Kovács Zoltán mariológus: A Tápláló Szűzanya titka

„Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! (…)
Hogy tejével táplálkozzatok és jóllakjatok vigasztalása ölén,
és elteljetek gyönyörrel dicsőségének emlőjén.”
(Iz 66,10–11)

Izajás prófétának ezek a sorai a zarándoknépeket anyai szeretettel keblére ölelő Szent Városra mutatnak, mely a mennyei Jeruzsálemnek is előképe. Ám ez a prófécia szívünkbe idézi a szülői gondoskodásnak azt a legbensőségesebb valóságát is, amikor az édesanya saját testéből, saját tejével táplálja gyermekét. Az üdvösségünkért emberré lett Fiúisten ennek a gyengéd gesztusnak is részese lett születése után.

Ő az, akiről Caelius Sedulius így énekel himnuszában, melyet karácsony ünnepén zsolozsmánkban is imádkozunk: „Ki táplál minden madarat, kevéske tejjel jóllakik.”

Ha jól belegondolunk, életünk első perceitől kísér bennünket a táplálkozás folyamatos igénye. Az anya, aki gyermekét tejével táplálja, az életet biztosítja számára. Szép beköszöntő is ez a földi életre: az újszülött, aki magzatkorában még édesanyja testéből közvetlenül építette magába az életéhez, növekedéséhez szükséges tápanyagot, az anyai testtől már fizikailag elkülönül, egy ideig azonban még nagyon is rászorul erre a bensőséges gondoskodásra. Az anyatejet idővel felváltják más, egyre szilárdabb táplálékok, majd az önálló étkezés. Kegyelmi életünk is mutat némi hasonlóságot: Egyház Anyánk a keresztségben isteni életre újjászületetteknek is táplálékot nyújt az Oltáriszentségben. Ha Nyugaton kisgyermekek esetében időben el is különül ezek vétele, a beavató szentségek együvé tartoznak. Szépen jelzi ezt az is, hogy a felnőtt megtérőket keresztelésük után meg is bérmáljuk, és első ízben az Eucharisztia lakomájában részesítve, elindul bennük a kegyelmi élet táplálása is. Szent Péter apostol is buzdítja hallgatóit:

Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre” (1Pt 2,2).

Jézusnak persze ilyenre nem volt szüksége, és éppen ő a keresztség szerzője, aki saját Testével és Vérével táplál bennünket. De újszülöttként az anyatejre nagyon is rászorult! Édesanyja a betlehemi csendességben, majd a menekülés embert próbáló idején is biztosította a mennyei Atya emberré lett Egyszülöttje számára az életet jelentő tejet. Ennek mély valóságát egy nő nagyobb természetességgel átérzi, így

az sem véletlen, hogy épp egy asszony szól majd Jézushoz a tömegből: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 11,27) Meglepően hangzik, de Jézus még az Istenszülőnél is boldogabbnak mondja azokat, akiknek életébe Isten igéje épül be lelki táplálékként: „Még inkább boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!” (11,28)

A kenyérszaporításkor Jézus már rámutat tanítványainak és az ő utódaiknak Isten népét folyamatosan tápláló feladatára: „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16; Mk 6,37) Hiszen ők lesznek az Egyház első pásztorai, akik majd hirdetik a feltámadás örömhírét. Az ő előképüknek is tekinthetők a betlehemi pásztorok (pastor = „tápláló”), akik a Messiás születésének örömhírét adják tovább. Végül pedig a Golgotán Édesanyjának gondoskodó szeretetét azzal is meghálálja Jézus, hogy amikor a kereszten szenved, János apostolra bízza őt, aki a házába fogadja Máriát (vö. Jn 19,27).

Minden korok édesanyái átérzik, milyen kimondhatatlan örömet érzett Mária, miközben Egyszülöttjét a keblére ölelve táplálta. Nem is csoda, hogy annyiféle módon talál helyet ennek valósága a keresztény lelkiségben. Keleten a Galaktotrophousa-ikonok fejezik ki ezt a páratlan közelséget, Nyugaton pedig szintén jó néhány hasonló megjelenítés köszön ránk, többek között Rómában, a Santa Maria in Trastevere bazilika homlokzatán, vagy a grecciói jászolábrázoláson. És persze itthon is, a pest-belvárosi ferencesek templomában, vagy éppen az itáliai Re kegyképének krisztinavárosi másolatán.

A Tápláló Szűzanya alakja nagyon is emberi, hiszen csendes vonzerejével mutatja: Isten Fia épp olyan emberi természetet vett magára, mint a miénk.

Papszentelésre készülő diakónusokként sokat adott nekünk a betlehemi tejbarlangban tett látogatás, hiszen hozzánk, „kicsikhez”, kezdő klerikusokhoz még közelebb hozta Édesanyánk gyengéden bátorító jelenlétét. A barlang falát képező kőzetet a legenda szerint az tette fehérré, hogy a sietve szoptató Szűzanya a tejéből elejtett egy cseppet, amikor Heródes elől menekülve itt húzódott meg a Szent Család. Gyermeket váró párok is felkeresik e szent helyet, sőt a gyermekáldásért könyörgők számára megindító ajándék, amolyan később is becsben tartott „ereklye” tud lenni a kőzetből nyert egy-egy apró szemcse.

Ferenc pápa különösen is érzékeny volt az Istenszülő anyaságának témájára. Három évvel ezelőtt, Mária Istenanyasága ünnepének előestéjén mondott egyszerű szavai vezessenek közel minket a Tápláló Szűzanya titkához: „A keresztény csodálkozás nem különleges hatásokból, fantasztikus világokból származik, hanem a valóság misztériumából (…).

Egy anyuka, aki karjaiban tartja gyermekét és tejével táplálja. A misztérium ezen ragyog át.”

Fotó: Fábián Attila (a grecciói Jászolkápolna freskója, valamint a betlehemi Tejbarlang templom homlokzata); portré: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 21–28-i ünnepi számában jelent meg.