hathatós támasz emberi életének viszontagságai és apostoli fáradozásai közepette. Megszívlelendő „máriás ars poetica”-ként is tekinthetünk szintén Fatimában elhangzott, Krisztushoz intézett szavaira: „Egyetlen lehetőségem a felmagasztaltatásra az, hogy Édesanyád a karjába vegyen, köpenyével betakarjon, és szíved mellé helyezzen.”

Évezredes Mária-tiszteletünket erősítették a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén, 2021. szeptember 12-én a Hősök terén elhangzott szavai is: „Régen ti, magyarok tiszteletből nem mondtátok ki Mária nevét, hanem úgy szólítottátok meg, mint a királynét. A »Boldogasszony, régi nagy pátrónátok« kísérjen és áldjon meg benneteket!”

Két évvel később Budapestre visszatérve, jelentőségteljes szavakkal imádkozott a pócsi kegykép árnyékában: „Forduljunk most a Szűzanyához. Őrá bízok minden magyart, a Magyarok Nagyasszonyára, akit királynőként és patrónaként hívtok segítségül. És innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét (...). Szent Szűz, tekints a különösen sokat szenvedő népekre! Tekints különösen a szomszédos, meggyötört ukrán népre, és az orosz népre, neked szentelt népeidre! Te, aki a Béke Királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot! (...) Hozzád imádkozunk az Egyházért Európában, hogy újra megtalálja az imádság erejét (...). Reád bízzuk ezt az Egyházat és ezt az országot. Te, aki Fiad feltámadásának örvendeztél, töltsd el szívünket az ő örömével.”

Húsvét örömére azonban nagypéntek szenvedése készít fel. A Szentatya életének utolsó szakasza valóságos keresztútjárás volt. A halál küszöbét többször megérintő egyházfő ekkor is megélte Mária közelségét, akárcsak Jézus a Golgota felé tartva. A nagypénteki római Via Crucisra írt elmélkedésében, melyen ő maga már nem vett részt, így szólította meg Máriát: „Most a Fiúnak van szüksége rád: ő érzi, hogy nem veszíted el a reményedet.” Majd így folytatta: „Jézusom, mi is akkor tudunk követni téged, ha attól születünk, aki téged követett. Minket is a te anyád hite szül a világra, s a számtalan tanú hite, akik ott is életet adnak, ahol minden a halálról beszél.” A súlyosan szenvedő pápa személyes keresztútján és kálváriáján is igaz Reménycsillagra talált a Szűzanyában. A mostani szentévet megnyitó bullájában is rámutatott: „az élet viharos viszontagságai között Isten Anyja a segítségünkre siet, támogat, bátorít, hogy bízzunk és továbbra is reméljünk”.

Hosszú és viszontagságos kórházi kezeléséből hazaindulva sem feledkezett meg a Római Nép Megmentőjéről: a Santa Maria Maggiore-bazilikába mint anyai házba lépve adott hálát állapotának javulásáért. Életének utolsó nagyhete előtt még egyszer felkereste e számára igen kedves hajlékot, melyet végrendeletében temetkezése helyéül jelölt meg. Mária anyai ölelése ezúttal nem újabb apostoli utazásra, hanem élete végső, nagy útjára készítette fel szívét. Utolsó nagyboldogasszonyi gondolatai bátorítsanak most minket is:

mennybe felvett Édesanyánk „megelőz bennünket, emlékeztetve arra, hogy a mi életünk is úton lét, folyamatos úton lét a végleges találkozás horizontja felé”.

Fotó: Vatican News; Kristó Róbert/Romkat.ro; portré: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember Ferenc pápára emlékező rendkívüli különszámában jelent meg.